Egy kedves ismerős megajándékozott egy vonatos utazásra szóló jegyekkel: a Balassagyarmatra szervezett nosztalgia gőzös járat igazán különlegesnek ígérkezett. A 78-as vonal vasúton tervezett bejárását már régóta terveztem, autóval már végig jártuk a vonalat, nem is egyszer. Fotók is készültek szép számmal, de a vonatos utazás váratott magára. Most adódott tehát egy lehetőség, hogy a régóta tervezett utazás ezen az egyedi módon valósuljon meg.

A 78-as vonal igen változatos tájakon halad át, látnivaló is bőven akad a vidéken, a vasút mégis az elmúlás tüneteit mutatja. Bezárt és lepusztult állomásépületek, a pálya sincs kirobbanó formában, s a menetrend sem nyújt kivételes kínálatot. A romlás képeit csak néhány szépen rendben tartott állomás ellenételezi, mint Nógrádkövesd például, ahol mindent megtesznek azért, hogy a vasúthoz méltó legyen a környezet. Ez az állomás néha fel is éled, ha tehervonatok keresik fel.

A kocsit a Nyugati pályaudvar parkolójában hagytuk, majd tettünk egy kis kitérőt az aluljáróba…Igazából ez egy alvilági hely, még úgy is, hogy a korai időpont miatt üres volt az egész. Nyomasztó. Nem is nézelődtünk sokat, hiszen közben beérkezett a mi szerelvényünk. Az élén a makulátlanul ragyogó 247-es gőzmozdony pompázott, a túlsó felén pedig az erősen napszítta 20-as Nohab.

A Balassagyarmatra szervezett utazás, mint a nosztalgia járatok rendszerint, a Nyugatiból indult egy kis csavarral, ugyanis a főszereplő 424,247 pályaszámú gőzös a szerelvény végén kezdte az utazást. Az Aszódig tartó első szakaszt egy másik legenda vontatásával teljesítettük, az M61,020-as NOHAB haladt az élen.

A vasúti kocsi, ahol helyet kaptunk, egészen pazar volt, királyi pompában utaztunk, és kényelmesen csodálhattuk a szép tájat. A menetet nagy érdeklődés kísérte, végig sokan fotózták az állomásokon. Aszódra beérve aztán jelentősen megnőtt az érdeklődés a vonat iránt, nagyon sokan várták a gőzöst. Itt a megállás során hátrahagytuk a Nohabot, és immár a 424,247-es törte az utat a célállomásra. Néhol szó szerint, mert a fák erősen benőttek a sínek fölé.

A vonal mentén szinte mindenhol nagy csoportok várták a gőzös menetet, egész autókaravánok kísérték a szerelvényt. Nógrádkövesden volt egy hosszabb megállás, itt várták a legtöbben a különjáratot. Az érdeklődés később sem hagyott alább, a célállomáson is nagyon sokan voltak, ritkán lát ennyi embert ez az állomás. Szerveztek több programot is a helyszínre, sorra véve párat Balassagyarmat látnivalóiból. Mi elég jól ismerjük már a várost, s nem szándékoztunk hosszú órákat várni a visszaútra, így leváltunk a társaságról, és elsétáltunk a Pannónia múzeumba. A látogatható magángyűjtemény egészen magával ragadó, rengeteg motorral, információval, örülök, hogy oly sok idő után most sikerült megnézni.

Vettünk egy kis elemózsiát az állomás túlfelén lévő általam csak „bádogos” boltnak hívott üzletben, s az úti ebéd közben megterveztük a hazautat, mert a 75-ös vonalon is terveztünk utazni. A patinás nosztalgia szerelvény után egy másik stílusú utazás várt ránk.

Jegyet vettünk tehát Vácra, és felszálltunk egy Bzmot szerelvényre. Életem első Bzmot útja kalandosan indult, ugyanis a hat kocsis szerelvény nem volt épp kirobbanó formában. A tervekben az szerepelt, hogy három kocsit elvisznek Diósjenőre, és onnan csak a maradék megy tovább. Mire a szerelvény elindult, már csak négy kocsi maradt. Mondanom sem kell, hogy itt nyoma sem volt a pompának és kényelemnek. A vonat erősen zakatolt, ugrált, s nem is fáztunk rajta. A személyzet többször is erős fejvakarások közepette vizsgálta a szerelvényt.

A táj és a vasútvonal hangulata kárpótolt mindenért, igazán jó kis utazás kerekedett a kalandból. Diósjenőn lekapcsolták a szerelvény nagy részét, és már csak egy motorkocsiból állt a vonat. A nógrádi várat megkerülve más nézőpontból is megcsodálhattuk a környéket, mivel eddig csak fentről láttuk a vár alatt elhaladó vonatokat. Innen aztán elkezdett egyre zsúfoltabbá válni a szerelvény, erősen hiányzott a Balassagyarmaton hagyott két kocsi. A menetrendet viszont tartottuk, s a közel két órás zakatolástól kicsit megfáradva futottunk be Vácra.

Itt ismét nagy váltásra került sor, ugyanis ahhoz, hogy bezárjuk a kört és visszajussunk a Nyugatiba még egy rövidebb vonatos utat kellett megtennünk. Mivel menetrend szerint érkeztünk, így volt időnk elintézni ügyes-bajos dolgainkat és még időben felszállni a Nyugatiba tartó KISS fedélzetére. Jártam már az emeletes motorvonaton, az egyik Istvántelki látogatásom során. Akkor is tetszett, s ez most sem volt másként. A szerelvényen hűvös volt, az emeletről szokatlan perspektívából látni mindent, s a monitorokon minden szükséges információt megkaptunk. Szinte zajtalanul, rázkódásmentesen suhantunk a végállomásunk felé egy igazán modern vonaton.

A KISS után egy rövid kis autós út után már otthon is voltunk. Mire a nosztalgia szerelvény visszaért Pestre mi már az ágyban pihentünk, s a nyitott ablakon át hallottuk a gőzös sípját, amint a kertek alatt elhaladt.

A nap eléggé hosszúra nyúlt, de tartalmas szórakozást nyújtott. Korszakokon átívelő utazásban volt részünk, a múlt és jelen olyan keveredésében, ami csak a vasúton fordulhat elő. Gőzös vontatta luxus vonat hirdette a vasút dicső múltját, a Bzmot elzakatolta nekünk a halódó vidéki vonalak fájó valóságát, s a KISS megmutatta merre is tart, vagy tarthatna a vasút hazánkban.