Sokak talán nem is hallottak erről a településről, bevallom korábban én sem! Egy nagyobb alföldi autóstúra során, tervezetten kerestük fel Kaszapert. A csillagtúra egyik állomása volt, kifejezetten az itteni vasúti emlékhely miatt jöttünk ide.

Persze az idefelé vezető út sem volt látnivalóktól mentes, s azt is megtudtuk, hogy Texason keresztül lehet ide eljutni.  Az ide vezető út mellett ugyanis,  ameddig a szem ellát,  olajkutak bólogatnak a rónán! Egészen hihetetlen, ahogy a sok eddig csak jórészt filmen (valamint Zalában, no és Eger közelében) látott olajkutak itt is az út mentén „bólogatnak.”

Kaszaper az egykori AEGV (Alföldi Első Gazdasági Vasút) hálózatának egyik elágazó állomása volt, a Békéscsaba – Békéssámson vonalon. A kisvasút nagyon kedvelt volt a vidéken élők körében és 1899-től egészen 1972-ig szolgálta a környék lakosságát és iparát.

A vonal bezárása után a síneket felszedték, s a 100 éves állomásépületek lassan pusztulásnak indultak.

Az itt maradt épületek még sokáig MÁV tulajdonban voltak, később az önkormányzat kapta meg a területet. Számos módon volt hasznosítva, de lassan romlott minden épület állapota.

Majd gondoltak egyet és az önkormányzat támogatásával felújították a kisvasút állomásépületét, ahol vasúttörténeti kiállítást rendeztek be.

A szabadtéri kiállítás Kecskemétről kapott gyűjteményi anyagot. Az ottani egykor nagyon híres kisvasút, ami Bugacig futott, szintén a bezárás sorsára jutott. Gépállományát, valamint gördülőállományát jórészt széthordták. Legutóbb a kis gőzös került át Balatonfenyvesre, ahol már azóta újra pöfög. Az ezüst kecskeméti motorvonatot pedig mintha Kemencén láttam volna…

A kiállítás területére belépve egy C-50-es mozdonyba és a mögé kapcsolt tartálykocsiba botlunk. A C-50-es is kecskeméti, jelenleg kibelezve rozsdásan búsong. A képek tanúsága szerint érkezésekor még szép zöld gúnyája volt. Pályaszáma, jelzései nincsenek. A kis gépet 1952-ben gyártották, pályaszáma 3719, de ennek sehol nincs itt nyoma. A mögötte árválkodó tartálykocsi pedig növényvédőszer szállítására szolgált.

A területen még jó néhány teherkocsi is megtalálható, különféle változatban. Ami közös bennük, hogy a fa alkotó elemek erősen korhadnak, hiányosak. Pár év múlva csak a fém vázak lesznek meg.

Találunk itt még jó állapotú vízdarut is, és az állomásépület is takaros, belseje kiállítást rejt.

Amikor létrehozták a kiállítást, méltóképpen kívántak emléket állítani az egykori vasútnak, ami akkor sikerült is, azóta viszont nagyon kevés figyelmet kap. Sajnos lassan pont olyan lesz, mint a Nagyorosziban  ócskavassá lett aprócska gyűjtemény, pedig valaha ott is azt tervezték, hogy életre keltik az egykori vonalat…

 Lassan búcsút vettünk a helytől és elindultunk Orosháza fele, persze nem a Libamáj konzervek miatt.