A soron következő februári kirándulásunk Bakonybélre volt tervezve, ugyanis legutóbb nem néztünk meg mindent itt. Előtte azért kerestünk még látnivalót, hogy ne legyen túl hosszú az utazás.

Székesfehérvárnál, mielőtt rátértünk volna a 8-as útra tettünk egy kitérőt, a Csór határában lévő római korhoz köthető hídhoz. A vidék már az ősidők óta lakott, s római korban is éltek errefelé emberek. A régészek sok emlékét találták meg a múltnak a környéken. A hídhoz szépen elvezet a GPS, de észre szinte csak akkor vesszük, amikor áthaladunk rajta. Információs táblája nincsen, semmilyen módon nem jelölik a helyet. Hacsak a rengeteg szemetet nem vesszük annak, amivel a híd egyik oldalát vastagon beszórták…

A következő állomás Sóly volt, ami a papírmalom romjáról, a régi templomról, kálváriáról vagy az általunk most felkeresett Szent István kardjáról ismert. A dombtetőn álló fenyőfából faragott kard, másolata az eredetinek, amelyet a Prágában őriznek.

Az emlékhely az István és Koppány közötti döntő csatának állít emléket, ami a közelben volt. A kard látványos, de a környezete nem kiemelkedően rendezett, nincsenek padok, se parkoló. Viszont túrázási lehetőség akad bőven. Kilátópontnak is használható, minden irányban rálátni erre a különleges tájra.

Innen Zircnek vettük az irányt, a már jól ismert településeken és vidéken keresztül. Zircen minden alkalommal felkeressük az apátságot, benézünk a templomba és természetesen megnézzük a kedvenc fánkat is. Itt amúgy sok időt el lehet tölteni, az arborétum, a múzeum, a könyvtár számtalan csodát tartogat.

Az út további része igen különleges volt, ugyanis a korábban esett ónos eső fákra fagyott maradványa erősen szikrázott a napsütésben. Még szebbé tette az amúgy is ámulatba ejtő tájat.

Bakonybél látnivalói közül most a Szent Borostyán-kút volt a célpont. Itt egy kis parkoló várja a kirándulót, ahol a kihelyezett táblákról mindent megtudhatunk. A kis tó partján áll a kápona, mögötte kegyhely és kálvária található. Képeskönyvbe illő a látvány, bármerre is nézünk. S ha van kedvünk, gyalogosan is tehetünk jónéhány túrát a környéken.

A Bakonybéltől Bakonykoppányig vezető út, egy völgyben szalad, a patak mentén. Számtalan pihenőhely várja a kirándulókat, a táj egyenesen rabul ejti az erre járót. A természet szépségei mellett van itt régi hadisír és az egykori kisvasút emlékhelyét is felkereshetjük. A gazdasági vasút nyomait még meg is találhatja a szemfüles utazó, néhol jól kirajzolódik a nyomvonal az erdőszélen, és még a híd pillérjei is megvannak egy helyen.

Egészen Franciavágás egykori vasútállomásáig mentünk, itt megálltunk egy kicsit. Az 1902-ben alapított vasút ezen részének nem volt nagy személyforgalma, de kisvasúti kapcsolata is volt. Az első világháborúban a hadifogolytábor miatt bővítették az állomást, majd 2007-ben megszűnt a személyszállítás, az állomás azóta az enyészeté. Bár a közeli fatelepet még érinti az vasúti árú szállítás, heti egy alkalommal, mostanában Nohabos vonattal.   

Kisbér felé haladtunk tovább, korábbi utazásaink emlékeit felidézve. Bakonybánk egykori állomását is felkerestük, ahol 2018-ban jártunk. Az állomásépület sokat nem változott, de a vágányokat már teljesen benőtte a növényzet.

Újra számos élménnyel lettünk gazdagabbak, s ismét egy jót kirándultunk.