Előrébb hoztuk a húsvét hétfői pikniket, így a jeles hétkezdet fix program nélkül maradt.

Persze nem estünk kétségbe, általában van pár terv a tarsolyunkban, így az ország megismerését és felfedezését célzó utazásaink - közös megegyezéssel - az Alföldön folytatódtak.

A nagyvárost elhagyva a lassan zöldülő tájban és ragyogó napsütésben autóztunk. Kezdetben ismerős vidéken haladtunk, igy felidéztük korábbi utazásainkat is. Elmentünk Apajpuszta mellett is, csak egy pillantást vetve az egykor nagymúltú, ma már elhagyott, szendergő területre. Ezt követték a jellegzetes alföldi települések: Orgovány, Izsák, Fülöpháza. Ahogy egyre jobban haladtunk beljebb a vidéki tájba, úgy fogyott az úton lévők és a falvakat járók száma. Néha feltűnt egy-egy ünneplőbe öltözött fiú, vagy ifjak csoportja, akik még ápolták a húsvéti hagyományokat.

Kiskunfélegyházát éppen elérve, letértünk a főútról s a kitűzött célt keresve már egy földúton haladtunk.

Elgurultunk egy tanya, majd egy gazdaság mellett, átvágunk hatalmas fólia sátrak között, ahol szintén nem volt senki, s egyszerre csak út sem volt már, csak egy halvány nyomvonal, s ameddig a szem ellát, hatalmas füves puszta, ahol lágy szél fújdogált, s olyan illatokat hozott magával, hogy leírni sem lehet! Üde, zamatos és balzsamos volt a levegő. Néhol kisebb fás ligetek látszottak, máshol elszórtan tanyák rajzolódtak ki a távolban. Gólyák kelepeltek a réteken, a magasban ragadozó madarak köröztek, a bokrokban énekes madarak adtak koncertet, s zúgtak a méhek… A puszta beszédes csendje, a természet varázslata áradt felénk.

A modern kor vívmányait (GPS) és a régi leírásokat követve egyszer csak elértük a Halasi földutat, alig néhány méterre attól, amit kerestünk.

Azt, hogy mit kerestünk, s milyen állapotban találtuk, most még nem áruljuk el, de hasznos és érdekes volt felkeresni a helyszínt. A későbbiekben természetesen, egy másik formában közzétesszük.

Rátaláltunk a híres földútra, igy azon haladtunk tovább. A homokos utat színes virágokkal borított rétek övezték és erdősávok, szántások váltogatták egymást. Volt néhány gazdaság és tanya, amit még használtak, de egyre több romot és elhagyott házat találtunk. Aztán az erdőbe vitt az út, s az út végén megtaláltuk az egykori csendőrállomás romjait.

Az állomás kerítése egy darabon még előbukkan, s az egyik hosszanti fal is jól kivehető, bár erősen mállik a vályogfal. A pincék még a leírások szerint többé kevésbé megmaradtak, így nagyon nem ugráltunk a falak közelében.

Magunk mögött hagyva az egykori őrhelyet, elugrottunk Balástya határába. Korábban itt kerestünk két szélmalom romot. Az egyiket azért nem találtuk meg, mert egy kamionparkoló létesült a helyére. A másikat pontos helyszín és helyismeret okán nem leltük. Viszont találtunk egy egészen fiatal szélmalmot, amiről írtunk is korábban. Az új ismeretekkel felvértezve, csakhamar meg is találtuk az egykori szélmalmot, vagyis a földkupacot, ami maradt belőle.

Az út széli maradványokat benőtte a fű, de az egykori forma s az alap kivehető. Téglát, faanyagot nem találtunk, de nem is bolygattuk a földet. A legutóbbi összeíráskor a malom fala még jól kivehetően látszott, de az eltelt évek megtették a hatásukat. Mára semmi sem maradt az utókor számára.

Hosszúra nyúlt a nap, de igazán feltöltött minket az Alföld varázsa.