Vendégposzt a blogon : Bemutatkozik a Nézőpontjaink portál, fogadják szeretettel őket!

 

 

A szerzők

 

Ipolyi „felle”!

(Vagy inkább fel-le?)

(2016. 08.17. – 2016. 08.22.)

 

Legyen ez a túránk mottója (Szami után szabadon): „Hú de szép minden! Szeretem!”

 

Hadd nagyzoljak! Már korábban megígértem Szaminak, hogy idén elmegyünk külföldbeEeEeEeEeEeE! Ígéret szép szó! Így is történt, ha már megígértem nekijje’.. tartottam is a szavamat... Nem akárhová vittem ám el a ’zasszonyt... hanem egyenesen a Grand Canyonhoz. Na mit szólsz? Megy ám a dőzs Hegééknél!!!!

 

Hogy a külföld az csak Szlovákia volt, egy múzeumlátogatás ürügyén... és a Grand Canyon, az csak a "Palóc" Grand Canyon volt kis hazánkban? Remélem nem vette észre párom.  J

 
És mi is a valóság? Hogy hol is jártunk valójában? Elárulom! Egy bicajtúrát tudtunk le... az Ipoly völgyében.

 

Ennek a túrának az ötlete, kitalálása, kidolgozása úgy kezdődött, hogy…

 

Szóval!!! Ezzel a történettel úgy vagyok, mint Quintus Pontius Pilatus: „mosom kezeimet!!!” („…vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok! (Mt. 27,24))” Tisztelt bíróság! Tisztelt Esküdtszék! Én kérem, ebben a kirándulás kiötölésében ártatlan vagyok!!!

 

Az alapötlet, hogy tekerjünk egyet az Ipoly mentén, Szamitól származik, aki több fotót látott erről a tájegységről és úgy gondolta, megérné ide egy tekerős túrát szervezni. Az ipolytarnóci kitérő gondolatát szüleitől „loptuk”, akik már jártak az „Ipolytarnóci Ősmaradványok”-nál és ők ajánlották, hogy ezt semmi esetre se hagyjuk ki.

 

Na jó! A „merre tekerjünk” kidolgozásában már nekem is volt némi-nemű, jelentős, szerepem. Az útvonalterv, a látnivalók összeírása már az én kezem munkáját is magán viseli. Eredetileg ez a terv több verzióban is elkészült. Volt itt rövidebb, hosszabb útvonal, ami Szami ötlete(i) alapján módosult, kiegészült (pl. a Palásti kitérő a Palóc Néprajzi Gyűjteményhez, ami Szlovákiában található.) Volt időszak, amikor úgy tűnt, ebből a túrából nem lesz semmi. Már javában benne voltunk a nyárban, amikor kiderült, hogy az idei időkeretbe és a költségvetésbe belefér a rövidebb verzió. (Főleg Szami éves szabadságkerete miatt választottuk ezt az útvonalat.)

 

Majd jött a túra „gyorsított” szervezése, ami ekkor már lényegében csak a szállások keresésében, lefoglalásában merült ki, hisz már régóta rendelkezésünkre állt a saját kigyűjtésünk, a látnivalókkal, a napi távokkal, tervezett (városszintű) alvóhelyekkel kiegészítve. Így tényleg csak a pontos szállás kikeresése, lefoglalása várt ránk. Ezzel nem is volt igazán nagy gond. Nehézség tán csak annyi volt, hogy ha kisebb településen akartunk szállást foglalni, nem igazán volt választék. De megoldottuk! Amit azért megjegyeznék ezzel kapcsolatban, az már a Duna-kanyarhoz kapcsolódik. Szobon, vagy Pilismaróton szerettünk volna megszállni. Lett is volna szálláslehetőség dögivel. De!! Vagy foglalt volt, és így értelemszerűen nem adták ki nekünk, vagy… Ami most is, és már korábban is meglepett, hogy a szállásadók egy éjszakára nem hajlandóak embereket „bekvártélyozni”. Még akkor sem, ha fizetnek ezért. Na mindegy, az ő dolguk! Keressünk kicsit távolabb! Ennek köszönhetően jutottunk el Zebegénybe, ahol a túránk (látványban) legjobb szállását sikerült lefoglalni egy domboldalban, Dunára néző, csodás kilátással rendelkező szobát szereztünk! (Erről majd később írok még bővebben!) Így utólag köszönet azoknak, akik nem voltak hajlandóak minket egy éjszakára befogadni a tervezett helyeken! Ez a lehetőség mindenért kárpótolt minket!

 

Hogy mi foghatta meg Szamit az Ipolyságban, miért ezt találta ki számunkra? (És így utólag már én is azt mondom, meg tudom érteni a döntését): „Az Ipoly a Duna egyetlen bal oldali mellékfolyója Magyarországon. Szlovákiában, a Vepor-hegységben ered, az Ipoly-hegy tövében (1058 m). Eleinte dél felé folyik, majd belépve a Nógrádi-medencébe Magyarországot Ipolytarnócnál éri el. Balassagyarmat és Ipolyság közti szakaszon a magyar-szlovák határon folyik megkerülve a Börzsönyt, majd Szobnál ömlik a Dunába. A folyó hossza 212 km, vízjárása rendkívül ingadozó. Magyarországon egyedülálló állat- és növényfajok találhatóak a környéken. Ennek köszönhetően mára a térséget nemzeti parkká nyilvánították (Duna-Ipoly Nemzeti Park). A Dunakanyart övező erdővel borított hegységeket és az Ipoly-völgyének még viszonylag érintetlen szakaszát magába foglaló Duna-Ipoly Nemzeti Parkot 1997-ben alapították. A védett terület nagysága 60.314 ha. Az 1997-ben létrehozott nemzeti park több mint 2000 ha érintetlen területet mentett meg. A folyó Magyarország egyik legszeszélyesebb folyója: volt rá példa, hogy szinte teljesen kiszáradt, volt amikor az idegen szemlélő hajózható folyónak látta. A folyó letkési szakaszán 2009 nyarán egy öt méter hosszú, egyetlen tölgyfából kifaragott bödönhajót találtak. Ez az első hajólelet, ami az Ipolyból került elő. A vizsgálatok szerint a fát legkorábban 1698-ban vághatták ki.”

