Bár nem terveztük ebben az évben, hogy ismét felkeressük Debrecent, mégis úgy alakult, hogy feleségemnek hivatalos programja akadt, én pedig útitársként elkísértem. Igazán meleg volt, így örömmel élveztük a kocsi hűvösét. Az Aranybika szálló mögött álltunk meg elsőnek, majd átmentünk közös szállásunkra, onnan vissza villamossal a híres szállodához. S innen indult a kalandozás szerte a városban, a már előre kinézett kinézett látnivalókhoz. Debrecen nem volt teljesen ismeretlen számunkra, többször is jártunk már erre, igaz jó pár évvel korábban. 

Immár egyedül - igyekezvén kerülni a napos helyeket, s árnyékban haladva -  először a Református Kollégium Múzeumához mentem. De hiába, a hőség elől nem lehetett elbújni. Az épület méltóságteljes kinézetével, és  történelmével igazán magával ragadó. A bejárat mögött csend, s szinte ünnepélyes hangulat fogadott. A belépő megváltását követően, pontos útmutatást követve elindult a felfedezés. Változatos a kiállítás, teremről teremre járva, fokozatosan elevenedik meg a kollégium története. Kirajzolódik a híres régi diákok sora, sok eredeti dokumentummal, tárggyal. Beülhetünk régi iskolapadba, közben egy animáción bemutatják, miként éltek itt régebben a diákok. Találunk itt érdekes szerkezeteket, leírásokat, s köztük egy valódi meteoritot!     

Régi falépcsőn aztán felmehetünk az emeletre, megnézhetjük az Oratóriumot. Az egyedi hangulat, hatalmas csend arra készteti az embert, hogy üljön le és csendben elmélkedjen! De a java még hátra volt, mert ami igazán rabul ejtett, az a könyvtár! Volt szerencsém pár könyvtárat megnézni már (Pannonhalma, Zirc, Keszthely, Országos Széchényi Könyvtár) , s mind páratlan a maga nemében,  de erre a csodára is illik a "könyvek szentélye" megnevezés. 

A számtalan pazar könyv mellett egy-egy érdekes részlet is bemutatásra kerül a tablókban. Kapunk ismertetőt restaurálási munkákból,az aranyozás folyamatáról, s még az egyedülálló, hatalmas daloskönyvet is megnézhetjük. Bevallom, a hőség ellenére többször és körbejártam, élvezettel nézelődtem. 

A földszinten még várt rám egy színvonalas egyház-történeti kiállítás, amelyet szintén kár lett volna kihagyni. Később, amikor már kint voltam, sokáig elkísért a hely hangulata. A templomkerten átvágva igyekeztem vissza a szállodához, immár körbejárva a templomot. Sikerült pár percet beszélnem a feleségemmel, s jött a következő program. Úgy gondoltam, hogy a város egy részét majd villamossal járom be. Debrecenben két villamosvonal van, amelyek egy darabig együtt futnak,majd az egyik az Egyetem felé, a másik a Doberdó utca felé halad tovább. Mindkét vonal a vasútállomástól indul, majd egy hurkot bejárva tér vissza. Egy sárga CAF ékezett a megállóba, vele utaztam a Nagyállomásig. A villamos tiszta, légkondicionált volt, bár egy kicsit fura szagot árasztott. 

Alaposan körbejártam a vasútállomást, megnéztem a kiállított gőzöst, bevártam pár érkező szerelvényt. aztán felszálltam a villamosra, és mindkét vonalat körbeutaztam. Nézelődés közben feljegyeztem pár helyet, melyről úgy gondoltam, másnap autóval érdemes visszatérni oda. Utam végeztével, a melegtől kitikkadva és igen éhesen tértem be a szállásadó által ajánlott étterembe. 

Igaz, ritkán említem meg az éttermeket, de a "Reskontó" megérdemli, hogy írjak róla pár szót. Pazar vacsorát ettem, s a kiszolgálás is színvonalas volt. A mozgalmas nap végén, szinte vánszorogva mentem el a szállásra. Itt volt az ideje egy jó zuhanynak, s rápihenni a holnapi napra. Nemsokára feleségem is megérkezett, s beszámolt az ő napjáról.

S a kalandozás másnap folytatódott.