Nyíregyházára tartva, beiktattunk sok megállót, ahol valami érdekes, fontos látnivalót akartunk megnézni. Így kerültünk a Muhi Csata emlékművéhez. Az 1241. árprilis 11-12-én lezajlott csata, IV. Béla királyunk által vezette sereg harcának és bukásának, elfeledett, sanyarú sorsú emlékművéhez.

Az emlékhely előtti parkoló üres volt, az út túloldalán egy zöldséges tengődött. Az emlékműnél nem volt senki, a bejártat kis kocka épületei zárva. Egy emléktábla, pár megsárgult tájékoztató, leszakadt plakát fogadott minket. Enyhe szélben, egymást kergető, síró esőfelhők alatt, elhagyatott, kísérteties, szomorú hely. A bejárattól talpfákból épített út vezet a mesterséges dombhoz.

Aki erre merészkedik, jobban teszi, ha nem a dülöngélő kereszteket csodálja, hanem a lába elé néz! Ugyanis sok helyen elkorhadt már a faanyag.  Az emlékmű jellegzetessége a dombon lévő, erre-arra dőlő keresztek sokasága. Ezek valaha megkapó látványt nyújthattak, de mostanra többjükről leesett a keresztfa, csonkán dőlnek a föld felé. A keresztfák a dombról legurulva hevernek szerteszét. Aki úgy dönt, felsétál a spirális feljárón, saját felelősségére tegye, óvatosan lépkedve. Némelyik kereszt inog, s könnyen gödörbe is léphetünk. Az emlékmű angyalának egyik szárnya letörve, a talapzatnál hever.

Az emlékhely valamikor méltó módon állított emléket a sok áldozatot követelő, az ország sorsát meghatározó hősies küzdelemnek. Mostanra már csak az elmúlás mementója. Látszatra senki nem törődik vele, nem gondozza. Történelmünk ezen emléke, s mit oly sok minden más is hazánkban, megérdemelné hogy ne az enyészeté legyen. Egy újabb érték, amit veszni hagynak…

A csata diorámája a Boldogkői várában látható kiállításon.