A főhomlokzat

Noha Gyula maga is rengeteg látnivalóval szolgál a várral, kastéllyal, a 100 éves cukrászdával (mely már több, mint száz éves, és múzeum is egyben) - és még sorolhatnám hosszasan - de a környékén is érdemes gurulgatni, kirándulni! A Körösök vidéke számtalan érdekességet tartogat az arra fogékonyaknak.

Hiába volt hideg, ködös az idő, mi előbújtunk a szállodai szobából, hogy felkeressünk egy tragikus sorsú kastélyt, s hogy benézzünk a közeli reptérre is. Gyulától nem kell messzire autózni, Póstelek gyorsan elérhető. Itt található a Széchenyi - Wenckheim  kastély, vagyis csak az ami megmaradt belőle. Idefelé nem érdemes a GPS-t követni, mert igaz, hogy rövidebb utat mutat, de az pocsék. Ezt mi is csak utóbb tudtuk meg, de Josie már hozzászokott a sajátságosan nehéz utakhoz. A kastély romjai egy pihenőparkban találhatóak, nagyrészt a korábbi kastélypark területén. Van itt ezen kívül egy autósmozi, csárda, kemping s állatsimogató is. Úgy tűnik, hogy egy kellemes, kedvelt kirándulóhely az ittenieknek.  A parkolóban alig volt autó, azokkal sem a látogatók jöttek. Mi voltunk az egyetlen érdeklődők, így különleges hangulata volt a helynek, a romok között, kettesben! 

Reggeliző szarvasok

A parkolóval szemben egy szomorú csacsi, lovacska és pár birka reggelizett éppen. Minden csendes, ködös, hideg volt, az állatok ügyet sem vetettek ránk. Besétáltunk a parkba a bezárt Mókus büfé mellett, az árai olyan barátságosak, mint a neve. Kicsit beljebb, egy karámban dámszarvasok szintén a reggelijüket fogyasztották. Kedves egy társaság, bár kissé koszosak voltak, az időjárásnak köszönhetően. Rövid séta után már a romoknál is voltunk, lenyűgöző látvány, még jelen állapotában is. A park szépen rendezett, a rom körbejárható, mindenhol ismertető tablók vannak. Mire a kiránduló végigsétál a parkon, már ismeri is a hely történetét. Az 1900-as évek elején épült kastélyt ajándékba kapta gróf Wenckheim Krisztina, s egészen a második világháborúig szolgált családja lakhelyéül. Aztán a család 1944-ben elhagyta, ezt követően indult el a lassú pusztulása, mígnem egy gyakorlat során a munkásőrség felrobbantotta.

A hátsó homlokzat

Nyomokban látszik a család címere

Hangulatos lehetett a lépcsőforduló, a kerek ablakkal

Lassan beköltözött a természet

Szép lehetett egykoron

Miután körbejártuk a parkot, elbúcsúztunk a szarvasoktól és a reptér felé indultunk. A repülőtér szinte a szomszédban van, a táblákat követve gyorsan oda jutni. Úgy vettem észre, látogatókra nem nagyon számítanak, legalábbis a mi érkezésünk okozott némi meglepetést! A parkolóban megállva, elindultam keresni valakit, akinél bejelentkezhetünk, s kapunk engedélyt fotózni. Az első két ajtó zárva volt, de  a harmadik nem. Kopogásra senki nem felelt, az ajtó viszont kinyílt, így beléptem. Bent ragyogó tisztaság, rend és síri csend fogadott. Mivel az ember nem bóklászik engedély nélkül idegen helyen, úgy voltam vele, ha az első irodában nem találok senkit, nem megyek tovább.  Bekopogtam hát az első ajtón.

- Gyere be! - szólt bentről egy hang. Ok, akkor gyerünk! Beléptem , és illedelmes köszöntem a bent lévő hölgynek. A hölgy biztosan nem rám számított, ugyanis amikor az idegen hangra felkapta a fejét, egy sikkantással hátra is rúgta magát a gurulós székén és felpattant. Ezt igazán nem tudtam mire vélni, hiszen példátlanul jámbor és barátságos ábrázatom van! Riadalma alább hagyott, amíg bemutatkoztam, de aztán megint felment a pulzusa , amikor elmeséltem, hogy kirándulók vagyunk, és fényképezni szeretnénk.

Újabb kétségbeesett kérdés következett a részéről:

- Kiránduló csoport ?! -  s igyekezett valakit elérni a vezetőségből telefonon. Majd ismét megnyugodott, amikor elmondtam neki, hogy nincs itt semmiféle csoport, csak két pesti érdeklődő. Azt megint furcsállta, hogy onnan egészen idáig eljöttünk, de nagyon kedves volt, és megbeszéltük, hogy a kerítésen kívülről nézelődhetünk, a MIG is fotózható, ami a fák alatt ácsorog, valamint tehetünk egy rövid sétát is. 

A repülőtér az egyetlen olyan megyei reptér, amely aszfaltozott kifutóval rendelkezik. Fejlesztések is történek korábban, múltja a háborúig nyúlik vissza. Valamikor nyüzsgőbb lehetett itt az élet, erről tanúskodik a bezárt étterem és a szálló. Állítólag Farkas Bertalan is itt kezdte a pályafutását. De most kihaltan, csendesen pihen, várva a jó repülőidőt. Mi pedig búcsút vettünk a reptértől, s tovább indultunk.     

Kezdőkép: Dyafotó