2024. feb 27.

Télűző kirándulás

írta: DDQ
Télűző kirándulás

Karnevál helyett

psx_20240209_170416.jpg

Egyik kirándulásunk során pár éve véletlenül egy kisebb karneválba botlottunk Keszthelyen. Úgy gondoltuk, hogy idén visszatérünk és az elejétől fogva részt veszünk a rendezvényen. Kicsit távolabb, Hévízen találtunk szállást, és egy nappal korábban mentünk le, kiegészítve egy kis pihenéssel a kiruccanást.

Pénteken a budapesti csúcsforgalom elvonulása után indultunk útnak, egészen Nagyvázsonyig autóztunk el. Voltunk már erre sokszor, hiszen számtalan látnivalóval rendelkezik a vidék erre. A várat magát évtizedekkel ezelőtt néztem meg, s azóta történt itt egy rekonstrukció, amely elég nagy port kavart. Úgy döntöttem, szemügyre vesszük, hogy néz ki most a híres erődítmény.

psx_20240209_170321.jpg

Itt is megtalálható a szokásos látogató központ a szokásos elemekkel, s mivel csak ketten voltunk, gyorsan túlestünk a jegyvásárláson. A várba belépve egy fabódé fogadott, ami egykor a pénztár volt. (Ha már van felújított, külső pénztár, ezt elvihették volna innen.)

imgp2073.jpg

De akad itt más furcsaság is, például a belső várban épített kiállítóterek. Az amúgy sem nagy alapterületű térséget erősen leszűkítik a jellegtelen kockák és a díszítésnek szánt pengefalak. A lakótoronyhoz nem nyúltak látványosan, de talán annyi törődést megérdemelt volna, hogy a rengeteg lyukat eltüntetik, azokban ugyanis számtalan galamb tanyázik, bőséges ürülékkel beszórva a lépcsőt, feljárót. Ezt aztán a látogató végig hordja a várban…

imgp2108.jpg

A lakótorony berendezése és hangulata nekem tetszett, a felső teraszról szépen belátni mindent a környéken. A kiállítások is érdekesek, sok információt hordoznak, a kisfilm is részletesen mutatja be Kinizsi életét.

Úgy érzem, ha már mindenképp építeni akartak ide valamit, azt jobban meggondolhatták volna, mondjuk úgy, hogy a várba megjelenített „kockákat” simán hozzáépíthették volna a látogatóközponthoz. Igy igazán szép egységet alkothatott volna a fogadótér, ajándékbolt, kávézó és a modern múzeum, a vár meg maradhatott volna romosabb, egységesebb…

psx_20240209_170040.jpg

Miután tüzetesen megnéztük a várat, nekivágtunk az út hátralévő részének, Hévíz felé. A szállás elfoglalása után sétáltunk egyet az üdülőváros központjában, és jól megvacsoráztunk. Azért esett Hévízre a választásunk, mert itt általában szezonon kívül is van élet. Nem is csalódtunk, itt már volt mozgás a tereken, nyitva voltak az üzletek, szórakozóhelyek. Este bementünk Keszthelyre, le a partra és a kikötőben tettünk egy jó sétát.

psx_20240209_190001.jpg

Másnap úgy terveztük, hogy autókázunk egy kicsit a környéken, majd irány a karnevál., de a végén pont az utazás fő célja maradt ki, amit nem bántunk meg. Lesz jövőre is, abban biztos vagyok. Helyette egy előre meg nem tervezett csodás autós kirándulást tettünk, egyre jobban távolodva Keszthelytől…

20240210_110804.jpg

Elkalandoztunk a Balatontól, vetve egy pillantást a Szellemváros Repülőterére, ahol már van egy kis mozgolódás, építkezések kezdődnek. Somogyszobra tartottunk, de előtte magához csalogatott minket Segesd. A változatosan szép tájon autózva vonzza a kirándulót a település legmagasabb pontján álló templom. Az 1777-ben épített ferences templom és kolostor méltóságteljesen uralja a látképet, szerencsénkre be tudtunk nézni a templom belsejébe is.

imgp2139.jpg

A településen egy park mélyén bújik meg egy igazán szép kastély. A Széchényi-kastély jelenleg szociális intézményként működik, hatalmas parkkal övezve. A kastély maga nem látogatható, de a portán szívesen fogadják a látogatót, és a lakók zavarása nélkül, a park felőli oldalon engedélyeztek egy rövid sétát, és fotózást is.

imgp2143.jpg

Somogyszobora elérve úgy döntöttünk, tovább indulunk délre. Az eddigi út során is sok érdekességet láttunk, és a települések is érdekesek voltak, további utazásra csábított minket a vidék. A következő megálló a Hertelendy Kastély volt Felsőbogátpusztán. A kastély jelenleg szállodaként működik, impozáns környezetben. Mivel nyitva volt a kapu és a portán sem volt épp senki, beóvatoskodtunk. A kastély előtt kis tavat találunk, szigettel, híddal. Távolabb istállók sorakoznak, van golfpálya, medence kellemes park, és még repülőtér is. Rövidesen előkerült a gondnok, s itt is szívélyes fogadtatásban volt részünk. Bár nem voltunk szállóvendégek, s a szobaárakat látva sajnos nem is leszünk, megengedték, hogy körbejárjunk. Szabadon sétálhattunk a parkban és a kastély körül, még prospektust hoztak részünkre. Aki luxusban szeretne a természet ölelésében pihenni, annak ez eszményi hely: távol a zajtól, rohanástól csendesen lehet lazulni.

psx_20240211_080526.jpg

A kastélyt elhagyva tovább tekeregtünk a tájon, benézve minden útba eső településre. A környéken sok helyen vannak régi épületek, díszes homlokzattal, kúriák, kisebb kastélyok és a táj is megkapó.

psx_20240211_080352.jpg

Kiskorpádon egy érdekes roncstelepet találtunk, Somogysárdon kívülről megnéztük a kastélyt és ettünk jó lángost az útszéli lángososnál. Egészen Kaposvárig tekeregtünk, ahol jártunk már, de most a Rippl-Rónai Emlékmúzeumba tértünk be. A híres festő egykori villájából kialakított múzeum igazi élmény, mindenkinek ajánlom a felkeresését.

20240210_145248.jpg

A két nap alatt átélt friss élményekkel feltöltődve lassan hazafelé vettük az irányt.


További képek :

psx_20240211_081425.jpg

Somogyszob, mozdonyszobor

psx_20240211_080156.jpg

Felsőbogátpuszta

psx_20240212_193417.jpg

Balaton felvidék egyik gazdasága

20240210_131502.jpg

Kiskorpád

20240210_131758.jpg

Kiksorpád

20240210_131938.jpg

Kiskorpád

psx_20240210_222721.jpg

Rippl-Rónai műterem

psx_20240210_223242.jpg

Múzeumbelső

psx_20240211_075800.jpg

Szólj hozzá

Utazás Hévíz Segesd Kiskorpád Somogyszob Hertelendy-kastély Rippl Rónai emlékház