2022. máj 17.

Kisköre és környéke

írta: DDQ
Kisköre és környéke

imgp1233.jpgKilátás a kilátó tetejéről

Tavaly november végén a jó időt kihasználva újra célba vettük Kiskörét, mert úgy gondoltuk, hogy egy kicsit alaposabban is felderítjük a környéket. Nem is terveztünk korábbi megállót, de Heves határában megállásra késztetett az úton átszálló füst és az útszéli bámészkodók látványa.

imgp1180.jpg

Egy elzárt pályán néhány lelkes drift kedvelő tartott edzést, némi gumifüstöléssel vegyítve. Pár leharcolt géppel és jobb állapotban lévő Ladával keringtek a pályán, sok tetszetős manővert végrehajtva. Mivel mind a ketten kedveljük az autósport ezen formáját, s nem is siettünk sehova, megálltunk nézelődni.

 imgp1164.jpg

imgp1148.jpg

Amikor elcsitultak az autósok, egyenesen a Tisza Tavi Hallépcsőhöz mentünk. Itt egy félig kész  látogatóközpontot, és a helyi nevezetességet, azt a bizonyos hallépcsőt kerestük meg. Kényelmesen körbesétáltuk a halak számára épített „szerkezetet”, ahol halakat ugyan nem láttunk „lépcsőzni”, de a víz halkan csobogott, és az őszi napsütés gyengéd simogatása pótolta a halak hiányát. A Hallépcsőtől nincs messze egy nagyon hangulatos, „titkos” strand. A helyiek által egy kis földnyelven kialakított pihenőhely nagyon kedves, a stégről nyíló kilátás pedig pazar!

imgp1187.jpg

A hallépcső

imgp1211.jpg

JóreményStég

imgp1213.jpg

Jóreménység-sziget

Mivel megéheztünk, kerestünk egy pikniknek alkalmas helyet a Kiskörei oldalon. Sokat nem is kellett keresgélni, a parti sávon vannak padok, tűzrakó helyek, horgászállások, szép vízpart és csend. Az egyik padnál letelepedtünk és a kellemes környezetben megebédeltünk. Én, hogy egy kicsit lemozogjam az ebédet, felmásztam a kilátóba egy kis nézelődésre. Jó időben szépen belátni a környéket, a vízi élőhelyeket és a rengeteg kis horgászházat. Feltűnt, hogy a vízállás nagyon alacsony volt. Innen átmentünk Sarudon keresztül a Poroszlói Kis Tisza partjára, egy alapos terepszemlére. Több helyen végeztek valamilyen munkálatokat a kikötőkben, s jó pár horgász is a vízen volt. A lassan lenyugvó Nap fényénél igencsak szép volt a vidék!

imgp1214.jpg

imgp1238.jpg

 

imgp1258.jpg

Lassan elérkezett a hazaindulás ideje, de visszafelé más útvonalat választottunk. Füzesabony felé indultunk el, s Mezőtárkány előtt hatalmas ködbe futottunk bele. Ahogy a ködben poroszkáltunk, Mezőtárkány előtt megláttunk egy kis kápolnát. Itt tartottunk egy pihenőt, majd tovább óvatoskodtunk az úton. Füzesabonyban benéztem az állomásra, hátha látok valami érdekeset, de a ködből csak néha sejlett fel valami.  Lassan visszaóvatoskodtunk a 3-as útra, és javuló körülmények között hazaautóztunk.

imgp1264.jpg

imgp1276.jpg

imgp1270.jpg

Szólj hozzá

Utazás Kisköre Jóreménység-sziget Hallépcső Tisza Tavi Hallépcső Mezőtárkány Jóreménység Stég