Idénre terveztünk egy nagyobb kiruccanást külföldre. Nem mintha itthon elfogytak volna a látnivalók, vagy a felfedezendő vidékek. Egyszerűen csak szerettünk volna valami mást is látni, így mindkettőnk kedvencére, Horvátországra esett a választás. Terveztünk, szállást foglaltunk, és elkezdtük félretenni az útiköltség fedezetét. Az időpont is jó előre ki volt tűzve, augusztus végére.

De a sors közbeszólt, a nemzetközi és itthoni helyzet is csak egyre fokozódott, úgy ítéltük meg, hogy a pénznek lesz más helye hamarosan.

 „B” tervként azt gondoltuk ki, hogy kedvenc városunkban fogunk megszállni, s az egyik nap majd onnan kiruccanunk egy rövid látogatásra. Jöjjön hát a négy nap krónikája:
 

1.Pécs

 Az egyetlen kedvelt autópályánkon indultunk el szeretett városunkba, de szokás szerint nem egyenesen értünk célba. Szekszárdnál megszakítottuk az utat, és felkerestük a város határában álló Mausz-kápolnát. A kékre festett kápolna egy kanyargó út mellett áll, a dombtetőn. Mellette kiépített parkoló van, padokkal, asztalokkal és nagyon szép panorámával a vidékre. Találunk itt egy streetfood büfét is, ha éppen megéheznénk. (Bár azt nem értem, miért a kápolna mellé kellett tenni a büfét. Akkora az a parkoló, hogy máshol is elfért volna, ahol nem rontaná az összképet.)

Legurulva a dombról Szálka esik útba, s egy varázslatos tó. A tónál van rendezvényhelyszín, horgászhelyek, strand s ligetes dombok veszik körül. Rendkívül csendes, és rendezett a vidék, lehetetlen úgy tovább menni, hogy ne tartson itt pihenőt az utazó.

Innen már csak egy ugrás a Cikó határában álló Ótemplom, melyet pár éve már felkerestünk. Utunk most is ide vezetett, újra szemügyre vettük ezt a hangulatos kegyhelyet. Emlékeztem rá, hogy nem messze, Ófalu szélén Eszterpusztán is akad látnivaló. Ott egy templomtorony romja várja a látogatókat.

 Gondolván egy merészet, nem az aszfalt úton indultunk oda, hanem toronyiránt. Cikó romjától „egyenes” út vezet a másik látványossághoz. Kezdetben a dombokon kanyargó mezőgazdasági úttal nincs is semmi baj, lassan gurulva, nézelődve lehet rajta haladni. De aztán egyre jobban behatolunk az erdőbe, s az úton szemmel láthatóan csak erdészeti munkagépek jártak…valamikor.

Személyautóval és hobbi terepjáróval nem is érdemes erre jönni. Pár kilométernyi kalandozás után egyszer csak ott volt a torony, egy kis tisztás szélén. Ófalu irányából kiépített úton is el lehet ide jönni. A terepen való kalandozás fáradalmait a torony tövében pihenetük ki, s lassan indultunk is, mert Pécs várt ránk.

Ott elfoglaltuk a szállásunkat és hagytuk, hogy elnyeljen minket a nyárvégi városi hangulat.

2.Még Pécsen és környékén

 A kiadós reggelit követően tettünk egy kört a városban, majd felkerestük az állatkertet, ahol gyermekkorom óta nem jártam. Nem is igazán emlékeztem rá, de amúgy is átépítették már. Az állatkert a hegyoldalra kúszik fel, két útvonalon járhatjuk be. Az egyik a meredekebb, a másik sétálós, könnyedebb. Kellemes kikapcsolódást nyújt ez a hely, jól láthatóak az állatok, csak pár volt, ami elrejtőzött előlünk.

Viszont az állatkert oroszlánjai és a barnamedve olyan szomorúak voltak, hogy a szívünk fájdult bele. Személy szerint lemondunk az ilyen látványosságról, ha a természetes élőhelyükön maradhatnának az állatok.

Sokat emlegetik mostanában a Malomvölgyi tavat, ha Pécsről van szó, így elindultunk megkeresni. Igazából nem Pécsen van, hanem Keszű határában, de ez semmit sem von le a szépségéből. Van itt is horgászlehetőség, futópálya, tanösvény, szabadidőpark, tehát minden adott a kellemes időtöltéshez. A városba visszatérve kötelező elemként végig jártuk az állomásokat, pár kép elejéig.

