2024. sze 07.

KpST

írta: DDQ
KpST

psx_20240820_072936.jpg

A ma napon úgy indultunk útnak, hogy feleségem nem árulta el, hova is tartunk. Annyit adott meg támpontnak, hogy igazi fiús program lesz. Székesfehérvárig nem is sejtettem semmit, aztán amikor Várpalota felé indultunk, már tudni véltem az irányt.

A KpST Park volt az utazás vége. Korábban már tudtam a kezdeményezésről, az egykor Ecseren tárolt sok Barkas és más régi autó okán. A Rákóczi úton álló vár jellegű épület udvarán tárolt rengeteg régi jármű egyszer csak elkezdett fogyni. Az okok utáni kutatás vezetett a KpSt nyomára, majd a Facebook oldalra, ahol nyomon követtem az ottani történéseket. Feleségem egy hirdetés alapján bukkant rá, s így kerültünk ide.

A helyszínen nem volt tömeg, ebben a melegben nem is csodálom, így viszont nyugalmasan lehet nézelődni. A bejáratnál a tulajdonos fogadott minket, aki pár szóval elmondta a szükséges tudnivalókat.

psx_20240820_072501.jpg

Értékmentésként kezdett bele a gyűjtésbe, hogy megőrizze a múlt ezen tárgyi emlékeit. Terve szerint a megmentett járművek a területen elkülönítve lesznek majd bemutatva, s minden jármű felújítást is kap. Igyekszik úgy alakítani a gyűjteményt, hogy mindenből egy egyedi példányt mutassanak be. Jelenleg 800 darabra tehető a gyűjtemény, ahol buszoktól a mezőgazdasági munkagépekig szinte minden van.

A bejáratnál a 076-os vízágyú parádézik, egy IFA társaságában. A kiállítás igazából egy mozgó ABC-n való átsétálással indul. Itt egy igazi retro világba lép az ember, s a tárgyakról mind kapunk valami érdekes információt. A tulajdonos szavaiból süt a szenvedély, igazán elhivatott.

psx_20240820_072700.jpg

Mire átjutunk a Mozgó ABC-n szinte el is felejti az utazó, honnan jött. Főleg annak hatására, hogy szétnézve a területen, amerre a szem ellát, mindenhol a régmúlt járművei látszanak.

A sétát a tehergépjárművek során kezdtük meg, ámulva a rengeteg féle IFA és Robur látványán. Persze néha felbukkan egy-egy Tátra, Csepel vagy éppen egy Prága vagy Zil. Van itt mindenféle felépítmény, volt tűzoltóautó, vagy épp szervízkocsi. Van miből csemegézni, és van mire emlékezni is. Az IFÁ-k látványára eszembe jut néhány költözés, ahol előbb minket költöztettek ilyen teherautóval, majd pár év múlva már én vezettem, és költöztettem másokat.

psx_20240820_072819.jpg

Ahogy tovább haladtunk a soron, egyszer csak megakadt a szemem egy másik ponyvás teherautón. A T.A.M. egy a régi Jugoszláviában gyártott jármű, jellegzetesen bumfordi, lassú és zajos. De az igaz, hogy elvitt mindent, amit csak rá pakoltak. Itthon nem volt túl elterjedt, egy ismerős autószerelőnél volt egy ilyen példány. Ezt kértük kölcsön egy nagyobb költözéshez, s két hétig minden nap ezzel a szörnyeteggel jártam. A motor a fülkében az ülések között volt, zajszigetelés semmi. A váltó nehézkes, a pedálok, mint edzőteremben a lábgép. Emlékszem, az önönindítója nem volt kirobbanó formában, napi egy indítás volt a limitje. Reggel tehát elindítottam, s ketyegett egész nap. Bátran otthagyhattam bárhol, ellopni nem akarta senki. Gyanús lett nekem ez a gép, ugyanis régi Csepel Autógyáras ponyva volt rajta, Szigetszentmiklós felirattal… Amit én használtam anno, az is Szigetszentmiklósi kötődésű volt, talán pont ez lehetett?!

psx_20240820_073720.jpg

Aztán jöttek sorra kisebb gépek, például egy Latvia. Ehhez a típushoz is van egy történetem, még a 90-es évek elejéről. Gyakorlati képzésen voltunk, és a reggeli eligazításon a Keleti-pályaudvarra irányítottak minket. Szállító járműnek a ház előtt parkoló Latvia lett kijelölve. Mi ki is mentünk, és beszálltunk a gépbe, vártuk a sofőrt. Nemsokára az is befutott, és indított. Vagyis csak indított volna, mert az önindító nem tudta életre kelteni a jószágot. Megkért hát minket, toljuk már be. Leszálltunk, és nekiveselkedtünk. Hosszas lökdösés után beröffent, de mire beszálltunk, le is állt újra. Így újra indult a művelet, de nem jutottunk eredményre, a gép nem indult el. Viszont lassan eltoltuk a Keletiig. Jobban jártunk volna, ha nem utalnak ki nekünk járművet…

S egyszer csak ott volt egy Nysa a sorban, hófehéren és piros zászlóval a tetején, kinek nem jut eszébe róla a „Nagy Fehér” a Szomszédokból?!

