Lassan már hagyomány, hogy az ünnepkor nagyobb kirándulást teszünk az országban. Idénre sem terveztünk mást. Most is arra gondoltam, olyan helyre megyünk, ami eddig kimaradt.

A Balatonra tartva, mindig elrobogtunk a Gorsiumot jelző tábla előtt. Ilyenkor rendre felvillant bennem, hogy egyszer meg fogom nézni. Úgy éreztem, most jött el az idő, legyen ez az első célpont.

Az interneten rákeresve,az ott lévő pár információ csak zavart okozott. Azt ugyan írták, hogy bezárták, és majd megnyitják. A tervezett nyitást tavaszra prognosztizálták, de azon túl semmi. Még olyan oldal is akadt, amin azt közölték, hogy nyitva van. Azért gondoltam arra is, hogy ha megnyitották esetleg, azt a most divatos felhajtással tettek volna! Ilyennek nyoma sem volt. Felkészülve arra, hogy kell majd egy B terv is, útnak eredtünk.

Az időjárás pont megfelelt, így nem volt ami visszatartson. Az igazi kirándulás akkor kezdődött, amikor letértünk a szokott útról. Tácon nem jártunk soha, így innentől ismeretlen volt a terep. Az elhanyagolt, áthúzott, Gorsium tábla már sejteni engedte, hogy hiába jöttünk ide. Az úton végigcsorogva, átkeltünk a kis hídon, s már fenn is akadtunk a láncokon. A terület még építés alatt, nem lehet bemenni. Túl sok tájékoztatás nincs, se tábla, se semmi. Egyedül az előttünk érkezett családtól kapunk felvilágosítást. Ők pár perccel korábban érkeztek, s találtak valakit, aki elmondta nekik, hogy április, vagy május lesz a nyitás időpontja. Megköszöntük, hogy megosztották velünk az információt. Egy kicsit meg is lepődtem, hiszen sosem láttuk őket, mégis ismeretlenül oda léptek, s elmondták amit tudtak.

Annak ellenére, hogy csak a falak maradékát lehetett látni, maga a kiállítás rejtve maradt, ezzel a közjátékkal mégis jól indult a kirándulás. Úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk,alaposabban körülnézünk.

A kocsival lépésben elgurultunk a hídig, és elkezdtük csodálni a tájat. Felettünk az enyhén felhős kék ég, csodaszép felhőkkel. A fel-felbukkanó Nap kellemesen simogatta az arcunk, a levegő pompás, friss, zamatos. Hol a mező fű illata dominált, hol a közeli istálló természetes állatszaga. Egyszerűen a vidék mással össze nem téveszthető, tiszta illata. A következő látványosság az út szélén adódott, néhány szalmabála képében.

S ez miért látványosság? Egyrészt mert a városi ember nem sűrűn botlik bele. Másrészt, mert története van: hirdeti az elvégzett munkát, a természet körforgását. Gyerekkori emléket idéz. S mert pár körbála is lehet szép. Főleg, ha egy színes zsombékos mezőn felejtik többedmagával együtt. Mert a valódi élet része.

Az elhagyott gazdaság, előtérben a halnevelők, mögötte az épület látszik

Feleségem a térképet böngészve rátalált egy tóra a közelben. Nosza, gyerünk oda. Az aszfaltról letérve, pár méter után, a kocsi kerekei alatt zengő-bongó hídon áthaladva, máris a természet legmélyén vagyunk. A táj sík, ligetes, bokros, zsombékos, sásos. Az útról letérni nem érdemes, mert minden vízben ázik. Jócskán behaladunk, de a tavat csak felvillanni látjuk a három méter magas gyékényékfal mögött. Megállunk a csendben, a felhők puhán suhannak tova. A szél lazán zizegteti a gyékényt. Zeng a madárdal, a fül megtelik vele. A tüdő feszülésig szívja magát levegővel, s a szem csak issza a látványt. S van mit nézni, látni, felfogni. Fent a felhők alatt ragadozó madár kering, áldozatára lesve. Arrább gémek és egy gólya kotorászik a pocsolyákban. A távoli liget szélén két őz vágtázik tova. S a bokrok aljában még éppen felvillan egy nyúl hátsója. Feleségem átlábal egy éren, s a mező virágait, a víz csillámait fotózza. Mesevilág ez, mintha csak Fekete István írta volna ide nekünk. A kocsit visszavisszük a hídhoz, nem illik ebbe a világba. Gyalogszerrel igyekszünk eljutni a tóhoz. A tóparton egy elhagyott házikó, mellette rozsdás halászladik. A part kiépítve, elé egy másik ladik van lakatolva. Ez lustán ring a vízen. Messzire belátni a vízi világba, s hallani a madarak zsivaját. A szellő friss halszagot hoz, a nádasban biztosan Lutra garázdálkodik... Ahol lejutottunk a tóhoz, az egy elhagyott halgazdaság. Kívül ott vannak a fűvel benőtt halnevelők is, s a kerítés egy része is látszik, bár ezt már vagy jó 10 éve nem használhatja senki sem...

Feleségem még gyűjt pár szép követ egy nem mesze éktelenkedő kulé rakásból. A kocsiba ülve új célpontot keresünk. Tés lesz az új cél, a szélmalmokkal. Hogy véletlen, vagy rejtett szándékosság van benne? Nem tudom, bár nem is érdekes. Az már inkább, hogy korábbi nagy utazó és író házaspár, Fehér Klára és párja is bejárta ezt az utat. Otthon majd elolvasom, ők mit láttak e tájon vagy fél évszázada.

