Másnap a reggelit követően feleségem folytatta hivatalos programját, én pedig elindultam a már kinézett célpontok felé. Először csak találomra kalandoztam a takaros utcákon, majd célirányosan haladtam tovább. Felkerestem a vidámparkot, igaz még zárva volt, de kívülről megnéztem a kisvonatot, majd elhaladtam a temető mellett és végül az egyetemhez érkeztem.

A vidámparki vasút mozdonya

A temető előtti tér

Az egyetemnél kiszálltam a kocsiból, s gyalog is körbejártam. Mindenképp megéri a fáradtságot, mind a templom, mind az egyetem épülete. A hatalmas és csodás épület, valamint az előtte lévő pazar szökőkút királyi pompát áraszt. Élvezettel gyönyörködtem az épületben, s hallgattam a vízsugarak üdítő csobogását. Elgondolkoztam, hogy Debrecen mennyire nem csak a Nagytemplom, Aranybika és virágkarnevál hármasa! Hosszasan időztem a parkban, s bár kezdett meleg lenni, csak lassan indultam tovább.   

Onnan Zelemérre vezetett utam, de erről már írtam korábban. Zelemérről kedvenc vonatfotós helyemre mentem, s meglepett, mennyit változott a környék. A korábban üres épületben ma már konyha üzemel, a rendező vágányok köze pedig dugig van beton talpfával. Ennek ellenére sikerült pár képet csinálnom, még a „dögsorra” is ránéztem. Kezdett nagyon tűzni a nap, így a további nézelődést felfüggesztettem. Kimaradt pár dolog, de majd legközelebb.

Ritkaságok pihenője a napon

A kibelezett 418 105, a dögsoron

Az állomás mögötti területen találtam

A következő célpont a repülőtér volt, régóta kíváncsi voltam már rá. Ahogy a kerítés mellett bóklásztam, észrevettem egy pályabejáró autót és a "Follow me" tarka kisautója is útra kelt. Előkaptam a telefont, s láttam, hogy nemsokára érkezik egy Wizzair járat. Sikerült egy jó helyre leállni, megnézni és fotózni a leszállást, illetve még egy videó is belefért a guruló úton taxizó gépről. A repülőtérről visszaváltottam a vasútra, igaz kisebb nyomtávra. A Zsuzsi vonat átépítés miatt nem járt, de amit lehetett, meglestem belőle. Az utazás sajnos elmaradt, de talán valamikor máskor. 

Megéheztem, s az utolsó betervezett célpont, valamint a feleségemmel való találkozást megelőzően gondoltam, hogy megebédelek. Egy hűvös helyen akartam enni, így a plázát vettem célba. Már a parkolóházba menetem a rámpán felfele, amikor Tucko megmakacsolta magát. Gondolt egyet, s megállt. Okoztam némi kalamajkát a behajtón, de mindenki sikeresen elmenekült a közelemből. Ugyanis Tucko többet akart lefele menni, mint fel. Lassan felküzdöttem a parkolóba, de itt nem volt maradásunk. Úgy gondoltam, hogy ha itt megáll, igen nehéz lesz a gépet lecibálni innen. Tehát, amíg jártányi ereje van, mozgásban maradunk. Alapjáraton kigurultam a  parkolóból, s irány a találkozási pont. Az eddig vidáman fickándozó gép galapagosi óriásteknősként imitálta a mozgást. Megelőztek a gyalogosok, és a csigák is elsuhantak mellettem. Tucko néma maradt, hibaüzenetet nem küldött. Nem voltam messze a célomtól, a GPS szerint 10 percre se, de úgy becsültem reggelre érek csak oda. 
Aztán egyszer csak megrázta magát a gép, és nem volt semmi baja. Pár perc múlva már az Aranybika mögötti parkolóban voltam, s gyalog igyekeztem a Nagytemplomhoz. Jártunk már itt is korábban, még a harangokhoz is felmásztam anno, ám úgy éreztem, újra látnom kell. A megváltott jegy mellé térképet, és mindenre kiterjedő tájékoztatást is kaptam. A kinti hőség után nagyon jól esett a templom árnyékos beltere. Szépen elindultam az útvonalon, újra meglátogattam a harangokat, nézelődtem a panoráma teraszon, megcsodáltam a tetőteret és a kiállításokat. Aztán újra hűsöltem egyet a padsorba beülve, csendben. Már nem is volt hátra más, minthogy találkozzam a feleségemmel, egyek valamit és jöhet a hazaút!

Azonban Tucko megint „teknőst játszott”, s mivel hibát nem jelzett, gondoltam egy benzinkúton megnézzük, mit tehetünk. Ez az első dízel kocsim, s nem mentünk még együtt 1000 km-ert, fogalmam sem volt mi lelte. Itt aztán szóba állt velem a gép, felvillant a "check engine". Na, ez már valami! Előkaptam Josie hagyatékát, csatlakoztattam a kocsit a telefonhoz, kiolvastuk a kódokat, s máris tudtam, hogy levegő gondjai vannak. A géptetőt felnyitva azonnal láttam, hogy a levegő cső elszabadult, így a motor semmi értékelhető mennyiséget nem kapott a beszívott levegőből. Mielőtt eljöttünk Debrecenbe, szervizeltettem a gépet, s úgy néz ki, nem húzták meg a bilincset. A nálam lévő sokcélú zsebkéssel aztán rendbe tettem a bilincset, lementettem a kódokat, és töröltem őket. 

Innentől aztán vidáman robogtunk haza, Tucko példásan viselkedett.
Bár nagyon sok mindent megnézem, tudom, hogy még legalább ennyi kimaradt. Debrecen különleges város, nagyon jó volt itt kalandozni. Már csak akkor lehetett volna jobb, ha mindezt nem egyedül teszem, de sajna így alakult.

(Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy Nagykátánál kaptunk egymás után két követ is a szélvédőre. Az alsó fekete sávban, kb 100 Ft-os nagyságban tört a szélvédő. A nagyobbik töréstől aztán vagy négy irányba elrepedt a szélvédő, jövő héten érkezik az új. )     

Az Aranybika beltere

Az előtérben csodás bútorok vannak, kicsit rendezetlenül, kicsit furán

Csodás a mennyezet