Magányos torony
2018.11.03.
Dimbes - dombos vidék, szántók, erdősávok váltakoznak az út mentén. A kicsit borongós őszi időben gurulunk a kocsival, s közben élénken nézegetünk a környék belseje felé. Valahol itt kell lennie, az út bal oldalán. Az ősz színeiben pompázó táj változatos formái között kutatunk, hol van már? S akkor egyszerre csak, a távolban, egy domboldalon feltűnik.
Fenségesen magaslik ki a szántóföldből, körötte pár bokor, s enyhe aranyló, felhőkön átszüremlő napsugár festi meg. Lehúzódunk, s csak nézzük, csodáljuk. Sok romot, épületet, várat és természeti szépséget láttunk már. De a csendes tájban magasztosan ácsorgó torony látványa engem nagyon megérintett. Egy csapásra tudtam, hogy ez egyike lesz a kedvenc romoknak!
Csinálok róla pár távolit, majd kicsit tovább megyünk, lehajtót keresve a rom felé. Semmi, még földút sincs, csak dombok meg szántás. Jön a forduló, visszafelé is megcsodáljuk, innen is nagyon látványos. Kicsit arrább egy bekötő út sejlik fel, nosza befelé. A fasortól nem látszik, de csak pár méteres, s egy friss vetésben ér véget. Josie nem traktor, meg nem is akarjuk széttúrni a vetést, így a toronytól megbabonázva gyalog indulunk el. Visszük az elemózsiát, jön a fényképezős táska, s irány torony iránt! Lelkesen talpalunk, időnként őz, róka lábnyomait keresztezve egy domboldalon lefelé, mígnem elérünk egy bokros sávot.
Mögötte a torony hívogatóan áll, s keresünk egy nyiladékot. Na, az nem van. Mindenhol kuszaság, patakmeder, iszalag, magas fű, fácskák és bokrok. Ha van is valamilyen vadcsapás, nem lelünk rá. Áthatolhatatlan. Pedig mi meg akarjuk nézni, s a tövében akarunk piknikezni! Újra tervezünk, s visszamegyünk a kocsihoz. Itt segítségül hívjuk a technika vívmányait, műholdképet tanulmányozunk, térképet nézünk. Bár hurcolunk magunkkal távcsövet is, ezt mindig elfelejtem elővenni. Egy kicsit viszább van egy földút, s bár akad egy patak is közben, ott át lehet vágni a rom felé. Mivel Josie már tapasztalt földútjáró, patakmederben is megfordult, elindulunk. Vissza útra, aztán onnan a fasor szélén a traktorok által taposott úton előre. Vagyis meredeken lefelé, olyan orra bukósan. Feleségem el is kapja a kapaszkodót, s bizonytalan abban, hogy felfelé is kocsival jövünk-e? Vagy Josie a domb alatt marad, amíg valami traktor fel nem cibálja.
Az út átvezet a patakon, de nincs víz, így a járgány száraz marad. A bokros rész kezdeténél az ágakon madáretetés zajlik, feljebb vadles is van. Innen is látszik a torony, már csak úgy egy kilométer talán, vagy annyi se, s már csak egy szántóföld van közte és köztünk. Úgy vagyok vele, ha már idáig eljöttünk autóval, nincs megállás. A szántás szélén szépen elkocogunk a domb aljáig, s megállunk a torony alatt.
Egy régen volt falu templomának tornya, csendben őrzi az egykor itt éltek emlékét. Valahol körötte az elpusztult települést rejti a föld. Alaposan körbejárjuk, készül sok fotó, majd elővesszük szendvicseinket, s egy jót ebédelünk a hangulatos helyen.
Később visszaindulunk amerre jöttünk, lendületből legyőzve a meredek dombot, s útba ejtjük Regölyt. Mögöttünk marad Somoly falu templomának tornya, bár sokáig látszik még. Tovább megyünk hát a 65-ös úton, s mivel Tamási felől érkeztünk, természetesen nem arra megyünk haza. Betérünk Regölyre, erre csendes kis településre, mely megismerésre érdemes. Később átkelünk a Kaposon, majd én beugrom a Keszőhidegkút-Gyönk állomásra. Itt sok látnivaló nem akad, hamarosan indulunk is. Következik Belecska, majd Pincehely. Kicsit olyan a hangulata a vidéknek, mintha elfeledkeztek volna róla. Pincehely pedig már régi, jó ismerős, s szalad velünk az út haza.
Regölyről így ír a település honlapja:
Településünk Tolna megye középső részén a 65-ös főút elágazásától 5 km-re, a Budapest - Pécs vasúti fővonal mentén, a Kapos és a Koppány folyók "összeszakadása" mellett található.
A népesség száma 2014. január 1-én 1180 fő, döntő többségben római katolikus. Miről híres Regöly, miért is érdemes ide ellátogatni? Remélem a honlap tartalmából kiderül! Csak néhány ötlet címszavakban: gyönyörű dimbes-dombos táj, pacsmagi madárparadicsom, Somolyi templomrom, barokk templom, Cziráki Viktor kísérleti régésztelepe, vadászat, horgászat, lovassport.
A bronzkori időktől lakott településünk dicső múlttal büszkélkedhet. A kelták és az avarok jelentős központja, erődített helye. Ennek emléke a falu nyugati peremén nyomaiban ma is látható Sáncz. A leghíresebb régészeti lelet, regölyi aranysír mellett a megyei Wosinszky Mór múzeum számos korabeli emléket őriz. Szent István időszakában egyházi központ, főesperesség.
A török korban a falu középkori lakossága elpusztul. 1715-ben gr. Esterházy József császári ezredes dunántúli birtokairól érkező parasztokat telepít az üresen álló telkekre. A 18. század közepére szépen gyarapodó mezőváros.
A községhez tartozik a Majsapuszta, az egykori Esterházy uradalom központja. A kastély épületében ma fogyatékkal élők intézete működik.
Röviden Somolyról:
Somoly egy eddig teljesen fel nem tárt, romjaiban fennmaradt magyar falu Regöly és Szakály határában, a 65-ös főút Szakály és Tamási közötti szakaszán.A falu első ismert birtokosa Kont Miklós nádor volt, később Ozorai Pipo, majd a fehérvári káptalanhoz került. A falu a török megszállás idején elnéptelenedett, a hódoltság után pedig már nem népesedett újra. Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a templomrom tornya körül amit statikai megerősítés követett. A Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen, innen tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. K. Németh András szerint a templom a 15. század végén épülhetett.
