2017. már 12.

Mercedes 280 SE, egy autó ami kell nekem!!!

írta: DDQ
Mercedes 280 SE, egy autó ami kell nekem!!!

psx_20170310_211200.jpg

Már régóta felfigyeltem rá, amint csodás, régies vonalaival lapít a mai tucatjárgányok között. Igen, lapít, szó szerint, a képekről majd látszik. Oka nincs a rejtőzködésnek, legalábbis részéről, mert Ő itt a legszebb. Igaz ez a szépség most nem érvényesül, csak néha - néha villantja meg magát.

psx_20170310_210046.jpg

Mint egy katedrális homlokzata. Széles, robosztus, de finoman egymásra épülő vonalak.A Clio ott mellette, csak egy hevenyészett rajz. 

Nem vagyok Merci guru, így csak saccolom, hogy 1970 környéki a gép. W108 megjelölés a bennfenteseknek mond csak valamit, de nekik sokat. Minap, egy kiadós eső után megálltam mellette, hogy jobban megnézzem. Csodás. Még így is, hogy a szabadban lakik, s hogy néhol kicsit hibás, törődött. Abban az időben, amikor ezt gyártották, még más volt a gépkocsi építési filozófia. Meg is látszik minden egyes porcikáján. Ahogy nézem, egyszerre főúri, nemes és tiszteletet parancsoló. De valahogy kilóg az előkelőségi sorból, nem az a pökhendi, feltartott orrú főúr, aki erősen távolságtartó. Inkább a királyi udvar egy különc hercege, aki időnként erősen kirúg a hámból, és szakít az előírásokkal. Együtt bulizik a haverokkal, néha elássa magát a tengerparti homokban, s reggelre gyűrött az inge s a nyakkendője valahol az ülés alatt hever. Ebben a kocsiban van életöröm, közvetlenség...   

psx_20170310_205905.jpg

Azok az ablaktörlők gondolom túl sokat nem törölnek, de mennyivel jobban illenek egymásoz és az autóhoz, mint a maiak. S persze Mercisen különc a mozgásuk is! S mi van a motorháztető alatt? Kérem, egy 3,5 literes M116 V8-as, ami 200 LE teljesítményre képes! Végsebessége 210 Km/h, s igencsak szomjas jószág, a gyár szerint 18,5 litert is megeszik.

psx_20170310_205730.jpg

S itt a játékosság, egy komoly autónak lehet ilyen gülü szeme? Lehet, nézzék!

psx_20170310_210752.jpg

Amúgy sem rövid, de a középen futó díszléc sokat húz rajta. Gondolom pneumatikus a rugózása, azért fekszik a hasán.

psx_20170310_210256.jpg

A színe is pazar, a vonalai együtt futnak.

psx_20170310_210440.jpg

Kitölti a teret a kocka forma. De nincs benne bántó élesség, látszik, hogy dolgoztak vele a tervezők. A hatalmas felületeket jól törik meg a kiegészítők. A csomagtér tetején egy lakodalomnak lehetne teríteni.

psx_20170310_205319.jpg

A középső díszléc kicsit csálé, de ilyen orra manapság nincs semminek!

psx_20170310_210610.jpg

Egyszerű, de nagyszerű.  

Kéne? Naná! 

 

Szólj hozzá

Veterán Mercedes SE 280