 

A mostani túránkon ezt az érintetlen szakaszt szerettük volna megcsodálni és egy kicsit, egész KICSIT, megismerni, és ha lehet NAGYON megszeretni! Hogy ez a túra végére sikerült-e? Olvasd el a beszámolót! J

 

A túra során az alábbi útvonalat jártuk be:

 

 

A túra számadatai:

 

Nap	Megtett km.	Tekeréssel töltött idő	Átlagsebesség (km/h)	Max. sebesség (km/h)	Összes emelkedés (m)	Összes ereszkedés (m)
1.	42,96	2:52:39	14,9	37,7	206	290
2.	64,23	4:06:53	15,5	35,7	394	421
3.	0,00	0:00:00	0,00	0,00	0	0
4.	62,20	3:39:15	17,0	43,1	337	348
5.	58,82	3:58:05	14,7	41,1	460	435
6.	76,71	5:00:25	15,3	29,3	450	487
Összes:	304,92	19:37:17	15,15	-	1847	1981

 

Az itt látott képanyag egy szűk válogatás. Amennyiben kíváncsi vagy a többire is, az általam készített fotókat itt tudod megtekinteni:

 

http://nezopontjaink.gportal.hu/gindex.php?pg=37032501

 

Feleségem képei pedig itt érhetőek el:

 

http://nezopontjaink.gportal.hu/gindex.php?pg=37038994

 

 

 

1. nap (szerda)

Budapest (vonat) – Salgótarján- Ipolytarnóc

 

Vonatunk korán indult, így kénytelenek voltunk hajnali 03.00 órakor felkelni. Ilyenkor a már megszokott rutin szerint jártunk el. Tisztálkodás, reggeli, az előző nap összekészített málha felszerelése a bicajokra. Mindez oly jól sikerült, hogy jóval a tervezett idő előtt elkészültünk.

 

Reggeli közben arra lettünk figyelmesek, hogy kint, az „égi tekepályán” valaki hangosan gurigázik. Dörgött! Szerencsére még nem esett. Majd jött a nagy ötlet! Gyorsan induljunk el, így talán még az eső előtt kiérünk a pályaudvarra. Az ötlet jónak tűnt, így is cselekedtünk, csakhát…  nem jött össze!

 

Alig értünk el a Bosnyák térre, amikor a kereszteződés közepén leesett egy csepp eső, majd még egy, majd… alig tettünk meg 20-25 métert, amikor kiborult a bili! Akarom mondani a dézsa! Leszakadt az ég. Gyorsan behúztunk egy fa alá, hogy a dzsekinket felvegyük, így védekezve az özönvíz ellen, majd gyors tempójú tekerés a Keleti pályaudvarra.  Hiába volt minden praktika, 5 perc alatt szarrá áztunk, annyira esett.

 

Azt, hogy megnyomtuk a tempót tán az is mutatja, hogy kb. 22 perc alatt értünk ki a Keletihez. Így még jócskán volt időnk a vonat indulásáig. De!!! Legalább ezt az időt viszonylag melegben, bent a várótérben töltöttük el. Jól meg is beszéltük, ha nem sietünk, nem akarunk az eső előtt kiérni az állomásra… lehet megúsztuk volna, mivel olyan gyorsan el is állt, mint ahogy jött. Igaz akkor csak „alulról” áztunk volna el, mivel az özönvíz szerű esőt a csatornák nem tudták elvezetni, így ebben a mini tengerben tekerhettünk volna végig.

 

Végre felmálházhattunk a szerelvényre, és jött a már „megszokott”, unalmas utazás a vonaton. Félkómában a kerekek monoton zajától, és a hajnali keléstől, mit is lehetne erről érdekfeszítőt írni? Vagy mégis? Na jó elmesélek egy jó, és finom történetet. Pogácsáztunk a vonaton. Szamit dicséri ez az újfajta vajas-rozmaringos, finom pogi. Ő jól begyúrta… én jól kisütöttem!

 

Átszállás, majd következett Salgótarján, ahol megejtettünk egy gyors reggeli pótlást a közeli nagyáruházból.  Sajnos a városban semmit nem néztünk meg, hisz korán volt még (07.40)! Ha várunk a múzeumok nyitására, és elnézelődünk jópár órát, akkor az ipolytarnóci látnivalók (ami ismereteink szerint megér egy egész napot) rovására ment volna.  Így inkább ezt az érdekesebbnek tűnő látnivalót választottuk!

 

Elindulást követően egy meredek heggyel melegítettünk be erre a napra, csakhogy megtudjuk mi is vár ránk az elkövetkező közel egy hétben. Hááát! Nem voltunk túl lelkesek ettől a tudattól! De ha már itt vagyunk, csak nem fordulunk vissza! J Útközben meg kellett állapítanunk: az időjárás borús, viszont a táj csodás. Mai napi utunk összességében kissé dombosnak volt mondható. De a kezdeti nagy emelkedőt leszámítva több a lejtő, mint az emelkedő.

