2018. már 30.

Rejtőzködő romok II. - Csabdi, Bicske

írta: DDQ
Rejtőzködő romok II. - Csabdi, Bicske

psx_20180330_135705.jpg

Ahogy egyre jobban beleássuk magunkat az ország látnivalóiba, nevezetességeibe, egyre inkább úgy tűnik, végtelen a sor. Az a helyzet, hogy ha megnézünk valamit, akkor sem csökken a szám, ugyanis vagy az odaúton találunk egy romot, vagy visszafelé botlunk bele egy kastélyba, vagy bármi másba. De előfordul, hogy a táj ejt rabul, vagy egy elhagyott állomás csalogat minket beljebb.  De az is gyakori, hogy amikor a neten utána olvasunk valaminek, rögtön feldob a közelben egy másikat még....és igen, azt is meg kell nézni! Az ország nevezetességeinek, látnivalóinak, természeti és építészeti szépségeinek nagy része nem kap kellő figyelmet,  pedig sokkal több figyelmet, törődést érdemelnek az ország rejtett kincsei!  

psx_20180330_135840.jpg

psx_20180330_135941.jpg

Az igazi jó idő még várat magára, de azért nem akartunk otthon ücsörögni. Böngésztem hát a térképet és a netet, hátha akad a közelben amit még nem láttunk, nem ismerünk. Közben úgy nézett ki, hogy a Nap is kisüt végre, így ráböktem Csabdira a térképen.  Csabdi kezdetben nem sokat mondott nekem, de aztán felfedeztem, hogy rendelkezik egy építészeti emlékkel. Csabdi romtemploma is azok közé tartozik, amely szinte bujkál. Ritkán kerül szóba, s kirándulási tippek között is csak elvétve említik. Utána olvasva lassan feltárul a település történelme, amely egészen az ősidőkig nyúlik vissza. Csabdi egyik különlegessége a római kori katonai diploma, melyet 1944-ben találtak meg. Ha a Csabdi romot akarjuk megnézni, vagy térképet vagy GPS-t használjunk, ugyanis sem jelzés, sem tábla nem utal arra, hogy a házak mögött egy nevezetesség leledzik.  Parkolóval sem kényeztetik el a kirándulót, de azért meg lehet találni a házak közötti felvezető utat. A meredek kaptatón esős időben nehéz felmászni, de amúgy egy kis erőfeszítéssel  elérhető a cél. A templom maradéka  egy szépen gondozott tisztáson áll, felette az erdőszélen háborús emlékművet találunk. A terület szépen körbejárható, közvetlenül a házak felett helyezkedik el. Az erdő csendes, de élettel teli, amikor ott voltunk, még mókust is láttunk! Találunk itt egy padsort is, lehet gyönyörködni a kilátásban és a templomban. Egész napos programnak nem ajánlanám, de egy kirándulás állomásának tökéletes. 

psx_20180330_135543.jpg

Bicskén jártunk már korábban, olvastam is róla, mégis meglepetés volt, amikor rábukkantam a kirándulásunk következő állomására. Bicske határában, Mányhoz és Csabdihoz közel, a Galagonyás-dombon egy csillagvizsgáló romját jelezte a térkép. Ez rögtön érdekelni kezdett, megnéztem mit tudni róla. Nagy Károly csillagász építette a Hegyi-kastélyt, a csillagvizsgálót és a testvére mauzóleumát 1845-47 között. Sokáig nem működött a kutatóhely, s mára már csak pusztuló emléke van meg.  Térkép jelöli, könnyen megtalálható, de talán a jelenlegi állapota miatt eléggé ismeretlen. Egy erdős rész közepén rejtőzködik, gyalogosan megközelíthető, az utat használhatják, mert nem nőtte be az erdő. A csillagvizsgáló tornya még áll, de nagyon rossz állapotban van. A környező épületekből semmi sem maradt, valaki nemrégen körbetúrta a helyet: mindenfelé kutatóárkok futnak. A torony maradványát inkább senki se közelítse meg, a tisztásról is jól látszik. A mauzóleum falai állnak, a teteje hiányzik, de ez is rettentően romos. A környezete pedig szemetes, elhanyagolt. Ahogy olvastam , korábban volt rá szándék, hogy rendbe teszik. De itt évek óta a romláson kívül semmi sem történt. Különleges hely, egyedi hangulattal és történettel. A magyar csillagászat méltatlanul kezelt emlékhelye ez, mely lassan a feledés homályába vész. Kirándulásunk itt még nem ért véget, elindultunk egy még általunk meg nem látogatott  várhoz. Hamarosan folytatjuk.  

psx_20180330_134751.jpg

psx_20180330_134900.jpg

psx_20180330_135007.jpg

psx_20180330_135145.jpg

psx_20180330_135356.jpg

psx_20180330_135453.jpg

Szólj hozzá

rom Utazás Bicske Csabdi Mány rom csillagvizsgáló temlpomrom