Nagyon sokféle véleményt olvastam, hallottam a Kecskeméti Repülőnapról. Bár eredetileg nem terveztem, hogy a blogon írok róla, de mégis közzé teszem a saját tapasztalataim.
Régóta járunk repülőnapokra, így tudom, hogy a látogatók részéről az időzítés, valamint a felkészülés a legfontosabb. No és természetesen az, hogy figyelembe kell venni a rengeteg ember által generált problémát. Kecskeméttel is volt már korábbi tapasztalatom, így azokat kamatoztattam is.

Reggel 5-kor keltem, s a már előző este összepakolt csomaggal (gép, objektívek, tartalék akkuk, minimális tartozékok, szükséges iratok, némi pénz, jegy, esőkabát, víz stb.)keltem útra. Feleségem által készített szendvicseket is vittem, ezek később nagyon jól jöttek! Budapestről indultam, az M5-öt kerülve. A régi 5-ös úton, senkitől nem zavartatva, gyorsan jutottam el a Kék parkolóba. Itt szembesültem azzal, hogy bár tágas a parkoló és megfelelő az irányítás, azt korábban senki nem nézte meg, személyautóval mennyire járható a gazos szántó. Pár autós társam igencsak gondban volt, hogy az egyenetlenségeken miképp verekedje át magát. Tucko nem jött zavarba, de azért egy földgyalut körbe zavarhattak volna. A parkolóba 06.45 perc körül álltam be, egy rövid várakozást követően már a buszon is voltam. A korábbiaktól eltérően most távolabb kerültek a parkolók a rendezvény helyszínétől. Gondolom, így akarták elkerülni a tumultust a városban, de a problémát megoldani nem sikerült, csak áthelyezni.

A 7-es kapunál tett le a közvetlen, ingyenes járat, ahol már zajlott a beengedés. Hogy mennyire komolyan nézték meg az igazolványokat, és a jegyeket, azzal nem foglalkoznék. Volt csomagátvizsgálás, kérdezősködés és átvilágítás. Bár a szalag mellé az asztalra feltehették volna az ilyenkor szokásos kis tálakat, mert ennek hiányában, egyszerre 5-6 ember zsebének tartalma keveredett az asztalkán… Nagyban folyt az esernyőgyűjtögetés, mert bár írták, hogy tilos bevinni, mégis sokan hoztak magukkal. Később aztán láttam pár olyan tárgyat is bent, ami eredetileg tiltott volt, de talán csökkent a szigorúság.
Karszalagot nem kaptunk, némi útba igazító tábla, és morcosan néző, terepszínű ruhába bujtatott egyének vártak a kapun belül. Nem katonát írok, mert szerintem a fele sem volt az. Egy kiadósabb séta után már bent is voltam, s így talán ha 40 percbe tellett bejutni a rendezvényre.

Sajnos, mint később kiderült a később jövőknek ez problémásabb lett, volt, aki fel is adta a küzdelmet. Bár igyekeztek profin megszervezni a bejutást, a parkoló kialakítását nem gondolták át. Vétek volt egy helyre tenni a buszok behajtását és a parkoló be és kijáratát. Legalábbis a Kék parkolónál így volt. Ha a buszok mozogtak, a parkolóba nem lehetett bejutni, vagy később kijutni. Ha a parkoló kihajtását biztosították, akkor meg a buszok álltak, és ezáltal minden más sáv is.

Bent aztán minden olyan volt, mint lenni szokott. Talán egy kicsit szerényebb volt a gépfelhozatal, kevesebb volt a kiállító. De azért én nem panaszkodom, volt mit nézni, fotózni. Nem voltak ott az amerikai vasak, kivéve a statikus sor pár szállító gépét. Az oroszok is távol maradtak… Viszont, aki ott volt, az kitett magáért. A MIG-21 repülése kuriózum volt. Lehet, hogy utoljára láttam repülni ilyen gépet. Ennek a repülőnek is nyitva maradt az egyik futóműgondola ajtaja, mint annak idején a mi gépünké, Fairfordban.

