Lehet véletlenül múzeumba menni? Lehet! Az úgy esett, hogy felmentünk a Széchenyi-hegyre, a Gyermekvasúthoz. A várttal ellentétben, a fotózásra kiszemelt jármű, azaz a szép gőzös nem volt forgalomban.  Nem volt kifejezett „B” tervünk, így csak úgy elindultunk lefelé. Közben eszünkbe jutott egy korábbi autókázás során látott, akkor még nem ismert, de érdekes épület. Akkor a sötétben csak a kivilágított, sejtelemes romos falakat láttuk, s felvettük a listára. Most addig kanyarogtunk, amíg az azóta beazonosított Kiscelli Múzeum előtti parkolóba nem érkeztünk. Kezdetben csak úgy felsétáltunk, s a kiállított faragványokat, sírköveket nézegettük. Időnként felpillantottunk a magasba törő falakra, s igyekeztünk elképzelni, milyen is volt egykor a templom.

Innen nézve komor, baljóslatú helynek tűnik

A hajdani díszítések nyomai a késő őszi napsütésben

Aztán lassan elsétáltunk a templom hajdani bejárata előtt, gyönyörködtünk az alant lévő lépcsőben, mely felvezet az épületekhez. Elolvastuk a falon lévő emléktáblát, s óvatosan belestünk az oldalsó kapun. S észrevétlenül, szinte véletlenül kerültünk egyre beljebb.

Érdeklődve tanulmányoztuk a kiállított alkotásokat, a belső udvart. Addig nézelődtünk, mígnem a kezünkbe kúszott a bejárat ódon kilincse, s az alig nyíló ajtón már be is léptünk.

Odabent egy elvarázsolt világba csöppentünk, ahol régi nyomdász felszerelések, alig értelmezhető modern műalkotások, csodálatos régiségek, plasztikák, festmények, bútorok teljes tárházát találtuk a különböző kisebb-nagyobb kiállítótermekben. A romos templom belső tere valami hihetetlen hatással van a látogatóra. A hatalmas tér, a vakolatlan falak, ívek, a semmibe néző ablakok, kis bebújók, a csigalépcső és a sejtelmes világítás kiszakít a kinti valóságból.

Sajátos hangulatú múzeum, tele elbújtatott csodákkal, noha kicsit elhanyagoltnak, idejétmúltnak, elfeledettnek hat jelenlegi formájában. A hírek szerint felújítják, s csak remélem, hogy a munkálatok során nem veszíti el majd semmihez sem hasonlítható hangulatát.