2016. nov 07.

Várnézegető: Boldogkő vára

írta: DDQ
Várnézegető: Boldogkő vára

psx_20161106_160413_medium.jpg

Annak idején, Kisnána várának felfedezése során, Feleségemtől kaptam egy térképet. Ezen a térképen várak vannak felsorolva, bejelölve, s stilizált képpel megjelenítve. Remek móka volt otthon kipipálni, melyiknél jártunk már. S ez alapján tervezni, hova is megyünk majd még el. Nyíregyházáról hazafelé, adta magát a dolog, hogy nem egyenesen haza megyünk. Így jött a kitérő, Boldogkő várához. Változatos tájon fut az út, barangolni való vidék ez. A sziklaszirten álló vár már messziről látszik, uralja a látképet. Lábánál elterülő falu határától kétféle képen is feljuthatunk a várhoz. Van egy gyalogösvény, ami nem túl hosszú, de meredek és nem kiépített. Kalandvágyók felsétálhatnak, miközben gyönyörködhetnek a föléjük magasodó építményben. A magunkfajta autós turisták autóval felhajthatnak a kiépített parkolóig. Innen már csak egy könnyed séta vár ránk.

psx_20161106_160843_medium.jpg

A vár története a tatárjárás utáni történelem része, a várban lévő kiállítás részletesen elmeséli. Nem untatok most senkit adatokkal, de érdemes rákeresni. Tündérektől csatákig, minden van benne!

A várba felsétálva csodálatos panoráma tárul elénk, bármerre nézünk. Végig járhatjuk a palánk egy részét, érdemes kisétálni a sziklacsúcson lévő őrtoronyhoz. Megnézhetjük a várbörtönt, egy malmot, vártörténeti kiállítást, és néhány csata diorámáját. Aki nem csak a várat akarja megnézni, az kösse a össze a látogatást valamely ide szervezett programmal, pl. a várjátékokkal, vagy egy fesztivállal. Ha erre jár, mindenképp térjen be ide! 

psx_20161106_162055_medium.jpg

A bejárat a parkolóból kényelmesen elérhető

psx_20161106_161906_medium.jpg

A vár látképe az őrtorony felől

psx_20161106_161742_medium.jpg

Az őrtorony, messze kinyúlik a szirtre

psx_20161106_161402_medium.jpg

Kilátás a parkoló felőli oldalon, egy lőrésen át

psx_20161106_161237_medium.jpg

Régen az őrség használta, ma kiváló kilátó

psx_20161106_160542_medium.jpg

A várbörtön egy részlete. Eredetileg csak felülről volt nyitott. A rabokat leengedték, aztán felhúzták...vagy nem.

dscf7396_medium.JPG

A malom rekonstrukciója

dscf7389_medium.JPG

Az őrtoronyból ezt látni

dscf7386-tilt-shift-1475490447320_medium.jpg

Egy régi temető a hegyoldalban

Szólj hozzá

Utazás Boldogkő vára