Rákóczifalva kincsestára, a Macimúzeum
Cserkeszőlőről gurultunk hazafelé - szokásunkhoz híven nem éppen célirányosan - amikor rábukkantunk erre az érdekes múzeumra.(Feleségem találta, miközben érdekességeket keresett útközben.) Bár a megnevezése „Macimúzeum”, sokkal inkább illene rá a „Kincsestár” elnevezés , mert van itt minden, amit a régi időkből összegyűjtöttek a múzeum üzemeltetői, így a maciknál sokkal többet kap a látogató!
GPS-el vitettük magunkat a címre, s az épület előtt álltunk meg. Feltűnő volt, hogy sok polgárőr ácsorgott az út szélén, kicsit távolabb díszegyenruhások gyülekeztek, valamint öltönyös férfiak beszélgettek egy csoportban. A templom előtt egy zenekar játszott, kellemes térzenét szolgáltatva.
Mint később megtudtuk, szoboravató volt aznap a faluban, mi pedig belecsöppentünk a közepébe, ugyanis a fogadás a múzeum egyik szobájában volt!
A legöregebb mackók
A „házigazdák” nem akadtak fent azon, hogy éppen a jeles esemény közben szándékozunk macikat nézni, hanem szívélyesen betessékeltek az ajtón, csatlakozhattunk egy rögtönzött tárlatvezetéshez is, miközben zajlott az ünnepélyesen terített asztal mellett a fogadás.
Mindenki közvetlen és kedves volt, mintha régi ismerősök lettünk volna, olyan bánásmódban részesültünk. Lassan sétáltuk körbe a kiállítást, s csak csodálkoztunk! A macik már önmagukban is érdekesek voltak, mindnek volt története, ruhája, s hasonlított valakire. Komplett együttesek, történelmi alakok elevenedtek meg általuk. Megmutatták a macikészítő részleget, a restaurátor munkahelyét, s egy csomó minden más érdekességet: halakat egy hatalmas akváriumban, egy vidám leguánt, régi bútorokat, stb.
Megnéztük a régmúlt idők használati tárgyainak sokaságát, monarchia korabeli dísztárgyakat, általam még sosem látott obsitokat. Varázslatos lemezjátszót, ősöreg játékokat, s modern műalkotást egyaránt bemutatnak, mint egy kis kincsestárban.
Rákóczifalva múzeuma igazi különlegesség, a Tisza parti kis településen megbújva, lakói pedig kedves, vendégszerető emberek. S ismét a véletlennek köszönhetően az ország egy újabb apró csodáját ismertük meg.