Szeretjük a csokoládét, s szeretjük Tatát is. S ha a kettő egyszerre van jelen, az csodás, legalábbis ezt gondoltuk elsőre, mielőtt nekivágtunk az útnak. Igaz, hiányosan tájékozódtam, mert arra gondoltam, hogy a jól bevált helyszínen, a tó körül lesz a mulattság. De tévedtem, mivel a net szerint a helyi sportcsarnokban került megrendezésre a Csokoládéfesztivál.

Már a megközelítéskor láttuk, hogy nem lesz egyszerű bejutni a rendezvényre. A parkoló, a közeli utcák, valamint minden olyan hely, ahol egy autó elfért volna, már foglalt volt. Tettünk pár kört, arra gondolván nem vagyunk restek gyalogolni sem. No de a borongós időben olyan sokat azért mégsem! Átgondoltam, ha a látott autók mennyiségét megszorozzuk három látogatóval, ebből kivonjuk a helyi lakosok autóinak számát, és ezt összevetjük a csarnok befogadó képességével, akkor sokkal több ember tolongott odabent, mint az kellemes lett volna. Passz, fesztivál kihúzva!

Elő a „B” tervet, irány a feleségem által korábban már kinézett tanösvény! A Tatai Fényes Tanösvény a fürdő és üdülő terület oldalában került kialakításra. A bejárat előtt tágas parkoló várja a látogatókat, s egy könnyű sétát követően máris egy igen varázslatos helyre kerülünk.

A mélyből feltörő források nyomán - melyek vize nem olyan rég tért vissza a befejezett bányászat után - egy különleges élőhely jött létre. A karsztvizekkel táplált fürdő mellett egy csodás lápvidék jött létre, melyen egy cölöpökre épített tanösvény vezet körbe. Láthatunk itt bugyogó forrást, zsombékos lápot, és egy különleges erdőt. Bármelyik évszakban is jövünk, a látvány magával ragadó. Annak ellenére, hogy elég borongós volt az idő, egy pillanatig sem maradtunk látnivaló nélkül. Ebben segítséget nyújtottak az információs táblák is, melyek fotókkal, magyarázatokkal igyekeztek bemutatni az élőhelyeket és az állatvilágot.

Mivel még sosem jártunk láperdőben, sokáig csodáltuk a vízből az ég felé törő fatörzsek látványát. Az ösvény egyes részeiről jól megfigyelhetőek a források, a víz tetejéről felszálló buborékok. Bár a terület nem olyan hatalmas, az itt tapasztalt hangulat és egyediség sokkal többet ad, mint gondolnánk.

Sétánk végeztével vásároltunk egy kis elemózsiát, s kerestünk egy helyet ahol megebédelhetünk. Neszmély felé indultunk el Dunaalmás felé, s nem olyan sokára letértünk az útról. Találtunk egy kis beállót, s neki készültünk az ebédnek, ám feltűnt, hogy a karcsú fákon látható egy megkopott felirat és egy emléktábla is.

A véletlen ismét egy látnivalót sodort az utunkba, nem is akármilyet! Itt kezdődött ugyanis hajdan egy út, mely a közeli kőbányába vezetett. Ez az út a római korból való, akkor építették szegény sorsú rabszolgák. Itt hordták el a követ a környező építkezésekhez, s nagy szerencsére jelentős része egyedülálló módon fennmaradt.

A táblán a Kőpite-túrakörök ismertetője, és térképi vannak, letölthető applikációkkal. Egy rövid tájékozódás, és máris indulhatott a séta a római úton a csendes erdőben. Közben megbeszéltük, hogy majd kedvezőbb időjárási viszonyok esetén visszatérünk és bejárjuk a vidéket a térképek alapján.

A nap végére már azt is elfelejtettük, hogy csokoládét akartunk majszolni.