Repülőnap Börgöndön
Li-2, a hajtóműindítás füstpamacsai
A repülés szerelmeseit - amióta a Kecskeméti Repülőnapok elmaradtak - több, kisebb rendezvénnyel igyekeznek kárpótolni: Szolnok, Szatymaz, Szeged, s még jó néhány helyszín, ahol repüléssel, repülőkkel kapcsolatos eseményeket rendeznek szerte az országban. Tavaly a Szegedi Repnapon voltunk, s nagyon jó emlékekkel távoztunk onnan,
( http://menetszel2016.blog.hu/2016/09/19/ot_ancsa_egy_teve_egy_delfin_es_egy_kerge_helikopter)
idén pedig Börgöndi repülőnapot céloztuk meg.
S hogy megbántuk-e, vagy sem? Nem! Igaz, volt pár apró kellemetlenség, de még ez sem zavarta meg az élményt. Börgönd repülőtere nagy múltú, de mára kicsit elfeledett, elhanyagolt terület, mely érdekes díszletül szolgált a naphoz…De kezdjük az elején.
Mi-17, nagyon népszerű volt a látogatók körében
Börgöndön nem jártam még sosem, így mindenképp kíváncsi voltam arra is, hogyan rendeznek arrafelé repülőnapot. Az odajutás egy kicsit kalandosra sikerült, az az út, amin odajutottunk, büntetés volt! Jó, egy kis kutakodással biztosan találtunk volna egyszerűbb útvonalat is, és ehhez nagy segítséget jelentett volna, ha vannak jelölő táblák. Nos, ezek hiányában a vasútállomás felé mentünk, Josie, az autóm már nem is csodálkozott nagyon, hogy megint elfogyott alóla az aszfalt.
Egy valódi ékszerdoboz, meseszép állapotban
Egy pocsék úton cammogva, számtalanszor keresztezve a vasutat, egy szántóföldön keresztül találtunk rá a bejáratra. Itt már volt tájékoztatás, útbaigazítás. Egy regimentnyi polgárőr segédkezett a látogatóknak, biztosan itt "termesztették" őket valamelyik valamelyik tágas napraforgómezőn, mert a világon nincs ennyi, az biztos! Igaz, vannak fenntartásaim a szervezettel kapcsolatban, de az itteniek előtt megemelem a kalapom! Arról nem ők tehettek, hogy a repülőtér épületei, amik előtt elhaladtunk, illetve a környezet ilyen siralmas állapotú volt: romok, hatalmas gaz, rendezetlenség. Az út gumikkal volt jelölve, ezek is inkább rontottak a képen, bár praktikusak voltak. Talán, ha le lettek volna festve…
Aztán az egyik ámulatból a másikba estünk, ugyanis a háborús környezetből egy "drive-in" pénztárba kerültünk. Több pénztár is úgy volt kialakítva,hogy kocsival szépen be lehessen állni az éppen üreshez. Volt irányító, aki jelezte, hol van üres hely. Amúgy is sorba kellett állni, s így a várakozás közben szépen megvehette a látogató a jegyét anélkül, hogy a kocsiból kiszállt volna. Szokatlan, de jó megoldás. De a pénztárosokat sajnáltam, egész nap árnyék nélkül tették a dolgukat a napon.
Húzzuk a csíkot, Hajdú-Apolló Kötelék
Rövid araszolás után - ismét egy hadosztálynyi polgárőr közreműködésével - szépen kiviteleztetett parkolásban volt részünk, innen pedig sétálva mentünk a beléptető kapuhoz. Karszalag nem volt, itt még a régi jegyellenőrzés működött.
Bent aztán egy hatalmas terület fogadott, számtalan kiállítóval és bemutatóval. Minden kordonozva, kijelölve, tágasan szétszórva. A műsorfüzet hátulján térkép is volt, egy szavunk sem lehet! Mindenből volt egy kicsi, igazodva az egy napos rendezvény kereteihez. Kényelmesen sétálva be lehetett járni mindent, bár sokan voltak, még sem volt zavaró a nyüzsgés. A TOI-TOI wc-k darabszáma ugyan erősen alulméretezettnek tűnt, és árnyékot adó hely sem volt túl sok, (Szegeden ezt azért jobban kezelték) de ezek csak apróságok, a nap élvezeti értékéből nem vettek el igazán. /Azon viszont elgondolkoztam, hogy ha a Büntetés Végrehajtás autójának szirénáját valaki megint bekapcsolja, ráverek a kezére…/
Összességében igazán kitettek magukért a börgöndiek, elismerés a munkájukért!
Egy hangulatos, érdekes, látványos és szórakoztató napot kaptunk, egészen jól összeválogatott programokkal. Megjelent itt a LI-2-es Teve, s szorgalmasan repkedett az Ancsákkal karöltve. Repült a Rubik R-18 Kánya, L-2 Róma, több oldtimer vitorlázógép, a Hajdú-Apolló Kötelék. Bemutatkozott a Zlin 242L,az L-29 Delfin is szépet repült a műrepülőkkel együtt. Köszönjük, Börgönd!
Vitorlázó vontatásra készül a mókás jelölésű SOCATA MS.893E Rallye Commodore 180GT
L-29 Delfin, igazi ritkaság. Éppen áthúz a reptér felett.
Delfin, háton visszafelé
Égfestés ejtőernyős módra
Egy szépen kivitelezett földet érés
A Mi-17-es ellopta a show egy részét, amint beindították, rögtön köré gyűltek a nézők. Pedig eközben a Zlin éppen bemutatózott felettünk.
Zlin 242L
Sárgából zöld lett, így is tetszetős
Kis gépek, nagy tudás, szép bemutató
Rubik R-18 Kánya, sétarepült és bemutatózott
Az elnyűhetetlen An-2