2017. jan 03.

Fót gyöngyszeme, a római katolikus templom

írta: DDQ
Fót gyöngyszeme, a római katolikus templom

Mini kirándulásaink VIII.

psx_20170102_143217.jpg

Az ötletgazda a feleségem volt, az Ő javaslatára gurultunk egyet Pest környékén, s álltunk meg a csodálatos építmény mellett. Be kell vallanom, egy kicsit dünnyögtem az út elején, ugyan mit nézünk Fóton? Aztán jött a meglepetés! Egy igazi remekmű a templom, érdemes megállni, megcsodálni. Van szervezett látogatás is, vezetővel be lehet járni a templomot. Az ismeretlenségből egyenesen kedvenccé lépett elő az épület. Mint említettem, számomra ismeretlen volt, bár megfordultam már Fóton, észre sem vettem! Pedig a Hármashatár-hegy kilátójából is látni, jó időben!.

psx_20170102_143421.jpg

Röviden a templomról:   Ybl Miklós tervei lapján,gróf Károlyi István megbízásából, romantikus stílusban épült 1845 és 1855 között. gróf Károlyi István szerepet vállalt a 48-as szabadságharcban, amiért börtönbe is csukták. A templomot a család temetkezési helyéül is szánta. A budapesti Vigadó mellett a magyar romantikus építészet legjelentősebb alkotása. 

psx_20170102_143333.jpg

A templom ékes példája annak, hogy nem kell világgá menni ahhoz, hogy az ember valami szépet, különlegeset lásson. Néha elég csak nyitott szemmel járni a környéken, s nem csak  a távolba nézni! Szép ez az ország, ezernyi csodát rejt, érdemes barangolni tájain.

psx_20170102_143612.jpg

psx_20170102_143846.jpg

psx_20170102_144007.jpg

Szólj hozzá