Instagram fotó
menetszel2016 készítette ezt a képet .
menetszel2016 készítette ezt a képet .
Többféle okból szoktunk Nógrád megyében „kikötni”. Van úgy, hogy ügyelnünk kell arra, ne távolodjunk el túl messze Budapesttől, így ezért remek kirándulóhely ez a vidék. Máskor meg csak úgy elindulunk, s Nógrád felé kanyarodunk, abban a tudatban, hogy itt biztosan találunk valami szépet, emlékezeteset. Ezen a meglehetősen borongós napon az utóbbi okból döntöttünk Nógrád megye mellett.
Kezdetnek ismerős vidéken autóztunk, mígnem feleségem talált egy új felfedeznivaló célpontot, egy romos kastély-féle „személyében”.
Az odaút során érintettük Ilinyt, sőt át is hajtottunk rajta, amíg el nem fogyott alólunk az út. A falu végén rátértünk a földútra, s óvatosan haladva érkeztünk el egy tóig. A ...
menetszel2016 készítette ezt a képet .
2019.03.17.
Most egy kicsit eltérek az időrendtől és átugrok pár helyszínt, ugyanis a vasárnapi ragyogó kirándulóidőben újra olyan helyekre jutottunk el, melyek erősen hatottak ránk. A látottak, tapasztaltak tovább erősítettek abban az elgondolásomban, hogy az ország felfedezése, megismerése egy végtelen történet. Ismét rábukkantunk egy olyan helyszínre, mely azt bizonyítja, nyitott szemmel kell járni, s érdemes elhagyni a megszokott utakat.
Vasárnap kifejezetten azért indultunk el, hogy az Alcsútdobozi arborétum hóvirágmezőjén tegyünk látogatást. Ez a terv sajnos még a parkolóban kútba esett, mert láthatóan odabent több látogató volt, mint hóvirág. Életbe léptettük a „B” tervet: irány a kisvasút, és megyünk ...