2018. júl 03.

Air Race 2018

írta: DDQ
Air Race 2018

imgp6962_medium.JPG

C-17 Globe Master, Pápáról érkezett, s többet mutatott, mint a Gripenek. A nyitott rámpán ültek hárman, fantasztikus látványban lehetett részük. Volt egy nagy állásszögű lassú áthúzás, majd visszatért egy gyors átrepülésre. A Gripenek is jöhettek volna még pár kört, a többi honi géppel együtt...

Erősen fellángoltak az indulatok a verseny miatt, én nem háborogtam miatta, mert imádom a repülést. De megértem azt is, aki nem kedveli, sőt azt is, akit egyenesen zavar és idegesít. Mondhatni, nekem könnyű, mert nem lakom reptér mellett, és a versenyt sem az én ablakom alatt rendezték. Úgy gondolom, azért kissé megint átestünk a ló túloldalára a versennyel kapcsolatban...

psx_20180624_185126_medium.jpg

Aznap feleségem ötlete volt, hogy a kényszerű délelőtti meló után nézzünk ki a versenyre. Első körben nem lelkesedtem túlságosan az ötletért, ugyanis Börgönd környékére terveztem eljutni egy kis vonatfotózásra, továbbá tartottam attól is, hogy a nagy tömeg miatt közel sem jutunk. Tolongani, szorongani semmi kedvem nem lett volna. De aztán megemlítette azt a helyet, melyet nem olyan régen fedeztünk fel, mondván,  onnan jól fogunk látni mindent. S mint a reklámban, így is lett! Szinte a kocsiban ülve nézhettük a versenyt, igaz nem  közvetlen közelből, de csodás rálátással. Készült pár kép, videó, s igazán jól szórakoztunk. 

psx_20180625_072026_medium.jpg

A B-25-ös hangja, kinézete magáért beszél

psx_20180628_124529_medium.jpg

Főleg, ha a fejünk felett dübörög el

psx_20180625_073315_medium.jpg

North American T-28B Trojan, dinamikus programot repült, kergetőzött a B-25-el is

psx_20180625_073656_medium.jpg

psx_20180625_074446_medium.jpg

 Dornier Alpha Jet A, igazán szép gép

psx_20180628_124109_medium.jpg

A fő mutatvány, áthúzás a híd alatt.

psx_20180628_124158_medium.jpg

D-HUDM - MBB Bo105CBS-5, sokat állt felettünk a Servus Tv helikoptere

psx_20180628_124226_medium.jpg

Újabb gép a híd alatt

psx_20180628_124302_medium.jpg

Irány a pálya

psx_20180628_124418_medium.jpg

Eurocopter AS 350B2 Ecureuil, a Mókus is sokat dolgozott aznap

psx_20180628_124644_medium.jpg

Mil Mi-17, Szolnoki gép

psx_20180628_124821_medium.jpg

A 319, az új üdvöske

psx_20180628_125314_medium.jpg

A négygépes formáció kitett magáért

psx_20180628_124942_medium.jpg

psx_20180624_184835_medium.jpg

 

Szólj hozzá

Red Bull Alpha Jet Air Race Trojan C-17 Globe Master Mil Mi-17 Red Bull Air Race 2018 Budapest Air Race Budapest