2016. már 25.

Szárnyaszegett repülőink

írta: DDQ
Szárnyaszegett repülőink

Mi lesz a repülős emlékeinkkel?

img-20130615-00481.jpg

Cápeti Szolnokon

Jön a jó idő, itt a tavasz, tisztul az ég, s figyelmem újra a repülés felé fordul. Előző írásomban szóba került a Szolnoki múzeum. Akkor páran jelezték, hogy biztosan megnyit. Igaz, honlapja már van, de időpont még nincs. S nem csendes körötte a világ. Van, aki szerint jó lesz. Van, aki szerint elhibázott, rossz döntés, kivitelezés. Én majd eldöntöm, ha megnézem. S ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy is állunk repülős emlékeink megőrzésével? Nem túl biztató a helyzet. Ugyanis sokáig nem fordítottunk elég gondot ezen emlékeink megőrzésére./Most sem sokkal többet/ Pedig lett volna bőven mit megmenteni, és kiállítani. Van, vagy lenne mire büszkének lenni a magyar repülés kapcsán. Vannak nagyszerű magán kezdeményezések, alapítványok, múzeumok. Sok repülőgép bújik meg kertekben, hangárok mélyén, repülőterek sarkában, megfelelő gondozás mellett, vagy a nélkül.Én egy kicsit borúsan látom a jövőt.

psx_20160323_183759.jpg

A PeCsa béli kiállítás is bezárt, jövője bizonytalan. Igaz, eredetileg sem volt a legjobb helyen, de legalább volt. A Ferihegyi skanzen /tudom, ezt is átnevezték/ körül is van mozgolódás, s talán ez sem a jó irányba. Komócsi Zoltán gyűjteménye stagnál, kívülről körbejárható, megnézhető.

2016-03-23_19_51_34.jpg

A 6115 oldalszámú Mig 21 bisz

Az országban jártamban keltemben sok helyen láttam repülőket itt - ott. Aki repülőket akar nézegetni, szerencsére elég sok helyen megteheti. Szerintem kellene valamilyen egységes irány, összefogás, hogy a még fellelhető, arra érdemes gépek megmaradjanak az utókornak. S a sok magánkezdeményezés, a replikák építése, a restaurálások megfelelő forrásokhoz és szakmai irányításhoz, segítségez jussanak. Jelenleg, úgy veszem észre, hogy nincs összhang, koncepció. Pedig nagy szükség lenne rá!

Néhány kép Dunavarsányból: 

psx_20160323_170421.jpg

2016-03-23_19_48_49.jpg

psx_20160323_165247.jpg

psx_20160323_165337.jpg

psx_20160323_165430.jpg

psx_20160323_165539.jpg

 S akkor egy kis felsorolás, hol találtam, láttam repülőket korábban.

 psx_20160323_183538.jpg

Mig 23, Budaörsön

Budaörs, repülőtér: A Goldtimer alapítvány magáért beszél. De harci gépek is bujkálnak a repülőtér területén. Korábbi írásunk az archívumban.

Dunavarsány: Az 51-es út mellett látható a fentebb említett gyűjtemény.

Ráckeve: Itt  az egyik háznál pihen évek óta egy törött Cessna.

Aeropark Budapest : Polgári gépek kiállítása, változatos típusokkal.

psx_20160323_183716.jpg

Tu-154 Malév színekben, Aeropark

Zánka : A Gyerekváros előtt egy technikai parkban áll pár gép, helikopter.

Csepel: A gyorsforgalmi út mellett, a Kossuth suli udvarán.

Pákozd: Magángyűjtemény.

pict0118.JPG

Tököl : A repülőtéren bontott Mi-24, és Mig 21. /több is hever arra/

psx_20160319_201824.jpg

Dunaújváros : Repülőtéren egy emlékmű.

Pápa : Szolgálatból kivont gépek, Mig és Szuhoj típusok

Szentkirályszabadja : Helikopter temető

Kecskemét : Míg 29, L 39, s még pár gép a bázison belül.

Szigethalom : Egy gazos telken Ka-26 és más alkatrészek

Kecel : Haditechnikai kiállítás

S az 5-ös út mentén a Roncs-rancs, azt nem tudom megvan-e még.

 

Szólj hozzá

Repülőtér Repülő Acélszárnyak Tököli Repülőtér Mig 21 Mig 23