Vannak helyek, melyek valamilyen megmagyarázhatatlan okból szinte mágnesként vonzzanak. Ilyen hely volt Bátorkő vára is (más néven Pusztapalota), mely nem messze Várpalotától található. Korábban ismeretlen volt számomra, de amióta a feleségemtől kapott, falon díszelgő térképen láttam, érdekelni kezdett, főleg, mert sorra pipáljuk ki a már meglátogatott várakat, de Bátorkő mindezidáig jelzés nélkül maradt. Bár gyakran megakadt rajta a szemem, s párszor rá is kerestem a neten, mivel autóval nehezen megközelíthető, így halasztottuk a kirándulást.

De most, augusztus első hétvégéjén végre eljutottunk eme vadregényes helyre, s kipipálhattuk a térképen, nem mellesleg egy új élménnel gazdagodva.
De, kezdjük az elején! Utazásaink eddigi hű társa, Josie már nincs velünk. Utódja, Tucko viszont jellegéből adódóan jobban alkalmas „vadabb környezetre” is. Úgy terveztem, hogy a próbaút tartalmazzon minden kihívást, amivel meg kell majd küzdenie az autónak, így esett a választás Bátorkőre. Műholdas felderítést is bevetve, úgy gondolkodtam, hogy Tésig elmegyünk közúton, ahol ismét megnézzük a szélmalmokat, majd a Kossuth utca végétől induló földúton elmegyünk a vár közelébe, és onnan már csak egy rövidebb gyalogtúra vár majd ránk. No, nem egészen így alakult.

Vitéz Csörgey Károly emlékmű, itt hagytuk el elsőnek az épített utat. ( Vitéz Csörgey Károly tábornok /1878-1928/ egy tüzérségi balesetben vesztette életét.) 

Kilátás az emlékműtől

Kezdeteben még minden jól ment, könnyedén hasítottunk az aszfalton, dagasztottunk mély sarat, mentünk tarlón, felmásztunk egy irtásra egy magas domboldalon. Aztán megálltunk, ugyanis az út le volt zárva, egy törött táblán pedig azt írták, hogy itt folyamatosan vadásznak, életveszélyes a terület. Jobbra erdő, balra lesben álló vadászok… Akkor tervezzünk újra! Visszamentünk Tésre, fel a malmokhoz, ahol készítettünk pár képet, amíg a folytatáson gondolkodtunk.

Tés szélmalmai. ( A faluban tábla jelzi, hol kell megállni. Érdemes onnan kezdeni a sétát, láthatunk egy kovácsműhelyt, régi eszközöket, ismertetőket. Itt kaphatjuk meg a malom kulcsát is! )

Újra bementünk Várpalotára, s a Rákóczi Ferenc utcában található garázsok sarkától indultunk tovább. Szinte toronyiránt megy felfele a köves, murvás út. Érdemes előtte tájékozódni, nincs-e lezárva a környék, mert gyakorlótér is egyben ez a terület. Motorosokat is láttunk beljebb, így mi is elindultunk. Néhol harckocsi akadályok mellett, erős kaptatón, sziklás, köves talajon haladtunk a ligetes erdőben. A várat nem jelzi semmi, így a térképet és a tableten nézett műholdképet összevetve igyekeztünk a várhoz. Egy nagyobb tisztáson álltunk meg végül, ugyanis úgy néztük, hogy pár száz méterre a fasor mögött lapul valahol a rom. A fák közé indultunk hát, és mivel ismeretlen terepen voltunk, hagytunk pár jelzést a bokrokon, hogy visszataláljunk. Éppen elnyelt minket az erdő, amikor egy vékony, kitaposott ösvényre bukkantunk. Piros kereszt is jelölte az utat, mely meredek falú völgybe vezetett. Közben a fejünk felett dörögni kezdett az ég, s egészen szürke lett minden. Lassan leereszkedtünk a völgybe, és az avarral borított ösvényen haladtunk tovább egy szikla kiszögellésig, ahol már az ágak között felsejlett valami!

A kitaposott túraút a jelzéssel.

Mintha már látszana valami az erdő mélyén

Lassan tárul fel a völgy titka

Innen még pár métert haladtam lefelé (feleségem nem volt hajlandó tovább jönni, tériszonyos lévén), majd átmásztam pár közepes sziklán, és egy tisztásra érkeztem. S ahogy felnéztem, ott magasodott felettem a csonka torony a fákkal övezett, smaragdzöld völgy közepén. Az erdő csendjében csak csodáltam a vaskos falakat, s hallgattam a felettünk lassan kibontakozó zivatart.
Ide azért tanácsosabb megfelelő túrafelszereléssel érkezni, nem sportcipőben. Mivel kiránduló szettemet nem ítéltem falmászásra alkalmasnak, eltekintettem a romok komolyabb meghódításától, hiszen így is meseszép látványban volt részem.

Közben eleredt az eső, így a kaptatón szinte szaladtunk felfele, mert a sűrű erdőn keresztül ugyan nem ért el minket az eső, de a keskeny, kitaposott ösvény gyorsan csúszóssá válhatott volna, ha még tovább időzünk. A kocsinál pihentünk egy kicsit, majd visszamentünk Várpalotára, ahol betértünk az első autómosóba, ugyanis Tucko külseje feleségem szerint vállalhatatlanul sáros lett. Miután tisztába tettük a terepen is jól vizsgázó gépet, még elmentünk Balatont fotózni.

Még annyit tennék hozzá, hogy aki „igazi turista”-ként szeretné meglátogatni a romot, Várpalotáról vezet jelzett turista út is, de túrabakancs és pontos térkép legyen mindenkinél, nem kellemes az erdőben eltévedni. Járművel a fent leírt módon juthatunk közel, de terepet bíró autóval menjünk arra.
Összességében Bátorkő meglátogatása jó kaland volt, Tucko is bizonyított, új lehetőségeket teremtve országjárásunkhoz.

Tés melletti tarló