Ez a település gyakran utamba került főiskolás éveim alatt, és azóta is utazásaink során, de leginkább csak áthajtottam rajta. A település neve összefonódott egy kellemetlen emlékkel, amiről persze a település maga nem tehetett, csak az onnan származó egyén. Ez hosszú évekig így is maradt, sosem keltette fel az érdeklődésemet egészen addig, míg feleségem cége nem rendezett itt csapatépítőt. Mivel én mentem érte, kénytelen voltam meg is állni, s körbe is nézni.

Egészen pontosan a pincehegyen volt a nevezetes esemény, amiről tudtam, hogy létezik, de sokat az út felől nem mutatott, így amikor befordultam és nekivágtam a domboldalnak, meglepetésemben azonnal meg is álltam! Az egyik bokor mögött egy makulátlan állapotú ZIL pihent egy romos pince előterében.

Azután, ahogy haladtam tovább, sorra következtek a mesébe illő pincék, s kezdett elkapni a hely hangulata. Ennek hatására megbeszéltük, hogy amint lehet, visszajövünk és feltérképezzük a helyet.

A picesor pincéi elég vegyes képet alkotnak, van csodásan rendbehozott, van kicsit törődöttebb is, s akad romos is bőven. Némelyik időszakos borozóként működik, de a legtöbb magán célokat szolgál.

A pincék többsége az 1800-as évek első harmadában létesült, a legtöbbön ezt az ajtó feletti tábla is igazolja. A kezdeti virágzó borgazdaságokat aztán tönkretette a filoxéria járvány, bár később igyekeztek újra indítani a termelést, ez a próbálkozás már nem volt olyan sikeres, ezért lassan a pincesor és az itt lévő pincék majdnem feledésbe is merültek.

Az utóbbi időben aztán sorra újra birtokba vették a pincéket, igaz nem mind kapta vissza az eredeti funkcióját.

Aki most látogat ide, az egy rendezett és hangulatos pincehegyet talál itt. A kihelyezett kandeláberek, a szépen rendbehozott vagy éppen eredetinek meghagyott, valamint a már beomlott pincék igazán egyedi hangulatot árasztanak, főleg ősszel, amikor már megszínesedik a sok fa. Ilyenkor a legtöbb pince nyitva is van, szorgos kezek munkálkodnak, s a nyitott ajtókon be is leshetünk. Nem hiányoznak a bortermeléssel járó illatok sem, ami a pinceajtókon és szellőzőkön árad felénk összekeveredve az ősz illatával. S ami elmaradhatatlan egy ilyen helyen: jó bor is akad itt-ott. A terület nem túl nagy, kellemesen végig sétálható, s útközben számos padon is megpihenhet a látogató.

Igazán kellemes volt a séta és a fotózás, melynek végén egy kellemes kávézóban melegedtünk, ahol egy igazi retro süteménnyel találkoztunk: a rég elfeledett indiánerrel.