 

Impozáns, festői képet nyújtott számunkra most (illetve a későbbiek során nap-mint nap) az erdőből felszálló párapamacsok látványa, amit a nap melengető sugarai csalogattak elő, és lebegtettek az erdő fái felett.

 

Röviden a hegyekről, „hegyfüzérekről”, ami a túránk során végigkísért minket. Ezek a monumentális sziklák, erdők szinte éreztették velünk, hogy „tisztelni kell a hegyet! Mert itt nem te vagy az úr kisember, csak egy kis porszem a hatalmasok közt! És ha nem vigyázol, akkor ez az óriás úgy összeroppant, mintha nem is léteztél volna soha! Ha viszont sikerül megtalálnod a helyed a hegy világában, csodálatos ajándékokkal fog elhalmozni: A zord sziklák helyett természet alkotta gyönyörű szobrokat fogsz látni, zuzmós-mohás kövek között csörgedező friss patakot, zúgó vízesést, a völgyekben virágzó réteket! Az égen a felhők csak neked játszanak majd, öltenek furcsa alakzatokat.” Sőt! A Szlovákiából egyre többször átruccanó medve is csak neked pózol a sziklán! J

 

Egy gyorsított „elszámolás” arról, hogy mit is láttunk, vagy „nem láttunk”. Szinte csak tőmondatokban. Na jó! Én meg a tőmondatok! J

 

Karancslapujtő: 2 kastély, amit még lefotózni sem volt érdemes. Az egyik rossz állapotú, a másik óvoda. Amit érdemes megemlíteni az a Bányász emlékhely. Ez egy új létesítmény, ami kimondottan jól nézett ki, ezért fotózás ezerrel.

 

Karancskeszi: Az itt található Záhorszky-Prónai Kúria magántulajdon, szép, de zárt ajtók fogadtak, így ide nem jutottunk be. De!!! Egy csomó jó fotótéma található a településen. Templom, szobrok, útmenti hegyek, stb.

 

Mihálygerge: Az itt található Millenniumi emlékmű inkább érdekes, mint szép. Az ország legnagyobb ilyen jellegű műalkotása (kipipálva).  

 

Útközben megállapítottuk, hogy a táj még mindig szép! Majd következett… Ipolytarnóc, a mai napunk „fő-FŐ” célpontja, ahová 10 óra után nem sokkal értünk.  

 

Már korábban lebeszéltük szállásadónkkal, hogy a málhánkat letehetjük, és teher nélkül indulunk el a látnivalók felkeresésére. Itt konstatáltuk, hogy még nincs ott a kulcs a megbeszélt helyen.

 

Így csomagosan indultunk el az „Ipolytarnóci Ősmaradványok”-at megnézni. A látvány, a látnivaló, a tárlatvezetés fenomenális! Amit erről érdemes tudni: „Világhírű természetvédelmi területünk a régmúlt emlékeit őrzi, egy vulkánkitörés során betemetett miocén kori, ősi kincseket. Fogalmazhatnánk úgy is, jelen idők divatját követve: a katasztrófa turizmus célpontja területünk az „Ősvilági Pompei”.

Miocén Parkunkban cápafogakkal hintett tengerparti föveny, szubtrópusi erdő hatalmas, megkövesedett fái, egzotikus növénylenyomatok, ősvilági szörnyek lábnyomai, a vulkáni tufa áradatában összesült maradványok, s mindezek eredeti helyzetükben, egy geológiai tanösvény mentén ismerhetők meg. S a rejtély a legek birodalmában: csupán a töredékek töredéke került ez idáig felszínre, a múlt nagy része lábunk alatt, még feltáratlan! Az 1836-ban elkezdődött tudományos kutatások eredményeit felfűző geológiai tanösvényünk 30 éve áll a látogatók rendelkezésére. 2015. elején szenzációs újabb nyomokra akadtak! Fedezzük fel együtt kincseit!” Kell erről többet, szebbet, jobbat írni? Szerintem felesleges.

 

A parkban több helyen találkoztunk „Medveveszély” feliratú táblával. Feltételezésünk szerint emiatt volt az, hogy egyes útszakaszokat lezártak. Ezért a Kőszikla ösvényt kihagytuk a mai napi nézelődésből. Mint a szálláson kiderült, elfelejtették a „zárat” (elektromos villanypásztor vezetékét) levenni. Hurrá!!!

 

A fentiek tükrében a vezetett túra, a látvány, és nem utolsó sorban a túravezető által tartott előadás szuper volt. A 4D mozi meg egyenesen lélegzetelállító. Szami nem is hallott még ilyenről. Nagyon élveztük ezt a szórakoztató, 3D-s ismeretterjesztős, alattad „székmozgatós” mozit. Mondhatnánk valósághűnek is, mert annyira bele tudtuk élni magunkat. És a végén az utolsó mondat is ezt erősíti meg. „Csak ilyen rövid volt”? Még ellettünk volna jó hosszú időt ebben a szuper „buliban”.  

 

Terveink szerint kajáltunk volna valami gyorsat a park büféjében. De semmi érdemi táplálékot nem tudtunk itt szerezni, mivel vendégeket, egy komplett csoportot vártak, és nekik főztek. Ezért boltból pótoltuk a kalóriát, hideg kaját vettünk, amit a bolt előtti padon, egy árnyas fa alatt fogyasztottunk el.

