#iranyszolnok
menetszel2016 készítette ezt a képet .

Jellegzetes épület, előtérben a régi Sárga Angyalok
A hétvégén benéztünk a Magyar Autóklub rendezvényére, a központba. Több veterános rendezvény is volt a ebben az időpontban, valahogy sikerül mindig többet egy napra tenni. A hírdetés egész jó programokat ígért, s mivel korábban volt Autóklubos kötődésem, s jó pár emlékem is, meglátogattuk ezt a rendezvényt.
Veretes napsütés és mérsékelt tömeg fogadott a Breda József utcában. A napsütésnek nem annyira, a tömeg hiányának jobban örültünk. Az Autóklubhoz mérten nagyszabású rendezvényre számítottam, de inkább családiasnak mondanám a hangulatot.
A lényeg - számomra - a veterán járművek voltak, s az már csak hab volt a tortán, hogy az Autóklub szervezte a napot. A ...

Kecses, dinamikus, de látszik rajta az idő nyoma
Jelen esetben nem hevert, hanem szuszogott, gurgulázott, picit dadogott…aztán gurult. A minap, a szép napfényes időben, Budapest környékén botlottam bele ebbe a járgányba. A megszokott utcaképtől igencsak elütő jószág egyből felkeltette az érdeklődésemet. Egy hasonlóval találkoztam korábban, az egy Triumph volt / http://menetszel2016.blog.hu/2016/09/12/egy_ritka_vendeg_budapesten / riválisai voltak egymásnak annó. Amit találtam, az egy MG B, a ködös Albionból. 1,8-as motor, dupla karburátor, vászontető. S micsoda forma, és megoldások. Ez is abból a korból származik, amikor még tervező asztalon születtek az autók. S milyen autók!

Elegánsan könnyed
Ahogy néztem, még az ...

Formás darab, csak ez az egy van még használatban
Az MDmot sorozattal sajnos nem találkoztam, amikor még rendszerben voltak. Internetes fórumokon, leírásokban olvastam róla többször is. Jellegzetes, kicsit bumfordi formája, sokak kedvencévé tette ezt a honi gyártmányú motorvonatot. Nem olyan régen a mindennapok szereplője volt, s mostanra szinte teljesen kiveszett. A Ganz- Mávag gyártgotta, 1970-75 között, egy 42 darabos szériában. Megjelenése jelentős lépés volt a vasúti közlekedés fejlesztésében. De eljárt felette az idő, s száműzték a forgalomból.
Nagyon kíváncsi voltam rá, s nem csak fényképekről akartam ismerni. Főleg az után, hogy Debrecenben láttam a sorozat motorkocsijaiból kettőt, félretéve. Mivel a motorkocsiknak ...
menetszel2016 készítette ezt a képet .

Szentes, Csongrád, és a környező vidék már eddig is bőségesen adott látnivalót számunkra. A Tisza és közvetlen környezetének burjánzó élővilága, a táj változatossága minden évszakban csodás. A kedves városok, a fás ligetekben megbúvó tanyák, és apró falvak, mind rejtenek valami szépet. Mostani utunk során éppen javában zajlottak a mezőgazdasági munkák, bálák sorakoztak a szántókon, traktorok húzták mindenfelé a gabonás kocsikat. Hatalmas napraforgótáblák fordították fejüket a föld felé, a kínzó napsütés elől.
Éppen hűsöltünk Cserkén egy medencében, amikor jött az ötlet, keressünk valami új látnivalót! Bár az évek során alaposan bejártuk a környéket, biztosan nem láttunk még mindent! Nem is. Emlékeztem ...

Ki tudja, meddig bírja még /2010
2010-ben tévedtem el ehhez a lenyűgözően szép kastélyhoz, épp egy jó kiránduló helyet kerestem, amikor a térkép jelzését követve lefordultam az útról. A bekötőúton lévő romos kapu mögött sejlett fel a kastély sziluettje, elbújva az erdőben. A főútról nem is igen látszott, kivéve, ha valaki pont ezt kereste. Én meg pont ezt kerestem. A a kapu ódon romjai után az út elkanyarodott, be az erdőbe. Jobbra egy elhagyott ház volt, akkor még egész jó állapotban. Beljebb egy növényzettel benőtt romos épület mellett haladt az út. Aztán egy hídformán keltem át, a gaztól nem is látszott. A fák között egy valamikori tó sejlett fel, de azt is benőtte a természet bujasága.

Az út végén, ...

Itt még próbaúton szeli a hullámokat
Még tavaly, egy szép napos délután amikor a Dunán fotóztam, tűnt fel ez az ismeretlen hajó. Akkor még nem sokat tudtam róla /semmit se/, de az látszott, hogy partszálló hajó volt eredetileg. A festése tetszetős, élénk színű, de a nevén kívül semmilyen jelzés nem volt rajta. Érdeklődve nézegettem, fotóztam, mire fogják ezt itt használni? Első körben arra gondoltam, hogy valaki magán célra vette, és alakította át. Azóta fény derült ittléte okára, és származására. S a hajóregiszterben is megjelent, a híradások is meséltek róla.

A nyüzsgő dunai hajózás egy érdekes, és hasznos színfoltja lett. Szokatlan formája és színei kiemelik a dunai forgatagból. Eredetileg partraszálló ...