2023. nov 23.

Malom a korház szélén

írta: DDQ
Malom a korház szélén

20231023_153335.jpg 

Pár héttel ezelőtt folytattuk a szélmalmok felkutatását, dokumentálását. Egy kis kitérő után Kiskunfélegyházán kerestünk fel egy szélmalmot, amely különleges helyen található. A városban már többször is jártunk, a múzeum udvarán álló áttelepített malmot már ismertük, de most a kórházba mentünk malmot nézni, ahol a bejárattól balra, a régi malomdombon áll egy vitorla nélküli malom. A Kürtösi-féle malom nem csak az elhelyezkedése miatt különleges, de építészeti szempontból is jelentős emlék, hiszen az 1870-es évek végén épült és az építési technológia fejlődése okán már teljesen tégla építésű! (Természetesen előbb volt itt a malom, mint a kórház.)

20231023_160151.jpg

S nem csak ez az egy szélmalom volt Kiskunfélegyházán és a közvetlen környékén, a régi írások szerint 50 szélmalom őrölt errefelé, de mára csak a Pajkos-Szabó és a Kürtösi-féle malom maradt meg. Amikor a szélmalmok kezdtek visszaszorulni, és a gőzmalmok vették át a szerepüket, sokat elbontottak. A felszabadult területeket újrahasznosították, így került a malom az új kórház mellé.

20231023_161014.jpg

Az egykoron serényen dolgozó malom belső berendezése a leírások szerint erősen hiányos, jelenleg raktárként üzemel. Vitorlája nincs, teteje bádogozva van, ablakai töröttek, néhol már bírtokba vette a növényzet. Szerencsére a korház udvarán viszonylagos védettségben áll, talán egyszer kezdenek vele valamit.

20231023_161031.jpg

A másik célba vett malom már nem ilyen szerencsés sorsú, ugyanis Jászszentlászó szélmalma már évtizedek óta  dacol az elmúlással. A Bugaci úton haladva az elszórt tanyák között található magánterületen a különös malomrom. A Németh Sándor-féle malom 1876-ban épült, a Jászkarajenőn elbontott szélmalom építőanyagának felhasználásával. A majdnem fehér színű épület egy kis kiemelkedésen, fáktól övezve áll. Teteje leomlott, a malompalást körben másfél szint magasan áll, több helyen már omladozik. A malom felső szintjeiről lehulló törmelék lassan feltölti a rom tövét, a bejárat már félig el is tűnt a törmelék alatt. A belső részben még látszik az első szint gerendázata, némi deszkázattal. A gépészeti berendezéseknek nyomát nem láttam, csak lomokat és törmeléket. Ami érdekessé teszi a vályogból épült malmot, hogy a felső részen, jó méternyi sávon megmaradt a palást tégla borítása.

20231023_152850.jpg

20231023_153045.jpg

 

A leírások még említést tesznek egy még ennél is romosabb malomról a környéken, de az eddigi adatok alapján annak helyét még nem tudtam azonosítani. Amint sikerül a nyomára akadnunk, biztosan felkeressük. 

20231023_152947.jpg

20231023_152927.jpg

20231023_153103.jpg

Szólj hozzá

rom szélmalom Kiskunfélegyháza Jászszentlászló Kürtösi-féle szélmalom Németh-féle szélmalom malomrom romos malom