 

Ebéd után eltekertünk az Ipoly folyóhoz, ahol szokás szerint fotóztunk ezerrel. (Érdekes volt az itteni kis „vizecskét” látni, majd a túra végén Szobnál látott nagy folyót összehasonlítani a most látottal. Mekkora méretbeli különbség volt ugyanazon folyót látni a két helyen! Hiába no! Akárki akármit is mond! Itt is kiderült, hogy igenis a „méret a lényeg”!!)

 

„Hazafelé” még elgurultunk a Bory-kúria mellett ami, zárva volt, illetve eléggé lepukkant volt kívülről. Még egy fotó erejére sem álltunk meg, ami nálunk nagy szó!

 

Elfoglaltuk a szállásunkat, közben megérkezett a tulajdonos is, akivel egyeztettük az esti vacsoránk időpontját. (Korábban kiderült, hogy a faluban nincs étterem. Amikor ez után érdeklődtem, szállásadónk felajánlotta, hogy igény esetén főz ő nekünk valami finomat, és mi éltünk is a lehetőséggel.) A fennmaradó időt sörözéssel, rejtvényfejtéssel, ejtőzéssel, a másnapi nap megtervezésével töltöttük. Estebédre sztrapacskát kaptunk, ami nagyon finom volt! Szami, akinek ezzel a kajával fenntartásai voltak elsőre, többször is szedett ebből a kulináris remekműből. Kajálás befejeztével még beszélgettünk egy kicsit házigazdánkkal, majd úgy döntöttünk… megérdemeljük a korai alvást. Hiába… korán volt ma a korán. Jóccakát!

 

Megtett táv (km): 42,96
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 2:52:39
Átlagsebesség (km/h): 14,9

Összes emelkedés (m): 206

Összes ereszkedés (m): 290

 

2. nap (csütörtök)

Ipolytarnóc – Csitár – Balassagyarmat

 

Ami várható is volt, az előző fárasztó nap után jól, és sokat aludtunk. Már 8 előtt elindultunk, és a reggeli kávénkat, kajánkat a faluban, a már tegnap bejáratott padon fogyasztottuk el. Ezt követően feltöltődve lelkileg és fizikailag nem utolsó sorban „kávéilag” nekivágtunk a mai etapnak.

 

Alig értünk ki a faluból már meg kellett állni, és a jó fényviszonyokban pár fotót készíteni. És kb. itt hangzott el a fenti mottó Szamitól: „Hú de szép minden! Szeretem!”

 

Már a nap elején sok volt a fel-le, de élveztük. A sok dimb-domb között bújt meg egy csodás kis hely: Ráróspuszta. Az út mellől megcsodáltuk az Ipoly folyót, a mellette növő „brokkolifákat” (távolról úgy festettek ezek a fák, mint egy-egy óriásira nőtt brokkoli), illetve Szami ismét felfedezett egy helyi őshonos állatfajt az „ őőőőő… őzvizslát”. Csodálom ezt a nőt!!! Hogy lehet valaki ennyire jártas a zoológiában? Hisz ismer minden féle-fajta (tán még fel sem fedezett) állatot. Én szegény falusi létemre csak azt mondtam volna, hogy ez egy „mezei” vizsla. De kiderült, hogy nem!!! Ez az állat bizony azonos az őzvizslával!!! Na most megint okosabb lettem!

 

Következett a mai nap fénypontja a Páris patak völgye: „(Vagy, ahogy a palócok nevezik, a „palóc Grand Canyon”. A természetvédelmi területet Nógrádszakál községtől északra találjuk. A Páris-patak igazából nem is patak, mert nincs állandó vízfolyás a medrében csak csapadékos időben és hóolvadáskor, akkor viszont szép vízesések képződnek a 15-20 m mély, meredek falú völgy hatalmas kövei között. Ipolyhoz közel található. Több millió évvel ezelőtt folyó kanyargott itt, és a felhalmozódott hordalék megkövesült rétegeit lehet megcsodálni. A hajdani folyó úgy vájta ki medrét, hogy ha a szurdokban sétál az ember, fölémagasodnak a hordalékból keletkezett, sziklaszerű építmények. Néhol fagyökerek szövik át a kőrétegeket, itt-ott kidőlt fatörzseken és mohától csúszós kőtömbökön kell átmászni. Indák nyúlnak a gyanútlan vándor után, és szúnyoghadak ostromolják. Tavasszal és ősszel, esőzések idején még csordogál a Páris patak, egyébként a látogató csupán a kiszáradt medret láthatja, amelyben érdekes mintázatú és színű köveket lehet gyűjteni.”

 

Bicajok miatt felváltva mentünk be, szegények nehogymá’ őrizetlenül maradjanak! Most képzeld el! Mi lenne ha? Valaki teleaggatná 20.000-ekkel? Hogy találnánk meg a becsületes gazdájukat? Végül is senki nem járt erre ebben az időben, de azért mégis így voltam 100 %-ig nyugodt.

 

A kanyon felderítését Szami kezdte. Úgy 1/2-3/4 óra múlva csalódottan jön vissza, „nem egy nagy durranás”!

 

Basszus, én ettől (a korábban beharangozott információ alapján) sokkal többet vártam! Na most már mindegy, ha itt vagyunk én is bemegyek! És utólag derült ki, hogy ő a kanyon feletti, jelzett túraútvonalon ment, én pedig a patak völgyében, ahol a valós látnivaló is volt.

