2020. aug 10.

Vár, kastély, várkastély és vízimalom

írta: DDQ
Vár, kastély, várkastély és vízimalom

imgp9088.jpg 

Akkor jöjjön, ami kimaradt! A templomos túra előtt Kisvárdára vezetett az utunk. Itt a vár volt az elsődleges célpont, így egyenesen oda mentünk. A vár előtt egy tó található, egy kedves kis parkkal. Az út egészen felvezet a várig, amely ottjártunkkor zárva volt. Az erődítménynek egy négyszögletű tornya és magas falmaradványa fogadja a látogatót. Bár azt írják, hogy várszínház működik a falak között, ennek nyomát sem látni. A várat a források szerint 1465-ben kezdték el építeni, hasonlóan a Gyulai várhoz, téglából. Történelmi idők tanúja volt a vár, itt tartotta utolsó seregszemléjét 1711-ben II. Rákóczi Ferenc. 

psx_20200810_122700.jpg

imgp9081.jpg

imgp9082.jpg

A vár előtt tájékoztató táblák, de nem olvasható rajtuk semmi, az idő lekoptatott mindent. A bejárat zárva, semmi információt nem találni a látogatás módjáról. Az interneten azt írják, hogy felújítás miatt van zárva, de ennek sincs semmi jele. A várat körbe sem lehet teljesen járni, ugyanis a hátsó részére ráépítettek egy sportpályát, és ide látszik egy stadion is... Bár a füvet levágták, szemetes a falak töve, és a környéken nagyon elhanyagolt hangulat lett úrrá. 

imgp9075.jpg

Tekergésünk során felkerestük Nagyart, a kastélyai miatt. Az egyik híres látványosság a Luby - kastély, mely szépen karban van tartva, s a parkja tele van rózsákkal. Érdemes ide betérni, s megcsodálni a rózsákat is.

imgp9132.jpg

A kastéllyal szemben két másik épület vonzza a tekintetet, az egyik a Kende-kastély, ami még elhagyottan is szép. Kende Zsigmond által épített kastély három oldalról tornácos, klasszicista stílusú. A közelében áll a másik kastély építtetőjének kúriája, ahol egykor Petőfi is megfordult. Petőfi nyomát kicsit messzebb, a Nagyari Túr partján is megtaláljuk. Petőfi fája arról nevezetes, hogy a hagyomány szerint itt írta a Tisza című verset. A kiszáradt fa mellett egy kis parkot, pihenőhelyet is találunk, s persze a fa utódja is növöget már. Érdemes ide is ellátogatni, bár a temérdek szúnyogra jobb felkészülni! 

psx_20200810_122430.jpg

psx_20200810_122604.jpg

Innen továbbhaladva, Öreg Túr partján találjuk a mesebeli Túristvándi vízimalmot. Az úton haladva a fasorban egy nyiladékon keresztül tárul szemünk elé a csodás a látvány. Nekem elsőre a Hajnal Badányban című regény ugrott be róla, mert olyan a látvány, mintha Fekete István írta volna ide a tájba. Később arra gondoltam, hogy akár a Borbuggyan folyó partján is lehetne...

psx_20200719_090118.jpg

psx_20200810_122317.jpg

psx_20200719_091035.jpg

psx_20200719_090721.jpg

 

Belülről nem sikerült megnézni, éppen zárva volt, de maga a látvány, a hangulat is páratlan. az ország legszebb malma szerintem!

20200716_142237.jpg

imgp9163.jpg

imgp9173.jpg

S kimaradt még Nyírbátor várkastélya, a Báthori Várkastély és Panoptikum. Az omladozó magtárból visszavarázsolt várkastély is megéri a látogatást. Belül megismerhetjük a vérszomjas úrnő legendáját, kapunk egy kis ízelítőt és ismertetőt a történelemből.   

Ez a nap is páratlan élményeket adott számunkra, s csak ajánlani tudjuk mindenkinek! Keressék fel az ország eme távoli, de annál értékesebb szegletét, mert kifogyhatatlan a szépségből és látnivalókból! Mi biztosan visszajövünk!

Szólj hozzá

vízimalom Utazás Nyírbátor Túristvándi Nagyar Bátori Várkastély