A nagy melegre tekintettel a mostani hétvégére egy korai, hűvösebb programot választottunk. Régóta csúszott a Szobról induló kisvonat kipróbálása, így korán kelve szinte az elsők voltunk az állomáson. A Bezina-völgyi kisvasút a nagy vasútállomás mellett van közvetlenül. Szob nagy forgalmú állomás, sok a turista és számos tehervonat halad itt át, valamint a nosztalgia gőzös járatok is sűrűn járnak erre.

Mivel a kisvonat induló pontja igen puritán, benéztünk az állomás főépületébe, felkerestük a vizesblokkot is. Nos, itt az építés óta maximum a festékrétegek száma nőtt a falakon és az ajtókon. Igazi múzeumi darab lehetne, ha nem lenne ennyire lehangoló és koszos. Igaz, az állomáson kívül sem mutatja semmi, hogy 2025 van…

Visszatérve a kisvasúthoz, az esőbeállóban van egy pad és egy tábla, amin fel van tűzve a menetrend néhány alap információval. A jegyárak tekintetében, azért talán egy kicsit magasabb színvonalú állomás is lehetne itt. A közelgő indulási idő előtt megérkezett a jellegzetes motorvonat egy nyitott szerelvénnyel, egy kis állomási tolatózás után már fel is lehetett szállni. A személyzet közvetlen, udvarias és minden információval rendelkezik. (Már megsajnáltuk szegényt, annyiszor kellett elmondania, hogy mennyi a jegy, hogyan és merre lehet menni, hol az átszállás. A legtöbben úgy néz ki csak meglátták és felültek a vonatra, s fogalmuk se volt hova megy a járat. Az internet világában ez kicsit fura nekem.) A jegyeket a vonaton lehet megvenni, készpénzért. A járat Szob-Márianosztra-Nagyírtáspuszta viszonylaton közlekedik, bár több megálló is van, azokon csak külön kérésre áll meg. Egy oda vissza jegy 2 fő részére 12400 Ft. Ez elég soknak tűnik, s ha Nagybörzsönyig akar menni a kiránduló ez duplázódik. Az alap menetidő Nagyírtáspusztáig 45 perc, ott van egy 10 perces állásidő, majd ugyanennyi vissza. Nagyírtáspusztán át lehet szállni a Nagybörzsönyi vonatra, és tovább lehet zakatolni az erdőben.

A járat pontosan indult s komótos tempóban bújik be a fák közé. Egy darabig a közút mentén halad, elkocog a kőbánya mellett, majd következik a hegyi rész. Csodás erdőben, néha meredélyek szélén, máshol bevágásban és nagy hurkokat leírva kapaszkodunk fel a hegyoldalon. Alant kis patak kanyarog, most alig volt benne víz. A fák között néha bevág az éles napsütés, de jóleső erdei félhomály kíséri a vonalat a legtöbb részen. Átható erdőillat, s nyugtató látvány bármerre nézünk.

Nagyirtáspusztán aztán kirándulók tömege áll a peronon, a szép állomásépület is tele. Itt üzemel egy kis büfé is, van pihenőhely és vizesblokk is. Sok túrázó és kiránduló ejti útba, s a közelben van a Szt. Orbán fogadó is.

Érkezésünk után hamarosan befut a Nagybörzsönyből indult másik szerelvény is, s a peronon megnő az utaslétszám. Nem is olyan régen bejártuk azt a vonalat is, érdemes végig utazni a csodás hegyi vonalon! Lassan mindenki megtalálja a helyét, megtelnek a túrautak és a szerelvények. A visszaútra kevesebben jönnek Szob felé, kényelmesebben lehet nézelődni, fotózni.

Mire visszaértünk, már érezni lehetett, hogy ma sem fogunk fázni. Tovább is indultunk, Helembánál átkeltünk a túloldalra és tekeregtünk egy kicsit a Garam környékén. Változatos, dombos táj várt minket, csendes falvakkal. A 1514-es és 1521-es utak kereszteződésben van egy II. világháborús emlékmű, amin egy T-34-es harckocsi díszeleg. 1945 februárjában több nagy harckocsi ütközet is volt a közelben, annak állítottak emléket. A Garami Szovjet hídfő felszámolása érdekében hatalmas haderőket összpontosító hadmozdulatok és ütközetek zajlottak, számos áldozatot követelve mindkét oldaltól. A német haderőnek sikerült visszavetni a szovjeteket, de csak időlegesen.  A csatában elesett Szovjet katonák képei és életük története látható az emlékművön. A harcok egyik szovjet hőse Deputatov hadnagy, az ő tankja maradt harcképes egyedül az egységből. Haditettét és további sorsát is bemutatja a tabló. Csak érdekesség képpen pár szóban a kivételes életút:

 Ivan Sztyepanovics Gyeputatov (1922-1999) a Szovjetúnió Hőse, 1940-ben sorozták be, egészségügyis vonalon kezdte a szolgálatot, több nagy csatát is megjárt, míg 1942-ben megsebesült. Ekkorra már rendelkezik egy magas rangú kitüntetéssel, a Vörös Csillag Renddel. 1943-ban került a harckocsizókhoz, és itt harcolta végig a háborút. A történetírás szerint 17 esetben találták el az általa használt harckocsikat, haláláról háromszor értesítették a családját. A háború alatt legendássá lett harckocsizó a harcok után még pár beosztásban szolgált, mígnem 1959-ben alezredeseként leszerelték. A számos elismerésben és kitüntetésben részesített katona egy lemezgyárban helyezkedett el, és dolgozott nyugdíjba vonulásáig.

  Rajta kívül még számos katona szerepel az emlékművön, kizárólag szovjetek. Pedig a másik oldalon is rengeteg volt az áldozat,és a Südwind hadművelet elérte a célját. A vegyes német csapatok felszámolták a szovjetek garami hídfőállását, az ellenséget visszanyomták a megáradt folyó keleti partjára, és a Garam vonalát egészen 1945 márciusának végéig birtokukban tartották. A harcokban a Szent László hadosztály is részt vett, de sajnos emlékművet csak az egyik fél kapott…

Átkelve a Garam hídján Kéméndre érkeztünk, ahol a Kéméndi Sósok kilátóhoz mentünk el. Itt egy közösségi tér van, kilátóval, fedett pihenőkkel, játszótérrel és többnyelvű táblákkal. A későbbiekben benéztünk még Libádra, Béla szép kastélyára vetettünk egy pillantást. Itt éppen esküvő volt, nagy tömeggel. Párkány vasútállomásán megálltunk egy kicsit, gondoltam lövök pár képet itt, de olyan meleg volt, hogy nem időztem sokáig.

Esztergomnál átkeltünk a Dunán, Dorogon ebédeltünk meg és lassan hazafelé indultunk.