 

Hát de!!! Igen is nagy durranás volt! Olyan „hú ba..d meg, ilyen is van???” érzés volt ez a látnivaló! Nem kell megkérdezned! Elárulom magamtól is. Persze, hogy volt fotózás a kanyonban! J

 

A bicajokhoz visszaérve visszaküldtem Szamit, ő is lásson má’ világot. Ha egyszer elhoztam egy kanyonba, igenis nézze meg! Nem ezért fizettük ezért!!! (0 forintos a belépő J) Ezt neki is látni kell! „Duzzogva” ment vissza, de vigyorogva jött ki… „valóban szép ez a kanyon”!

 

Amíg páromra vártam, elmerengtem. (Nem nevet! Igenis így történt!) Nagyon is komoly dolgok jártak a fejemben. A gömbölyű kövek „problematikája” a patak meder fenekén. Korábbi tanulmányokból előkotortam, hogy mitől is ilyenek. Erről, vagyis a folyókövek erróziójáról, legömbölyödéséről mindenki tanult az iskolában. Így ezzel nem untatnám most az olvasót. Aki ezen mélyenszántó gondolataimról szeretne többet megtudni, az majd olvassa el tanulmányomat, melynek címe az alábbi lesz… majd ha elkészül: „Az őzvizslák, brokkolifák, és a vízfolyamok hatása a palóc Grand Canyon köveinek legömbölyödésére!” (szerintem megéri majd elolvasni, mert terveim szerint roppant érdekfeszítő lesz! J)

 

A kanyon után utunkat Nógrádszakál felé vettük. Itt a kálvária megtekintése kimaradt, mert füves terepen és meredek hegyoldalon kellett volna feltekerünk, málhával. Így ezt kihagytuk. De hogy mégse maradjunk bámulatba ejtő panoráma nélkül, Szami kitalálta, hogy ugyanmá’ tekerjünk fel a templomhoz a dombtetőre… és különben is, oda betonút visz fel.

 

Jó tekerjünk! Az útra ráfordulva, amit egyből megtapasztaltunk, „de rohadt meredek”! De tekerjünk fel, hiszen ezt párom parancsba adta, és nála a parancs, az parancs. Tekertünk! Feltekerésnél én nyertem, mivel Szami félúton ki-, illetve leszállt. Valahogy kissé egyoldalú volt így! A parancs csak rám vonatkozott a feltekerés tekintetében, rá csak a feltolás várt! :-P Na jó, elismerem! A panoráma a hegytetőről tüneményes, megérte feltekerni, feledtette velünk ezt a felfelé vezető „kalandot”.

 

Következő megállónk Pöstyénpuszta volt, ahol egy határátkelő, és nem utolsó sorban az Ipoly található. A hídról fotózás, illetve (isten biz’ csak egy kicsit, vagy 2 méterre) átslisszantunk Szlovákiába! De jó! Máris elmondhattuk, voltunk külföldbeEeEeEeE!  

 

Szécsényi kalandok: Ezen a településen kicsit jobban körül szerettünk volna nézni, ezért erre több időt szántunk. Elsőre felkerestük R.kat. ferences templomot. Azt már tudtuk, hogy minden egész órakor indul idegenvezetés. Még a kiírt időpont előtt ideértünk. Idegenvezetés az nincs!!! Mert… jóval korábban elindultak. Na itt kissé berágtam! Akkor „mija fa…omnak” írják ki, ha nem tartják be? Amikor ennek hangot adtam az itt dolgozóknak, kissé hülyének néztek emiatt. Nem értették mi ezzel a gondom. Szerinted??? Na mindegy… menjünk nézzünk addig mást, és majd visszanézünk hátha!   

 

A városban csalingázva felkerestük a Tűztoronyot (Ferdetorony - 18. század elejéről), illetve a Forgách-kastélyt. Na ebben rohadt nagyot csalódtam! A kastély egy nagy nulla! Kívülről szép, de belülről??? Ennyi pénzért már mutathatnának valamivel többet is! Alig volt valami érdemi kiállítva ebben a nagy hodályban (a trófeákat leszámítva).   

 

Eldöntöttük, teszünk még egy kísérletet a templom megtekintése terén. De még nem volt „egész az óra” így áthidaló megoldásként egy kései ebéd mellett döntöttünk. Be is vásároltunk a közeli boltban, illetve pékségben. Szami „visszafogott” akart maradni, épp csak valami kis péksütit vett, szerinte ennyi is „elég lesz számára” a kemény tekeréshez. (Gondoltam is, most áll neki fogyókúrázni?!?!?!?!) Én tudván, hogy még mennyi fizikai meló (tekerés) vár ránk, ezért jóféle, friss, sült pörcöt vettem. Amikor szépen, csak úgy falusian, mint ahogy nálunk szokás, megterítettünk a padon, és kibontjuk a kajáinkat. Szamin kitört a pavlovi reflex (pedig nem is csengettem, még álmomban sem). Kiderült számára, hogy az „én kajám a jó”. Ettől az energiától még bicajozni is lehet! J És mi lett a vége? Szami az én kajámat (is) ette. Még jó, hogy megéreztem ez előre, így egyből akkora mennyiséget vettem, hogy neki is tudjak egy-két kegyelemfalatot odalökni! J

 

Ebédünk elfogyasztása után, bármilyen körülményes volt is, csak bejutottunk a Ferences templomba. Idegenvezetőnknek is szóvá tettem, hogy szerintem a kiírás az nem csak minket kötelez az idegenvezetés indításának tekintetében. Na mindegy verekedés nem lett ebből, és a végén még be is jutottunk, ne forszírozzuk ezt tovább!