Én vezetek, feleségem kezeli a térképet. A GPS most sem kap szerepet. Összeszokott kirándulók vagyunk, mindkettőnk nagy szenvedélye az utazás, és egymás társasága. Most minden együtt van egy szép utazáshoz.

Tés felé lassan utazunk át a falvakon, néhol benézünk a házakhoz. Szeretem megismerni a vidéket, a vidéki életet. S ha útközben látunk valami érdekeset, azt is megnézzük. Így Sárszentmihályon meg akartuk nézni a Zichy kastélyt.

Csak zárt kapukat találtunk, semmi mást. A kastély alig látszott, de sejtetni engedte szépségét. A további út Nádasdladányon vezetett át, az itteni kastélyt korábban felkerestük már, így most a templomot csodáltuk meg. Biztosan nem árulok el újdonságot, de itt van a legpontosabb meteorológiai előrejelzés is, garantálom! Ha nem hiszik nézzék meg maguk!

A Nádasdladányi templom

Az átjáró, csak mert tetszett

Szépen kanyarogtunk tovább, hol egy sorompós vasúti átjáró, hol néhány harckocsi miatt álltunk meg. Várpalota várát kihagytuk, az is megvolt már korábban a múzeumokkal együtt. Inkább mentünk egy kört a városban. Feleségem újabb virágfotókat gyűjtött. Kinek harckocsi, kinek virág. Tés kicsiny falujába betérve, egy nagy tábla jelezte, hogy a hol lehet betérni a szélmalmokhoz. A nyikorgó kertkapun belépve, egy takaros portára jutunk. Jobb oldalt egy kovácsműhely, s a kert vége felé egy használati tárgyakból álló gyűjtemény. A gazda szívélyesen lép elénk egy benyílóból. Mondjuk mit szeretnénk, s már a kezünkbe is nyom egy hatalmas kulcsot.

Kapunk egy tájékoztatót is, rajta a tudnivalók a malomról. Elmondja a gazda, hogy a kulcs a malmot nyitja, a kertben pedig a kovácsműhely és az ő gyűjteménye látható. Nem a belépő díjat kéri elsőnek, hanem fogad, tájékoztat, hangulatot teremt. Én térek rá a fizetésre. Micsoda különbség ez, más helyekhez képest! Ott amíg nem fizetsz, még az ajtón sem jutsz be. A szélmalmok közül az egyik látogatható, szépen rendbe téve. Festői helyen áll mindkettő, s szerintem, ha éppen nem fújt volna a szél, és a nap nem bújócskázik, biztosan elsétálunk a másik malomig.

Visszatérve a házhoz, megnézzük a szabadtéri kiállítást. A vidéki élet eszközei sorakoznak, darálók, szekerek, ekék, más használati tárgyak egyvelegében. Mégis szép és rendezett. A kovácsműhely tetszetős, mintha csak tegnap hűlt volna ki a kohó. Minden szerszám a helyén, minden testközelben, jól megnézhető.

 A kovács hajdani munkahelye

Az ajtón mindenféle plakátok, kiírások. Közöttük van egy, ami egy vízimalmot reklámoz. Nem sokat hezitálunk, irány Jásd. Megint csak ismeretlen vidék ez, erdőkön át, völgyek mélyén vezet az út. Az biztos, hogy ide nyáron is visszatérünk, mert látni akarjuk a természet színpompáját. Kedvelt kirándulóhely a környék, sok autó áll az erdő szélén. A tulajok biztosan az erdőben túráznak. Mi nem állunk meg, csak a malomnál.

A tulajdonos fogad, elmeséli a malom történetét. A malom morgása, és az ütemes csengetés adja az aláfestő zenét. Ugyanis a malom él! A patak szorgalmasan forgatja a kereket, s bent is teszi a dolgát minden kerék, tárcsa, kő. Igaz csak üresen, a látogató kedvéért. A bevezető szöveg után magunkra vagyunk hagyva itt is. Minden megnézhető, bejárható. Nagyon otthonos, közeli az élmény. A malom fürdőzik a napsütésben, csodálatos szépségű a táj. Innen aztán kanyargunk tovább, ismeretlen falvakon át.

Elhagyott bányák, az enyészeté lett állomások mentén haladunk. Meg megállunk hiszen annyi csoda van, amit nem csak a lelkünkben akarunk hazavinni. S lassan elérkezik a kirándulás legszebb állomása.

Az elhagyott állomás műtárgya

A természet visszavette a peronokat

Ezeken a síneken már nem lesz forgalom

Ez a vagon sem szállít többé utasokat

A Fehérvárcsurgói kastély. A Károlyi kastélyt meglátva elámulunk. A park a tóval, a szép fákkal már magában is megállja a helyét. A kastély igazi gyöngyszem. A homlokzat, a fedett terasz, a főbejárat és az épületszárnyak arra csábítanak, hogy mindent alaposan nézzünk meg. A bejáratnál térképek, így az ember átlátja az egészet. A parkban a fák címkézve, meg is ismerhetjük, éppen mit csodálunk. Nagyon romantikus. Feleségem szerint eszményi esküvői helyszín. S ha Ő mondja, biztosan úgy van. Azt is elárulja, ha egy nő ilyet mond valamire, az számára a romantika csúcsa...

Hosszúra nyúlt csillag túránk lassan a végéhez közeledett, innen már hazafelé vitt az út. Csodálatos, új élményekkel tértünk haza. S ezek az élmények ismét közelebb hozták a természetet, az országot, a szépséget, a nyugalmat. Tisztult kicsit a lelkünk, s egymáshoz is közelebb hoztak az együtt átéltek.

Fotó: DDQ

A kirándulásról olvashatsz még itt : http://fonixtoll2016.blog.hu/