2016. feb 10.

Törley-mauzóleum

írta: DDQ
Törley-mauzóleum

dscf2393.JPG

A mauzóleum a parti sétányról

Be kell vallanom, bár ismerem a márkát, s tudtam azt is merre van a nagy hírű pincészet maradéka, a mauzóleumról nem tudtam. Egészen addig a napig, amíg a Duna parton fotózva, a dombok felé fordulva, fel nem tűnt a furcsa építmény. Felkeltette az érdeklődésem, így felmentünk a dombra, hogy jobban megnézzük. Felemás érzés volt, közelről megnézni. Impozáns látvány egyrészt, másrészt pedig szomorú tapasztalat. A telek, amin áll a mauzóleum, körbe van építve, maga a terület gazos, gondozatlan. S hiába van zárva a kapu, a mauzóleum rácsai letépve, szétverve. Amennyire belátni, bent rendetlenség, kosz, rombolás.

psx_20160210_111638.jpg

Ez mért jó így?

Pedig egy szép emlékhely lehetne, ha megőriztük volna eredeti valójában. A neten található képek tanúsága szerint, nagyon szép volt valaha. A rombolás mellett, külön gyalázat, ami a földi maradványokkal történt. Sajnos nem tudtam maradéktalanul örülni annak, hogy egy újabb érdekességre bukkantam. Ugyanis a nemtörődömség, rombolás, emberi gonoszság és gyarlóság mementója inkább az építmény, mint a jeles ősökre való méltó emlékezés helyszíne. Nagyon sajnálom.

psx_20160210_111453.jpg

A torony, kereszttel.

psx_20160210_111548.jpg

A kerítés mellől. A szűk hely miatt, nem adja ki a méreteket a kép.

psx_20160210_111141.jpg

Az épület zöme, s egy kis ízelítő a kilátásból.

psx_20160210_111331.jpg

A telekről nyíló szép panoráma, s az esetleg helyreállított mauzóleum kettőse, biztosan sokakat csábítana. Aki bővebben is olvasna róla, s több képre is kíváncsi annak ajánlom:

http://fovarosi.blog.hu/2011/07/23/szetrohadt_a_torley_mauzoleum_budafokon

http://www.muemlekem.hu/magazin/torley%20mauzoleum%20budafok%20torley%20jozsef

Szólj hozzá

Utazás Törley