 

Te ez  naggggggyon jó!!! Megérte várni! És ez a pár mondat legyen a legnagyobb szájtátás, csodálkozás, elismerés jele. Ha erre jársz, és érdekelnek az ilyen látnivalók, ezt ki ne hagyd!!! Jó volt a látnivaló, jó volt az idegenvezetés. Bár!! Itt is megjegyeztük, mint már annyi más helyen. Ha csak úgy beengednek minket: „Nesze! Nézd meg, amit akarsz!” Ha nincs idegenvezető, az általa elmondott ismertető, bizony ez a látnivaló is csak egy pipát kapott volna tőlünk. „Itt is jártunk!” De így?!?!?!?!

 

A nézelődést befejezve gondoltunk egy nagyot… menjünk tovább! Hugyagon kitekertünk az Ipolyhoz ahol egy Csonka hídmaradvány található. (Közlekedési műemléknek számít ez a csonka hídmaradvány.) Emiatt tekertünk 2x4 km-t? Hidd el nem érte meg! Alig látszik ki belőle valami, annyira gazos, düledezik és lassan az enyészet lesz felette az úr. Ezt mondják közlekedési műemléknek? Hááát!

 

Amit itt még szeretnék elmesélni. Szami „átcsapott” bicajversenyzőbe! Hogy ennek volt-e köze ahhoz, hogy pár kutya jól kinézte őt magának (nem ám a pasik!!!), és jól megkergette, vagy csak ő hitte azt, hogy kergetik? Nem is tudom! Na mindegy… aki a hihetőt és az érdekeset akarja megtudni az olvassa el Szami beszámolóját. Aki az igazat, a valót, az kérdezzen meg erről engem!  J Én „igazul”, kertelés nélkül, és nem utolsó sorban őszintén elmondom a tutit!

 

A 22-es főútról letértünk Csitár felé. Gondoltuk majd jól megnézzük a csodaforrást. Háááát! Kiderült a helybeliek segítségével, hogy mi nem ezt a Csitárt keressük, hanem a Hontit! Röviden… ez a Csitár, nem az a Csitár!

 

Tekertünk tovább. Persze, hogy felfelé!!! Na már nincs sok vissza Balassagyarmatig. És bevallom: már rohadt fáradtak voltunk. Így megálltunk Patvarcon, egy nívós, és nem utolsó sorban olcsó kocsmában egy sörre. Jól esett ez a kis pihenő, na meg a barna Krusovice. Sördoppinggal felturbózva máris sikerült egy lendülettel begurulni a mai napi célállomásra, Balassagyarmatra. Itt ma nem néztünk meg semmit. Minek is? Hisz’ holnap egy egész napot a város gyalogos felfedezésére szántunk! Megkerestük a szállást. Lemálháztunk, és jól kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy ez a „hotel”, nem csak alvásra szolgál, hanem étterem is egyben.

 

Az étteremben elfogyasztottunk egy ÜNNEPI vacsit, hisz Szami ma érte el a felnőttkort, most lett 18 éves! (Hogy hányszor 18? Azt inkább ne feszegessük! J) Ha már kanyon, akkor Metaxa! Na jó! Ez a hasonlat hülyén hangzik! Szóval ezt a jeles napot Szami Metaxával koronázta meg! Hisz előtte jól megbeszéltük, hogy pezsgőt, majd holnap bontunk (ráérősen, megadva a módját) ezen kiemelkedő nap alkalmából!

 

Vacsi után már nem vártak nagy feladatok. Vásárlás holnapra, a mellettünk lévő LIDL-ből (+ a pezsgő behűtése).

 

Mit is mondhatnék erről a napról röviden? Szép volt a táj, de kissé fárasztó is egyben a terep miatt. (Magyarul, kurva dombos volt! Rohadtul elfáradtunk!) Szerinted kellett ma valakinek is altató mesét mondani nekünk?

 

Megtett táv (km): 64,23
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 4:06:53
Átlagsebesség (km/h): 15,5

Összes emelkedés (m): 394

Összes ereszkedés (m): 421

 

3. nap (péntek)

Balassagyarmat: városnézés gyalog

 

Nem kapkodtuk el a felkelést. Tehettük! Hisz erre a napra csak gyalogos városnézést terveztünk!

 

Reggeli vásárlása előtt megnéztük a mellettünk található Dacia szalont, annak kínálatát, utána a boltban bevásároltunk reggelire, amit már a szálláson fogyasztottunk el.

 

A belváros csak kb. 15 perc gyalog, így az apostolok lován vágtunk neki a távnak, vagyis a mai napra tervezett „felfedezni valók felfedezésének”. Egy egész napot csatangoltunk a városban, mindent láttunk, amit szerettük volna, de ezt részletesen leírva csak egy felsorolás lenne ezt is megnéztük, meg ezt is. Na de azért nézzünk pár érdekesebb dolgot, amit másnak is mernék javasolni megtekintésre. Szóval mégis lesz egy kis felsorolás. J

 

Első látnivalónk a Palóc liget volt, tele botanikai ritkaságokkal. Majd jött a nap fő attrakciója a Palóc Múzeum és skanzen. Megérte ezt megtekinteni! Ha csak ezt láttuk volna a mai napon, akkor sem lenne hiányérzetünk a várossal kapcsolatban! „Gyűjteménye felöleli Nógrád megye teljes paraszti kultúráját (a szlovák és német nemzetiségekkel együtt). A Palóc Múzeum a néprajzi szakágat képviseli a megyében. A múzeum fő kutatási területei a népművészet, ezen belül a textil és a viselet, a népi vallásosság, népi írásosság valamint a szokások és hagyományok. A múzeum, jelentős néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik, ezen belül kiemelkedik a textil és viselet-, a pásztor-, és a népi vallásosság tárgyi gyűjteménye.” Na kérlek! Ez klasszisokkal jobb volt, mint, a szécsényi. És a belépő is barátibb áron volt. A kevesebbért százszor többet kaptunk! Na jó a fotójegy húzós, de kit érdekel. Jócskán elidőztünk itt, hisz annyi volt itt a „szájtátanivaló látnivaló”.

