A most következő bejegyzés akár négy részre is felbontható lenne, szerintem mégis egybe tartozik. Az ország négy különböző részébe utazunk most el, ahol csodás építészeti emlékek rejtőznek. Közös bennük a vallás, és a máshoz nem hasonlítható hangulat, amit nyújtanak. Utazzanak velünk, érdemes lesz!

  Kezdjük az utazást Nagyvázsonyban! Ez a település számtalan építészeti emlékről, múzeumról nevezetes. Maga a vidék is csodálatos, bőven el lehet veszni itt napokra, s akkor sem ér a végére a látnivalóknak az utazó. Megszámolni sem tudjuk, hányszor jártunk már itt, vagy csak utaztunk át a tájon. Utazásainkból most a Szent Mihály-kolostor romoknál tett látogatásunkkal indítjuk a beszámolót. A romok maguk egy kis erdőben találhatóak, de nagyon könnyen ide juthatunk. Elég csak a temetőt felkeresni, és a jelzést követni. Kedvelt látványosság, ha netán valaki magányos megtekintésre vágyik, gondosan válassza meg az időpontot! A kolostor méreteit csak elképzelni lehet a maradványok alapján, fénykorában biztosan még csodálatosabb volt. A késő gótikus épületegyüttes létrejötte a híres Kinizsi Pálhoz köthető, 1483-ban már említik a krónikák. Sajnos a mohácsi csatavesztés megpecsételi a sorsát, s annak megakadályozása érdekében, hogy török kézre jusson, lerombolják. Újjá építésére sosem kerül sor. A fák között megbúvó, magasba törő falmaradványok és az alig látható alapok különleges hangulatot árasztanak. Túrázóknak ideális az árnyas fák alatt kialakított padokkal és asztalokkal ellátott pihenőhely.

Nem is olyan messze található ettől a helytől a Vértes vadregényes táján megbúvó apátság romja. A Vértesszentkereszti bencés apátság sokkal korábbi, mint fent említett társa. Már 1146-ban szerepel egy birtoklevélben, sorsa végig követi történelmünk viharait és a török hódoltság megpecsételte sorsát. Régóta bakancslistás volt a hely, bő fél éve felkerestük egy kirándulás alkalmával.

A közelmúltban itt elvégzett munkálatoknak köszönhetően már a főúton tábla jelzi a látványosságot. Bár később nem kényeztetik el az utazót táblákkal, azért az erdőben bolyongó út odavisz. A környék változatos, erdők, elhagyott helyek, szemétbánya is van erre. Maga a romkert egy parkolóból érhető el kis sétával. Már amikor elérhető, ugyanis az előzetes tájékozódás során az interneten nem volt sok információ a látogatási rendről. A parkolóban szembesültünk azzal, hogy nem minden nap van nyitva. Azóta amint láttam, már az interneten is megtalálható minden információ.

Ez a hely érdekes hangulatú volt, már a kezdetektől fogva. Az autóbók kiszállva az erdő neszei fogadtak, hol susogva, hol recsegve, zúgva. Amíg felsétáltunk a romokhoz, egy furán rekedt hangú madár horrorfilmbe illően kiabált a lombok között. Az erdőben időnként megmozdult valami, s napfény alig szűrődött be az ágak között. A romoknál nem találtunk senkit, a kerítésen kívülről nézelődtünk, s olyan érzésünk volt, mintha az erdő figyelne minket. Nem vagyok fogékony a szellemhistóriákra, de itt szinte biztosra vettem, hogy elátkozott lelkek kísértenek a fák között! A maradványok igazán csodálatosak, de az erdő mintha nem látott volna szívesen minket…

Innen aztán egy nagyobb ugrás, és az ország szinte túlsó vége következik. Kurityán, ez az érdekes nevű település már nagyon régóta rajta volt a listán. Igazából nem is a település, hanem a tőle nem messze található romok vonzottak minket. Egy évvel korábban már elindultunk felfedezni, de akkor még a településről sem jutottunk ki. Olyan eső szakadt akkor a tájra, hogy az orrunkig se láttunk, az út meg úgy felázott, hogy elhalasztottuk a túrát. Idén nyáron viszont kegyes volt az időjárás, és sikerült eljutni a romokig. A klastrom romjai könnyen megtalálhatóak. A települést az Arany János utcán elhagyva egy földúton jutunk el a Szuha patakig. Itt van egy gázló, mellette egy kis híd.

Vízhozamtól függő, hogy autóval járható- e a gázló. Terepjáróval könnyedén leküzdhető, személyautóval nem javaslom az átkelést.   A gázlónál balra kell tartani, majd rögvest jobbra fordulni, az egykor kövezett úton. Az egyre szűkülő út aztán egyszer csak elvezet minket a romokig.   A terület erősen gazos, ismertető tábla, állagmegóvás nyomait nem látni. Amikor odaértünk, egy túrázó pár volt a helyszínen, ami egyébként teljesen kihalt.

A Keresztelő Szent János – kolostor alapítása 1408-ra tevődik. A pálos rend birtokába adott gazdaság és a kolostor egészen a török hódításig fennmaradt. A törökök felégették a vidéket s a kolostor is pusztulásnak indult, mára csak a falak maradtak meg. A terület szabadon látogatható, csak egy kis gazzal kell megküzdeni, ha be karunk jutni. Az út túloldalán van egy kis domb, oda felkapaszkodva fentről is ránézhetünk a romokra.

S ha már idáig elutaztunk, jöhet a ráadás, az innen egy órai utazásra lévő Bükkszentlélek. Itt is találunk egy pálos kolostort, vagyis csak annak a romjait. A Bükk mélyén még magasba törnek a templom falai, de a környezetében már csak alapok látszanak az egykori épületekből. Amikor ott jártunk, egy félbehagyott feltárás nyomait láttuk. Autóval egészen közel lehet menni, jól kiépített parkoló található itt. Közvetlen szomszédságában büfé és turistaház van. Ha netán itt ebédelne az utazó, előre jelentkezzen be. A csak úgy beeső vendégre furán tudnak nézni…

A kolostor alapítása 13. század környékére tehető, és 1540 körül már hanyatlásnak indult.  A környék is bőven szolgáltat látnivalót, de akár csak a romokért megéri idáig eljönni. 

Számtalan romot felkerestünk már utazásaink során, s akadt pár, amely különösen kedves, meghatározó élményt nyújtott. Ez a négyes viszont számomra valamiért egy egységet alkot, még akkor is, ha külön időpontokban kerestük fel őket. Biztatok mindenkit, ha nem is egyszerre, de ha tehetik, látogassanak el ezekhez mesés romokhoz!