Verdák innen - onnan
A mostani összeállítás képei az évek során gyűltek össze. Bizonyítván azt, érdemes nyitott szemmel járni, mert számtalan érdekes járművel találkozhatunk az ország útjain, parkolóiban, vagy akár a kereskedések bemutató termeiben. Néhány szerepelt már a blogban , de van közte olyan is, ami kimaradt eddig. Kezdjünk is bele! Elsőnek mindjárt itt van az alábbi képen szereplő Legacy, s ránézésre nem is olyan érdekes. ( Bár mindegyik Subaru érdekes, jellegzetes Japós agymenés mind.) De ha jobban megnézzük, kiderül, hogy különc autós irányzat követőjének utánfutója van a képen. Láttunk már ilyet Ladából, Trabantból és sok másból is.
Kicsit más szögből nézve, már jobban adja magát. S ha még egyforma lenne a színük is!
No igen, s ha ez a fele nem lenne rozsdás.
De ugorjunk egyet, s lám Budapest külvárosában ácsorog a forgalomban egy Ferrari F400i. Igen ritka jószág, s ára is van. Sajnos másfele vitt a dolgom, így nem lett róla több kép.
A fenti szépség szeszcsempész járgány volt egykor. Aztán egy szép napos délután csak úgy kikanyarodott elém egy kútról. A tulajdonos közvetlen ember volt, félreállt, s megmutatta a makulátlan állapotú gépet.
Szegedi szépség is lehetne a kép címe, a szegedi repülőtéren fotózott csörlős gépnek.
Egy igazi világjáró, s egy család otthona a Budaörsi repülőtéren volt megtekinthető.
Az egyik kedvencem, a kis zöld MG, napi használatban.
Egy ipartelep parkolója is rejthet valami szépet.
A tavalyi évzárás formációja, varázslatos.
Sissy, az öreg Sierra. Őt én hajtottam, 2,0i DOHC EFI . Hátul kapart, megbízható volt, hűséges társ.
Komáromi erőd, csak úgy hemzsegtek a szépségek.
Hősök tere, egy esős nyári este...
Iparterületi gumis reklámautója.
Bedford hűsöl Tőserdőnél egy fa alatt.
A másik nagy kedvenc, egyszer csak felbukkan Budapesten. S maradt is, nem olyan rég láttam kocogni a forgalomban.
Tartós parkoló lakó veterán, meseszép vágyálom.
A rakparton díszelgett ez az UAZ, érdemes volt visszakanyarodni miatta.
Skoda, az Autóklub rendezvényén. Tökéletes állapotban, a gyárban sem nézett ki így soha.
Ugye, hogy érdemes benézni a kereskedésekbe! Nem a túlárazott autók miatt, hanem mondjuk őérte. Vagy éppen az alábbi képen lévőkért.
S ha egy bányamúzeumban járunk, akkor is találhatunk egy érdekes járgányt:
Retropartyzánok rendezvénye, amikor még nem húztak el Pécsre. Ott is voltak ám csodák, mint ez az átépített Polák.
Tömény retró :
Tréleren érkezett, ilyet sem sűrűn látni :
R4, örökség volt. Néhai barátom autója, egyszerű mint a faék, de csodás!
Tűzoltóautók egy laktanya mögött:
Egy kertben bomladozó Csepel:
Ha jól emlékszem mindszent felé, vagy onnan kifelé, vagy a környéken egy autókereskedésben láttam a verdát :
Passat találkozó, Jakabszállás
Ritkán áll be mellénk tankolni ilyen :
Angliából jött egy kis szervizre :
Az előbbi kereskedés másik sarka :
Ez alábbit Pápán fotóztam, évekkel ezelőtt, remélem azóta más színű a felnije!
Itt sem gondolkodtak, milyen legyen a színe a sportgépnek:
Továbbra is nyitott szemmel járok, biztosan gyarapszik a gyűjtemény, s van még ami kimaradt most.