 

A múzeumból kilépve, kis pihi, plusz egy hideg tonic, majd folytattuk a város felfedezését. Felkerestük az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Imaház-at. Itt kiderült, hogy bejelentkezős a történet. Felhívom az úriembert, aki hallhatólag nem szívesen akart kötélnek állni. Legszívesebben „áttett volna minket másnapra”. A végén csak sikerült meggyőzni, hogy MOST bicajtúrázunk, MOST vagyunk itt, holnap már MÁS kalandok várnak ránk. Sikerült, egy „Najómindjártmegyek!” hangzott el a részéről. Ahogy megérkezett egyből bele is kezdett a mondanivalójába. Már az érdekes, hogy a helyi Zsidó Gyűjteménynek egy katolikus személy a gondnoka/portása. Az úriember nagyon érdekes dolgokat mesélt el a vallással, neves zsidó személyekkel, a város zsidó lakosainak történeteivel kapcsolatban... sajnos nagyon összefüggéstelenül. Bele kezdett ebbe… folytatta azzal… majd befejezte amazzal. Ennek ellenére sok érdekes adatot, tényt megtudtunk a zsidósággal, a helyi zsidókkal, vallásukkal, filozófiájukkal kapcsolatban. Erre is csak azt tudom mondani, kár lett volna kihagyni.

 

Korábban beterveztük magunknak, mint látnivalót, a Pannónia Motorkerékpár Múzeumot, ami egy magán gyűjtemény. A mai napon ez is bejelentkezéses volt, de itt mégsem volt gond, hogy a múzeumot meg akarják nézni vidéki emberek. A válasz a telefonomra: „5 perc és ott vagyok!” Ebben az 5 percben befutott még egy másik család is, akik szintén szerették volna a motorokat megtekinteni. Megérkezett a tulaj, majd közösen néztük meg Szakács László lelkes és megszállott munkájának gyümölcseit. Az állandó kiállításon kb. 30 restaurálatlan, eredeti állapotú motorkerékpárt, illetve a márkához kapcsolódó prospektusokat, kezelési utasításokat, valamint a kor motoros életéhez kapcsolódó kiegészítőket láthattunk. Elcsépelt mondat, de igaz: kár lett volna kihagyni.

 

A mai napra volt még egy nagyon is fontos feladatunk! Nem más, mint játékvásárlás. Ugyanis ügyesen otthon hagytuk az „úti társasaink” összességét, és már hiányzott ez a fajta szórakozás. Útközben pótoltuk, majd bedobtunk egy gyors, és kései ebédet. Ezt követően még egy kis séta a belvárosban, majd úgy döntöttünk irány haza! A visszaúton döbbentünk rá, hogy mennyire fárasztó volt ez a mai „andalgós” nap. (Na jó! A kánikula, illetve az előző napi dombok is biztos hozzá tették a magukét.)

 

Visszaérve úgy döntöttünk, hogy a mai nap tükrében megérdemeljük azt, hogy sörözzünk a szálláson. Közben: persze, hogy a játékot is ki kellett próbálni. És a már megszokott Szami féle szabály szerint új szabályt találtunk ki az új játékhoz!

 

Ötletként még felmerült, hogy esetleg kitekerünk a Nyírjesi városrészbe, ahol tavakat, füvészkertet, állatsimogatót láthattunk volna. De győzött a fáradtság. „Ilyet, vagy hasonlót már láttunk, inkább pihenés, mint a tekerés!” Sörözés közben megbeszéltük a holnapi napot kaja tekintetében, „különös figyelemmel arra”, hogy holnap aug. 20-a lesz, így nem lesz nyitva semmi bolt, ahol ezt be tudnánk szerezni. Meleg vacsoránkat most is a szálláson fogyasztottuk el, majd vásárlás a Lidl-ből. Ezt követően nem is maradt más hátra, mint a tegnap megvásárolt „ünnepi pezsgő” elfogyasztása, társas, majd a jól megérdemelt ágynyugalom.

 

4. nap (Szombat)

Balassagyarmat – Drégelypalánk – Tsitár – Hont – Palást – Hont

 

Immár a megszokott kései kelést követően reggelinket a panzió kerthelyiségében toltuk le. Miután felmálháztunk, nekivágtunk, sőt…! Nekitekertünk a mai napnak.

 

Ipolyszög mellett, bicajról, megcsodáltuk az égerlápot, ami mellett eltekertünk. Dejtáron a kocsma melletti „pavilonban” megtekintettük a híres dejtári népviselet, pár fotó, és már tekertünk is tovább.

 

Így jutottunk el Drégelypalánkra, ahol eredeti terveink szerint szerettük volna megtekinteni a várat. Sajnos a vár, annak megtekintése kimaradt, mert az odajutás kissé körülményes. Kitekerni a pusztába, majd a bicajokat lent kellett volna hagyni, őrizetlenül. (Hiába erősködtek a helyiek, hogy „eddig” még nem loptak el semmit. Nehogymá’ a miénk legyen az első!) Majd megmászni a várat, ami vagy 2 óra gyaloglás (egy óra az út fel és egy lefelé, plusz Szaminál a rengeteg fotózásra szánt idő. J). Bicajjal, tán egy igazi montival, meg lehet ejteni ezt a túrát, de a mi országúti, felmálházott trekkingjeinkkel még arra sem érdemes nézni, nemhogy megpróbálni. Szóval, fájó szívvel, de ezt nem vállaltuk be! Már itt felmerült bennünk pár túralehetőség a jövőre nézve, amit a beszámoló végén meg is osztok a tisztelt nagyérdeművel!

