2022. jún 30.

Sopron az valami más...

írta: DDQ
Sopron az valami más...

psx_20220612_210737.jpg

Magyarországon rengeteg csodaszép város található, melyekből nagyon sokat felkerestünk már. Ezekből több is kedvencünkké vált, ahová többször is visszatértünk. Nagyon szeretjük Kőszeget, Tatát, Székesfehérvárt, Nyíregyházát, Szolnokot, Szegedet, Gyulát, Pápát, Veszprémet, Szekszárdot, Szigetvárat, Baját, Egert, Csongrádot, Szarvast, hogy csak párat emeljünk ki a sokból… Természetesen Pécs ezeken felül áll, érzelmi kötödés okán is, a legszeretettebb város nekem, nekünk. Mostani utazásunk során Sopron volt a cél, és a várost jobban megismerve, egy külön kategóriába került!

psx_20220612_205525.jpg

Sopronba belekóstoltunk már az évek során, hol csak egy rövidebb időre, hol munka okán ideutazva, de jártunk itt régebben külön - külön is. Az akkor felcsipegetett morzsák hatása arra ösztönzött minket, hogy hosszabb időt is szánjuk a város megismerésére. S ha azt mondom, hogy nem bántuk meg mostani látogatásunk, keveset mondok. Sopron elkapott, beszippantott, elvarázsolt minket.

imgp1043.jpg

De kezdjük az elején, mivel oda is kellett jutni. Korai indulással egészen Csornáig mentünk egyhuzamban, ott tartva egy kis pihenőt, majd Kapuváron vettünk némi ebédre valót és meg sem álltunk már az Eszterházy-kastélyig. Későbbre is tartogatva látnivalót, most csak a kastély belső udvarát és a mögötte lévő pazar Cziráky Margit Rózsakertet néztük meg. Rózsadömping és csodálatos illatok vártak minket itt.  Tovább autózva Fertőszéplak szép házai ejtettek ámulatba, a katolikus templomnál meg is álltunk egy kis nézelődésre. Megcsodáltuk a nyitva talált templomot, a kálváriát, valamint a szemben lévő Széchenyi-kastélyra is vetettünk egy pillantást.

psx_20220612_183543.jpg

Mielőtt befutottunk Sopronba, még feltérképeztük a Múzeumvasutat, a következő látogatás megtervezéséhez. Természetesen nem maradhattak ki a Fetőbozon kiállított gőzösök se, itt is időztünk egy kicsit. S innen már csak pár perc és Sopronban is voltunk. Első utunk a szállásra vezetett, majd csak úgy találomra bevetettük magunkat a városba.

psx_20220610_190241.jpg

 Ahogyan lassan gurulgatva nézelődtünk, észrevettem egy szép épületet. Így lett az első, és az egész utazásnak emelkedett hangulatot adó szép élményünk  a Lenck-villa. Az épület előtt megállva szinte vonzza a tekintetet a téli-kert, majd maga az épület is. A park csodás, hűs és hívogató, a villa pedig impozáns. Belsejében múzeum működik, mely további csodákat rejt. Mindent alaposan megnéztünk, és a hatása alá is kerültünk, Sopron így köszöntött minket.

psx_20220610_185743.jpg

A nap további részében még tettünk egy kört a városban, az autóból ismerkedve a csodás városképpel. Természetesen felkerestem az állomáson kiállított gőzöst is, majd a szállásra mentünk.

Másnap, kezdésnek Nagycenkre indultunk, mert aznap szolgálatban volt az András gőzös, amit nagyon szerettem volna megnézni. Így az Ikva hídjánál meglestük, majd a múzeumban is megcsodáltuk, a többi gőzössel együtt. A vonatok után egy nem tervezett célpontot ejtettünk útba, a Széchenyi Mauzóleumot. Itt kaptunk egy alapos tárlatvezetést, amely által megismertük Széchenyi méltó nyughelyét. El is gondolkodtunk kicsit, hová indult akkor a jeles államférfi vezetésével az ország, milyen értékek mentén, és hol tartunk most…

psx_20220612_210929.jpg

Sopronba visszatérve hol autóval, hol gyalogosan barangoltunk a városban, s igyekeztünk mindent megnézni, ami belefért az időbe.  Magában a várkerületben annyi szépség van, hogy  teljesen elkápráztatja a látogatót. Nyüzsgő terek teraszokkal, csendes várfal szegletekkel, hangulatos utcákkal barázdált mesebeli középkori város: ez az igazi Sopron. Annyira más, annyira magával ragadó a hely hangulata, hogy el lehet veszni benne. Megszűnik az idő, eltávolodik világ…

20220611_115214.jpg

Felmásztam a Tűztoronyba, körbejártuk a középkori városrészt, benéztünk a templomokba ( egyik ámulatból a másikba esve), belestünk az udvarokba, bejártuk a várfalat, bujkáltunk az árkádok alatt. Felkerestük a megosztó hangulatú Taródi Várat, végigjártuk a Boszorkány meseösvényt, aminek a végén egy jó büfé és a Károly-kilátó várt minket, hihetetlen panorámával. Majd jöttek a malmok, a Kárpáti-malom, a Kuruc-domb jellegzetes vitorla nélküli malma, és kicsit odább egy másik malom. Aztán csak úgy találomra utcák, terek, házak, minden. Majd később egy kis pihenés után újra a nyakunkba vettük a kora esti várost, amely még szebb lett estére, ha ez egyáltalán lehetséges.   

20220611_125711.jpg

Másnap aztán sajnálattal vettük tudomásul, hogy hazafelé kell indulni. De abban már akkor biztosak voltunk, hogy ide hamarosan visszatérünk, annyi minden maradt még ki. A hazaút előtt benéztünk a Tómalom fürdőhöz, majd átgurultunk Fertőrákosra felidézni egy korábbi látogatásunkat. Szerettünk volna a tóhoz lejutni, de az csak a sógoroknál sikerült. Útba ejtettük a Pán-Európai Piknik helyszínét, bejártuk a szép parkot. Majd átsuhanva a határon belestünk Rust méltán gyönyörű városkájába, megállapítva, hogy itt is alaposan körbe kell majd nézni. Felkerestük a kikötőt, átugrottunk Fertőmeggyesre is, és vetettünk egy pillantást a tóra. Majd már valóban hazafelé indulva, elmerültünk a táj szépségében. A Gloriette kilátóból még visszatekintettünk erre a máshoz nem hasonlítható  vidékre,   majd alaposan feltöltődve, kisimulva indultunk tovább.

imgp1286.jpg

Utunk során felkerestük a vízállásjelentésekből ismert Gönyűt, ahol kellemes parti sétány és tanösvény is van,  no és persze megnéztük a jégtörő hajót is. Több állomásunk már nem volt, hiszen vártak otthon a kutyák, s a sok élmény is az otthon meghittségében feldolgozásra várt.

psx_20220623_194426.jpg

 

Galériák :

Soronig láttuk :

 

Hazafelé láttuk: 

Ami kimaradt Sopronból .

Szólj hozzá