A legutóbbi kirándulásunk már tényleg Pécsre vezetett. Természetesen előtte azért kerestünk magunknak új, eddig még nem látott látnivalókat is.

Kezdésnek az M6 autópályát választottuk, s a gyér forgalomban hamar elértük az alagutakat. Amint elhagytuk őket, már le is tértünk, mert innen  kerülővel folytattuk az utat. Palotabozsok felé indultunk el, két közeli kápolnát szemeltem ki korábban.

A környék ismerős volt, jártunk már erre az egyedi vasúti múzeum okán.

Közvetlenül a település határában a földekre vezető bevágásban vezető út mellett találjuk a Szent Rókus-kápolnát. A kápolna építése a XVIII. század végére tehető, barokk stílusban emelték. Most is rendezett, szép állapotban van. Külön érdekessége, hogy körülötte az út anyagában törött sírkövek tűnnek fel. Kicsit fura az egykori síremlékeken lépdelni…

Ha tovább megyünk az úton és követjük a táblák jelzését a másik kápolnáig, a kanyargó úttal bekúszunk a dombok ölelésébe. A táj ragyogott a napsütésben, igaz a fák még csupaszok voltak, de a tavasz már megmutatta magát.

A Sarlós Boldogasszony Kápolna lankás dombok között bújik meg, egy hajlat oldalában. Oldalt egy kő kereszt tartozik hozzá, előtte pedig egy kis liget van padokkal, asztalokkal. Találtunk itt is egy információs táblát, amely elmesélte a kápolna sorsát, és a kápolna előtt eredő kis forrás érdekes történetét.

A csend szinte kézzel fogható volt, a fű már szép zöld, s feltűnt pár sárga lepke is. A Nap melegen sütött, igaz ereje még csak ígéret volt a valódi melegre. Nagyon jól esett elidőzni ezen a nyugalmas helyen.

Van még a leírások szerint Véménd mellett is egy kis kápolna, ahol szintén ered egy forrás. Gondoltunk arra, hogy most meglátogatjuk azt is, mert korábban nem voltak olyanok az útviszonyok, hogy eljutottunk volna oda. Nos, most meg elkerítették az erdőt arra felé, így aztán most sem tudtunk közelebb jutni.

Az egyedi kőkeresztekkel szegélyezett úton indultunk Pécsvárad felé, követve az egykori vasútvonalat. Az út nagy kedvencünk, dombok között kanyargós, fákkal övezett, változatos tájat felvonultató. Időnként az egykori vasút maradványai is jól látszanak.

Sajnálom ezt a szárnyvonalat, mert ritka szép környezetben fut, jól hasznosítható lenne turisztikai célokra.

Lassan be is kanyarogtunk Pécsváradra, átszelve a hatos utat, célba vettük a várat. Régi ismerős már ez az erőd is, szeretünk falai között pihenni. Most csak egy finom ebédre, és egy kis kerti napozásra ugrottunk be, mielőtt tovább mentünk volna Pécsre.

Kedvenc városunkban egyből a Tettyét vettük célba, és a Havas Boldogasszony-templom, s a híres mandulafák voltak az első állomásunk. Itt aztán átadtuk magunk a tavaszi napnak, a virágzó fák látványának, a közös sétának és a fotózásnak.

Később tekeregtünk a belvárosban, s betértünk abba a cukrászdába, ahol majd negyven éve jártam először.

Lassan eltelt a nap, mi pedig elindultunk hazafelé, de nem siettünk már, így a régi hatoson gurultunk a lemenő Nap fényében, újabb szép emlékekkel gazdagodva.