2018. már 04.

Bányagép és templom

írta: DDQ
Bányagép és templom

 psx_20180303_075642.jpg

Még január elején egy áruház látogatást követően magunk mögött hagytuk a várost. Egy darabig kifele kocogtunk az M3-on, majd Bag magasságában leborítottunk róla. Egy kis szolid kocsikázásra indultunk, havas tájakat nézegetni. Szeretjük a kifejezett cél nélküli autózást is, mert valahogy ilyenkor fogékonyabb az utazó arra, amit lát, hiszen nem viszi el a figyelmet az, hogy valahova meg akarunk érkezni. Élvezettel kanyargunk mindenféle utakon, s nézegetjük a természetet, az embereket, s házaikat. Így akadtunk rá a Rózsaszentmárton határában a kotrógépre, s tartottunk is egy kis pihenőt.

psx_20180303_075852.jpg

psx_20180303_080008.jpg

psx_20180303_080835.jpg

psx_20180303_081032.jpg

psx_20180303_081148.jpg

psx_20180303_081530.jpg

Az úton már messziről látszik, és a fehér tájban feltűnő is volt a sárgára festett gép. Helyi kezdeményezésre alakították ki itt ezt a bányászati emlékhelyet, emléket állítva a korábbi lignitbányászatnak. A gép szépen rendbe van téve, körülötte van egy kis park is. Alaposan körbejárható a monstrum, s egy kis táblán megtalálható róla minden fontos adat. A gép Bükkábrányból került ide, a Mátra Erőmű Zrt. adományozta a falunak. A faluban van egy emlékház is, szintén a helyi bányászat emlékének szentelve.  Én alaposan körbejártam a gépet, aztán mentünk is tovább.

psx_20180303_082029.jpg

Nemsokára elértünk Gyöngyöspatára, ahol már jártunk korábban, de akkor csak átsuhantunk rajta. Már akkor megfogott a templom jellegzetes tornyának látványa, így adott volt az úti cél, irány a templom! A templom felett van egy tágas parkoló, a szomszédságban egy pici palóc házzal.

psx_20180302_190514.jpg

A Kisboldogasszony-templom egy dombtetőn áll, nyolcszögletű, faerkélyes, magas tornya uralja a látványt. A gótikus jegyeket hordozó templom kívül belül csodás. Belül található egy egyedül álló oltár, ezt most nem tudtuk megnézni. Ha legközelebb erre járunk, pótoljuk majd. Most csak körbejártuk a templomot, s kívülről csodáltuk meg a míves ablakokat, s díszítéseket. A templomtorony kialakítása is különleges, az erkélyéről szép időben biztosan csodálatos lehet a kilátás. Említésre méltó még a kőhíd is, amin keresztül vezet az út a templom felé. Gyöngyöspata egy kellemes úti cél lehet, vagy csak egy állomás, ha országjárásra adjuk a fejünk! Kár kihagyni, mert hangulatos és nagyon szép a környékbeli táj is!

psx_20180302_190315.jpg

psx_20180303_081846.jpg

psx_20180303_082200.jpg

psx_20180303_082359.jpg

Szólj hozzá

Gyöngyöspata Utazás Rózsaszentmárton E 303 kotrógép Kisboldogasszony-templom