A megnyitó egyik elemét, a tánckart nem tudtam hova tenni! Kicsit falunapossá tette a rendezvényt. A kommentátorok igen jól szórakoztak, nekem kicsit sok volt a duma, de a hangulat jó volt.
A program jó volt, aki a haditechnikai részt részesítette előnyben, annak csináltak egy egész arénát, ahol a harckocsik parádéztak. Ez engem nem vonzott, így oda se mentem. A kora érkezésnek hála kényelmesen körbejártam a kiállítókat, és ami érdekelt, megnéztem. Majd az EÜ sátor közelében telepedtem le, jó, ha közel van a segítség. Itt kevesen voltak, nem annyian mint a középső szektorban. Élvezettel néztem a bemutatókat, néha lőttem pár képet. Délután felé megéheztem, a vizem is fogytán volt. Míg a frissítőpontokhoz simán hozzáfértem, a kitelepült konyhákhoz nem. Olyan sorok álltak mindenütt, hogy egy órába biztos beletelt volna, mire ételhez jutok. Én meg nem sorba állni jöttem.

WC-ből szerintem volt bőven, az már a látogatókat minősíti, hogy pár óra alatt borzalmasan néztek ki…
Valamikor késő délután sikerült némi ételt vennem, nem is horror áron. Áttelepültem a torony környékre, mert borzalmasan sokan lettek mindenhol. Ott egy kicsit lazább volt a tömeg. A szünetekben ránéztem a hírekre, s úgy ítéltem meg, ha emberi időben ki akarok jutni, kicsit korábban kell elindulnom. Szerencsére a Török Csillagok műsorát korábban láttam már, így nem gondolkodtam sokáig, elindultam a buszokhoz.

Ekkorra az idő is elromlott, szemerkélt az eső is. Mire a kijárathoz értem, már szép kis tömeg verődött össze. Itt aztán minden rosszul alakult. A buszok rendezetlenül érkeztek, nem volt elkülönítve a Kék vagy Piros irány. A tömeg kavargott, mikor éppen melyik busz tűnt fel. Ha végre beállt a kívánt színű busz, akkor meg a katonák bonyolították a helyzetet. Bár a szándék jó volt, hogy a babakocsikat engedik fel elsőnek, csak a kivitelezés nem volt sikeres. A busz beállt, de nem nyithatott ajtót, a katona kiabálva sürgette a babakocsisokat, hogy menjenek előre. Azok meg próbáltak előre keveredni a tömegen keresztül. Az emberek úgy tömörültek, mintha az utolsó busz lenne, ami elviszi őket. Szerencsém volt, mert éppen egy Kék járatra sodort fel a tömeg. Esélyem sem volt másfele menni, mindenki tolongott.

A szervezés itt sem volt a csúcson, de ehhez nagyban kellett a látogatók fegyelmezetlensége is.
A busz aztán nagy nehezen elvergődött a parkolóba, s 12,5 Km gyaloglással a lábamban ( ez az egész rendezvény ideje alatt jött össze ) ismét a kocsi kényelmében voltam. A parkolóból, várakozásommal ellentétben olyan 15 perc alatt kijutottam. Kecskemétet elhagyva, aki velem egy irányba indult, mind a pályára tartott. Én maradtam a régi úton, s szinte egyedül, kényelmesen hazajutottam.

Összegezve, nagyon jól szórakoztam, a kisebb kellemetlenségeket leszámítva. A szervezés időnként csődöt mondott, de ez nem csak a rendezők hibája…
Ha egy 10-es skálán kellene osztályozni, egy 7-est kapna tőlem az esemény.
A Szegedi Repülőnap marad a kedvenc, bár nem ekkora volumenű, de sokkal szerethetőbb, élvezhetőbb minden tekintetben.