A Mádi zsidó legendája, és egy elhagyott uradalom
Visszatérés Zemplénbe III. rész

Elérkezett a következő reggel is, vége felé közeledett kirándulásunk eme csodás vidéken. Persze, most sem egyenesen haza indultunk, ugyanis volt egy meghívásunk Mádra. De még mielőtt megismerkednénk a legendával, vegyük csak sorra az eseményeket.
Reggeli közben arra jutottunk, hogy harmadszor is el kell majd jönnünk erre a tájra, ugyanis megint összejött egy jó pár látnivaló, melyeket szeretnénk majd megnézni, de most nem fértek bele az időbe.
Lassan magunk mögött hagytuk Füzért, és a már ismerős tájon Mád felé autóztunk. Természetesen érintettünk sok ismerős helyet közben, jólesően gondolva vissza az élményekre. Utunk elvezetett a fenséges Boldogkő vára alatt, itt meg is álltunk pár percre nézelődni. Előző ...




















