Ikarus #Ikarus
menetszel2016 készítette ezt a képet .

Bernecebaráti temploma, az útról nézve
Az elmúlt hétvégén, mivel Josie, az autóm felépült a betegségéből, el is vittük egy tesztkörre. Az első célpontunk a Királyréti kisvasút volt, melynek meglátogatására már régóta készültünk. Olyan jól sikerült időzíteni az érkezésünket, hogy csak át kellett szállni a vonatra, s már úton is voltunk.

Indulásra készen

Kicsit zajos, kicsit rázós, de jó hangulatú utazásban volt részünk, változatos környezetben. A vonat hol házak között, hol erdőszélen, hol egészen az erdőbe bújva, patak partján haladt célja felé. Érdekes volt látni, hogy a vonatból szinte be lehetett látni szobákba, sőt, talán a függönyt is meg lehetett volna simítani egy kis nyújtózkodással.

Még szombaton csíptem el az infót, hogy a hatos, pontosabban az M61 006 Nohab Celldömölkről Gyöngyösre tart majd vasárnap. Az útvonal szép részletesen le volt írva, csak épp az indulási időpontok hiányoztak. (De nem vagyok telhetetlen, hiszen máskor még ennyit sem tudtam.) Töprengtem hát, hogy hol is kellene lesben állni, hogy a Paksi menet után ismét találkozhassak kedvencemmel.
S ha már vonatos program, szombat estére terveztük meglesni a Gyermekvasút nosztalgia járatát. Szerettem volna pár képet csinálni az esti gőzvontatásról. Feleségem is jó ötletnek tartotta, s szívesen jött velem. Este aztán neki is indultunk a Szépjuhászné állomásra, ám mire oda értünk, már erősen lógott az eső lába, s aggódva néztem a kihalt ...
menetszel2016 készítette ezt a képet .
menetszel2016 készítette ezt a képet .