2016. sze 26.

A déli határszél gyöngyszeme, a Szent Anna-templom

írta: DDQ
A déli határszél gyöngyszeme, a Szent Anna-templom

psx_20160921_141243_medium.jpg

Szegedről nem volt kedvünk egyből haza indulni, ahogy lenni szokott, elvitt minket az út. Csodás kora őszi idő volt, s akadt pár csábító hely a közelben, így hát elindultunk Baja felé. Ezeken a spontán utakon mindig látunk valami újat, szépet. Most sem volt másként.Határszéli kis utakon kanyarogtunk, útba ejtettük Kelebiát, s rövid pihenő után újra az erdőktől övezett úton gurultunk. Kereszteztük az 53-as utat, s a fák között nem sokára feltűnt egy karcsú torony. Hamarosan az út is oda kanyarodott, s megláttuk ezt az aranyos templomot. Közvetlen közelében egy másik, szintén szép és érdekes épülettel.

psx_20160921_141342_medium.jpg

 

 psx_20160921_140959_medium.jpg

A Szent Anna-templom neogótikus stílusban épült, 1893-1905 között. Gazdagon díszített kívül, belül. 35 méter magas tornya messze kimagaslik a fák közül. Cserepei a pécsi Zsolnay porcelán gyárban készültek. Gazdag kegytárgy állományát Kalocsára szállították át. Közvetlenül mellette a Redl-kastély áll, 1860-ban épült, romantikus stílusban. Főúri lakhelyből hadi rokkantak szállása, majd raktár és iroda lett. Jelenleg pszichiátriai betegek otthona.

psx_20160921_141508_medium.jpg

Nagyon közel van a határ, s bár mostanában nagy a mozgás a környéken, a kirándulót meghitt csend, s csodás építészeti látnivaló fogadja. Érdemes megállni a parkolóban, s sétálni egyet a környéken.   

  psx_20160921_141843_medium.jpg

A Redl-kastély, ráférne egy kis törődés

dscf8142_medium.JPG

psx_20160921_141425_medium.jpg

dscf8148_medium.JPG

Gazdagon díszített torony, egy napraforgó is megvetette a lábát az egyik peremen

dscf8137_medium.JPG

dscf8138_medium.JPG

dscf8131_medium.JPG

A templomot az Apostolok szobrai díszítik

dscf8147_medium.JPG

Már messziről látszik a karcsú torony

dscf8141_medium.JPG

A kastély egyik dísze
   

Szólj hozzá

Utazás Szent Anna-templom