psx_20240819_184315.jpg

Egyre izgalmasabb volt a séta itt a parkban, nagyon sok emlék került felszínre. Az egyik szegletben szinte félreeső helyen, majdnem a fenyvesben egy Rába Steiger szerénykedett, előtte egy Kirovec állt. Mind a két járművet igencsak kedvelem, s örömmel vettem, hogy találtam belőlük itt is. A hátsó részen van egy Ikarus depó, igazi csemegékkel. Mellette egy Camping tábor, lakóautókkal. Jelenlegi állapotában úgy néz ki, mintha egy világvége film díszlete lenne! Pazar a látvány, érdemes a fák alá pakolt székekre leülve nézelődni kicsit.

psx_20240819_184203.jpg

Legenda 1

psx_20240819_184051.jpg

Legenda 2psx_20240820_072936.jpg

psx_20240819_183819.jpg

Ilyenből akad itt még pár, egy égész táborra való

A végére hagytuk a nyugati és keleti blokk autóit, s itt akadt különlegesség és meglepetés bőven. Az egyik egy sárga Renault 16-os volt, amelyet korábban egy autómosó udvarán fotóztam pár éve, nem gondoltam volna, hogy itt találkozom vele újra. Aztán a sor elején álló R4 és R5 típusok jöttek, s mind a kettőről eszembe jutott pár emlék. Volt a családban egy R5 ami külföldről érkezett, és nagy csalódás volt számomra.

r.jpg

Még évekkel ezelőtt Budapesten, most meg a parkban találkoztam vele...

Otthon a szülők beharangozták, hogy a családi Lada mellé érkezik egy nyugati autó, egy Renault. Izgalommal telve vártam, hogy hazakerüljön az új szerzemény! Aztán amikor megérkezett, csalódva vettem tudomásul micsoda csúf kis vakarcsot vettek. Amikor vezettem akkor sem szerettem meg, ugyanis nálam mindig történt vele valami grimbusz, s örültem, ha csak simán elromlott! Elátkozott egy kapcsolat volt.

Az R4 meg egy kultikus jármű, igazi műszaki csoda, hatalmas rajongótáborral. Évekkel ezelőtt volt egy nekem is, pár hónapig.

Gyerekkoromban nem sok autós újsághoz jutottam hozzá, de az egyikben, amit használtan kaptam, volt egy poszter. Egy Opel Monza volt rajta, ami nekem nagyon tetszett, s évekig volt a szobám falán. S a sorban egyszer csak ott állt egy! Hatalmas meglepetés, körbe is jártam alaposan megnézve. Sok más típust is köszönthettem ismerősként, Granadákat, Sierrákat.

psx_20240820_074203.jpg

A Monza! Pár éve még a 17. kerületben is volt egy, mesés állapotban, de régen nem láttam már.

A francia autó kavalkádban felfigyeltem egy zöld Peugeotra, ami valamiért nagyon ismerős volt. Szemből egészen biztos voltam benne, hogy láttam már, de oldalról nem tűnt ismerősnek. Aztán beugrott, hogy kabrió változatban, szürkén, kopottan, horpadtan sokat parádézott a 403-as, mint Colombo kocsija!

psx_20240819_183516.jpg

Ez az igazi csemege! ( Az egyik)  

A keleti soron van egy 125-ös Fiat, ami pont úgy nézett ki, mint az első saját autóm. Annak idején két autóból építettem össze egyet, s sokáig róttam vele az utakat. S persze sokat szereltem is, mert akadt vele baj bőven, de szerettem, mert az enyém volt.

psx_20240820_073309.jpg

Ez itt egy ...na erre a Záporjóskára nincs is szó!

psx_20240819_185905.jpg

Persze voltak itt Skodák, Ladák sok egyébbel körülvéve, sok emléket felidézve. A terület hatalmas, még nem nyerte el végleges formáját. De, aki kedvelei a régi járgányokat, és időutazásra vágyik, az jöjjön el ide, mert csodákat láthat. A kiadós séta után még pihentünk kicsit a pénztárnál, kellett egy kis idő, amíg feldolgozza az ember a látványt.

psx_20240820_073459.jpg

psx_20240819_183948.jpg

The Walking Dead díszlet

A rövid pihenő után úgy döntöttünk, irány Zirc! Persze, előtte még újra felkerestük a Tési szélmalmokat, látványukat nem lehet megunni. Tésről vezet egy erdészeti út Zirc felé, most felfedeztük magunknak. Szép dombos, erdős mezős tájon vezet az út, s a minősége is szuper. Már meg sem tudjuk számolni, hányszor jártunk Zircen, de ide is visszahúz a szívünk. Most ettünk egy finom ebédet az egyik fogadóban, majd tettünk egy sétát az apátság kertjében, és hosszasan csodáltuk belülről a templomot. Innen aztán már hazafelé vezetett a kanyargós út ezen a csodálatos, tartalmas nyári napon.

psx_20240819_185235.jpg

psx_20240819_185525.jpg

psx_20240819_183251.jpg

Szólj hozzá

veterán Utazás Skoda Rába Zirc Steiger Peugeot 403 Kirovec KpST park Zaporosec Renault R16