A Jókai út és a Rákóczi út sarkánál van egy könyvesbolt, ami már katona éveim alatt is megvolt. 1988-ban itt vettem meg életem első Lord kazettáját, azóta nem jártam bent, de most újra betértünk ide. Szerintem belül sem változott semmit, s két könyvvel gazdagabban jöttünk ki, jó volt felidézni a régi emlékeket.

A koraestét újra belvárosban sétálgatva, s a Széchenyi téren ücsörögve töltöttük.

.

3. Slunj

Másnap reggel aztán korán reggeliztünk, és irány a határ. Barcsnál keltünk át Horvátországba, s Slunj felé vettük az irányt. Én sosem jártam ott, feleségem viszont többször is. Nem  a leggyorsabb útvonalat szemeltük ki magunknak, végig kerültük a forgalmasabb helyeket. Cserébe bepillantást nyertünk a kis falvak életébe és a rejtegetett szépségekbe.

Röviden talán nem is lehet leírni, de azért megpróbálom összefoglalni. Odaát nagyon rendezettek a falvak, és az utak minősége szuper. A földek művelés alatt vannak, s szinte minden portán akad valamilyen traktor. Ezeket használják is, nagyon sokkal találkoztunk útközben. (De régebbi példányok állnak a faluszéleken, nagyobb réteken is. Ha minden fotóra kívánkozó gépet lefotóztam volna, még most is úton lennénk..) Majdnem minden faluban látszik még a háború nyoma, akadnak golyónyomos vagy épp találatot kapott házak is. Igaz, inkább a faluszéleken akadni ilyenre, de találtunk majdnem teljesen üres falut is. Ami feltűnő volt, hogy nincsenek lépten-nyomon áruházak, bevásárlóközpontok, s nincs teleszórva az utak széle reklámmal sem…Minden rendezett, nyugalmat árasztó és visszafogott. S meg kell említeni, hogy valami csodálatosak az illatok…

A közlekedés sajátos ritmusban zajlik, néha akad egy ámokfutó, de sokat változott tizenéves emlékeimhez képest.

Slunjba viszonylag hosszú autózást követően, mégis frissen érkeztünk. A kocsit a viadukt lábánál hagytuk, s gyalog jártuk be ezt az ékszerdobozt. Van itt csobogó patak, zúgó vízesés, csalogató vendégfogadó, vadregényes ormok egykori várakkal. Szóval minden, ami ámultba ejti a turistát.

Az egész olyan, mint egy mesekönyv illusztrációja. Ez a vidék tulajdonképpen a Plitvicei tavak előszobája.

Visszafelé közel azonos útvonalon, többet megállva mentünk és igen későn értünk a szállásunkra. Egy jelentősebb állomást említenék meg: a földrengés sújtotta erődtemplomot.

4. Hazafelé

Másnap még az élmények hatása alatt voltunk, nem is  hagytuk el Pécset azonnal. A Zsolnay negyedet is felkerestük újra, lassan kihagyhatatlan lesz. A kiadós fotózás és egy kis vásárlás után még nem indultunk egyenesen haza. Van egy kedvenc rétünk a Zselic mélyén, oda tartottunk. Rendszerint az Almamelléken működő kisvasúttal szoktunk odamenni, de jelenleg az még nem üzemel. Így az erdőn átvágva egyből a Sasrétre mentünk. A kis csendes völgyben található rét az illatával, no és persze ősszel nyíló megszámlálhatatlan mennyiségű kikerics látványával lopta be magát szívünkbe. Az itt lévő vadászkastély is csodás, és a környező erdő is hívogató.

Sasrétet megunk mögött hagyva egészen Cserfekvéspusztáig autóztunk, itt az elhagyott templomot néztük meg.

 Ha pedig már itt voltunk, felkerestük a Mesztegnyői kisvasutat. Bár azt írják, hogy éppen rendbe teszik, vagy azt tervezik, ennek nyomát sem látni. A 2013-ban felújított kisvasút évek óta elhagyottan áll, a telepet felveri a gaz.

Innen már hazafelé indultunk, s útba ejtettük a szezonvégi Balatont még egy pillantásra.

Alább látható pár galéra, az utazás képeiből. Szerintem érdemes belenézni!

Vegyes képek :

Vegyes galéria :

Vegyes galéria :