2017. aug 02.

Visszatekintő - az elhagyott "szellem" kastély, Mikosszéplak

írta: DDQ
Visszatekintő - az elhagyott "szellem" kastély, Mikosszéplak

 psx_20170109_153721.jpg

Ki tudja, meddig bírja még /2010

2010-ben tévedtem el ehhez a lenyűgözően szép kastélyhoz, épp egy jó kiránduló helyet kerestem, amikor a térkép jelzését követve lefordultam az útról. A bekötőúton lévő romos kapu mögött sejlett fel a kastély sziluettje, elbújva az erdőben. A főútról nem is igen látszott, kivéve, ha valaki pont ezt kereste. Én meg pont ezt kerestem. A a kapu ódon romjai után az út elkanyarodott, be az erdőbe. Jobbra egy elhagyott ház volt, akkor még egész jó állapotban. Beljebb egy növényzettel benőtt romos épület mellett haladt az út. Aztán egy hídformán keltem át, a gaztól nem is látszott. A fák között egy valamikori tó sejlett fel, de azt is benőtte a természet bujasága.

dscf1088.jpg

Az út végén, bent az erdőben, nem is nagyon látszik

dscf1080.jpg

Ennyi maradt a kapuból


Egy kis tisztáson álltam meg, onnan már szépen látszott a kastély. Egy tábla fogadott: "Belépés csak engedéllyel!" Valahol egy kutya ugatott, úgyhogy megtorpantam.  Akkor szerencsém volt, mert aki akkor őrizte, egy kedves falusi volt. Ő megengedte, hogy megnézzem a kastélyt, elkísért, nehogy baj legyen a romoknál. Körbejártam a csupa díszes szeglettel, és ablakkal tarkított épületet, mely szégyenlősen állt a fák között. Noha ablakai törötten, hiányosan tátongtak, a tető néhol hiányzott, a vakolat mállott, mégis látszott rajta, hogy az egyik valaha volt legszebb, legromantikusabb kastélyunk bujkál az erdő mélyén…

psx_20170109_155530.jpg

A kápolna, itt eléggé hiányos az épület /2010

psx_20170109_160050.jpg

Fénykorában csodaszép lehetett /2010

psx_20170109_160234.jpg

Akár Júlia erkélye is lehetne /2010

psx_20170109_160414.jpg

Padlóminta /2010


Aztán évek múltán, mivel emléke élénken élt emlékezetemben, feleségemnek is meg akartam mutatni ezt a helyet. Emlékeztem rá, hogy amikor ott voltam, némi helyreállítási – állagmegóvási munkákat láttam félbehagyva. Azt reméltem, hogy immár rendezett állapotában tudom újra bejárni a kastély szobáit. Így, amikor idén arra mentünk, újra felkerestük. Sajnos azonban nem tudtuk megnézni, ugyanis a hídon egy tábla volt kitéve: "Ne tovább!" A távolban, egy kerítés mögött, egy embert láttam ügyködni egy autó mellett. Hiába próbáltunk beszélni vele, láthatatlanok voltunk számára. Úgy tett, mint aki nem lát minket, s elbújt a kocsija motorterében. Azt értem, ha unja a látogatókat, vagy nem lehet megnézni a kastélyt, mert veszélyes. S nem háborogtam volna, ha elmondja. De ha nem, hát nem! Sétáltunk egy kicsit, s messziről csináltam pár képet. A képek alapján úgy vélem, nem sokat javult az épület helyzete. De legalább vigyáznak rá, s ez sem elhanyagolható!
Remélem,  nem lesz végleg az enyészeté a kastély, és lesz valaki, aki fantáziát látva benne újjá varázsolja, tisztelve az építmény történetét, és múltját!

psx_20170109_183032.jpg

A kapu közelebbről

psx_20170731_132613.jpg

Toldozás foltozás, s már az is romos volt akkor /2010

psx_20170731_132707.jpg

Ennyit láttunk belőle most 

 

dscf1075.jpg

Ennek az épületnek sem marad nyoma hamarosan

dscf1077.jpg

Pusztul folyamatosan

dscf1079.jpg

Az  épület és az út között egy tó volt

dscf1081.jpg

Ott kezdődik a híd, s a lezárás

dscf1086.jpg

 

 

Aki szeretne többet tudni :http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/mikoszseplak-az-elkotyavetyelt-kastely/

http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=9215

 

Szólj hozzá

Utazás Kastély Mikosszéplak