Az egyik őszi kalandozásunk során Veszprémben ejtettük meg a bevásárlást, és úgy döntöttünk, hogy valami szép helyen fogunk ebédelni. Mivel hazafelé tartottunk a 8-as úton, feleségem ötlete az volt, hogy Őskün, az általunk kedvelt szépséges templom mellett, a patak partján lévő egyik asztalnál fogunk ebédelni. De mint annyiszor, most sem így lett, ugyanis ahogy lehajtottunk az útról, észrevett valamit a távolban.

Eltérve az eredeti útiránytól, jobbra elindultunk a dombok között, s hamarosan föld úton tekeregtünk, majd sziklás lett alattunk a talaj. A táj változatos volt, dombokkal, sziklákkal, s mindenfelé az ősz pazar színeit láttuk.

Amit feleségem meglátott, az egy mérőtorony volt, amely a Péti-hegy tetején trónolt. Tuckóval felmásztunk a hegytetőre, és ámulatba ejtett minket a látvány. Szemben a Bakony emelkedett a dombok után, a főutat eltakarták a magaslatok. Jobbra tekintve ellátunk Várpalotáig, látszott Pétifürdő is. Mögöttünk a messzeségben Berhida sejlett fel, balra ott volt Őskü és Hajmáskér.

A nap már erősen délutánba hajlott, de még elég magasan volt az égitest ahhoz, hogy mindent jól lássunk. Szépen kivehető volt a rotunda, és Őskü többi templomtornya. A Péti-hegy körül kisebb dombok és völgyek szabdalták a tájat, melyen földutak és cross-motor csapások látszottak. Szétszórva bokros, fás részek is voltak, amelyek az ősznek és a délutáni napnak köszönhetően varázslatosan ragyogtak.

Maga a mérőtorony kedvelt kirándulóhely lehet, legalábbis a nyomok erre utalnak. Miután kigyönyörködtük magunkat, végre meg is ebédeltünk az autóban.

Visszafelé sűrűn megálltunk fotózni, alig tudtunk betelni a színkavalkáddal amíg újra elértük a 8-as utat. Bár a Péti-hegy előtt voltunk a Balatonnál, valamint felmásztunk a Somlyó-hegyi kilátóba is, az útnak ez volt a legszebb része.