 

Mivel augusztus 20-a volt, a falu apraja-nagyja a délutáni rendezvényre készülődött, a Szondi Kiállítóterem megtekintése ennek okán nem volt teljesíthető. Így maradt az, hogy a létesítmény udvarán kicsit megpihentünk, illetve kívülről jól körülnéztünk. Na, arra azért még jutott idő, hogy a Szondi-szarkofágnál megálljunk fotózni.

 

Következő pihenőnket Csitáron ejtettük meg (ez már az igazi Csitár volt J). Megnéztük a Mária kegyhelyet, illetve a kápolnát és a Csodatevő-forrást (ittunk is belőle, mert mit árthat… max. valóban csodát tesz!).

 

A mai nap korán elértük a szállásunkat, ahol előzetes egyeztetést követően lecuccoltunk a bicajokról. Nem mindegy, hogy a fennmaradó 30-35 km-t X kiló málhával tekered le, vagy csak „csupaszon”, túlsúly nélkül. Ugyanis a mi napon még ki akartunk tekerni Palástra, Szolvákiába, körülnézni.

 

A határon átkelve egyből olyan „idegen helyen vagyunk” érzésem lett. Nem tudom az okát, de ez volt. Az út jellege itt sem változott, maradt a már megszokott fel-le, le-fel, és nem utolsó sorban szép volt a táj. De mégis! A településeken ez az „érzés nagyon érezhetővé” vált számomra.

 

Ipolyságon kicsit bizonytalankodtunk a „merre” tekintetében, de a helyiek segítettek. Így „beirányoztuk a jó irányt” és tekertünk tovább. (Elhinnéd, hogyha azt mondanám, hogy itt a fel-le volt az úr az úton? J) Szóval ez semmit nem változott Palástig. Itt egy kicsit várni kellett, hogy a kitűzött látnivalót meg tudjuk tekinteni, ugyanis délidőben értünk ide, és az idegenvezető épp ebédeltette a családot. Addig is, időtöltésnek megnéztük a Szent György Templomot. Majd 1/2 óra várakozás után, megjött idegenvezetőnk és megtekintettük a Palóc Néprajzi Gyűjteményt „A falu északi részén, a plébániatemplom déli szomszédságában. A múzeum szombat-vasárnap zárva! (Saját megjegyzés: Tudom! Mi pont szombaton voltunk itt, de mit veszíthetünk, egy telefon, és már jöttek is kinyitni. Gondolom a személyes varázsom miatt lehetett ez így! J) A községnek tájjelegű múzeuma, gazdag népi hagyományai, népviselete van, régi népi építésű házaiból még jó néhány látható. A házban 1970. óta működik kiállítóhely. A mintegy 800 darabos gyűjtemény a parasztság 19-20. századi eszköz- és viseleti kultúrájának, Palást egyházi- és helytörténetének tárgyaiból és dokumentumaiból áll.”

 

Visszaúton megtekintettük a város határában található, a Palásti csata helyszínén állított kápolnát (nem egy nagy durranás), és a mellette 2016. augusztus 14-én felavatott emlékparkot, melyet az 1552-es palásti csata hősei előtti tisztelgés jeleként adtak át ezen a napon. Ez már inkább volt érdekes, mint a vele szemben található kápolna!

 

Visszatérve Ipolyságra, az itt található LIDL áruházból megvettük a mai napi ebédünket, illetve a másnapi reggelinket. (Az árakat nézve a kinti LIDL olcsóbb, mint a magyar oldali, amit a házigazdánk meg is erősített: „nem véletlen, hogy mi oda kijárunk vásárolni és nem itthon vásárolunk”! Ez ám az üzletpolitika!!! No comment!)

 

Ebédünket „Ipolyságon az Ipoly partján” a flaszteron fogyasztottuk el. Kaja közben vettem észre: Hátsó gumim erősen kopik! Már kilátszik a vászon. Csak kibírja… remélem, hogy kibírja hazáig!

 

„Hazaérve”, nem a szálláson, hanem a közeli kocsmában beszéltük át a továbbiakat egy-egy sör mellett. Azon elmélkedtünk, hogy a mai nap a távot tekintve hasonló volt, mint az Ipolytarnóc–Balassagyarmat közötti útszakasz. Ma is sok volt a fel-le. Mégsem éreztük magunkat annyira fáradtnak, mint az előző etapon. Én a csomagmentes tekerés mellett tettem le a voksomat, mint lehetséges ok, illetve a szintemelkedés eloszlása lehetett „emberbarátibb”.   

 

Szállásunkra visszaérve megállapítottuk, hogy ez „tök jó lakóhely”, főleg úgy, hogy egy komplett házat csak ketten laktunk be. Pihenésképp kiültünk a teraszra, hogy a Szami féle új szabályok szerint társasozással üssük el az időt. Még a vacsit is kihagytuk, mivel a kései ebéddel „fullra” jóllaktunk így ez nem hiányzott. Erre napra mi is maradt még? Ja a fekvés, alvás! Azt hiszem ezt is pedáns módon, sikeresen teljesítettük!

 

Megtett táv (km): 62,20
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:39:15
Átlagsebesség (km/h): 17,0

Összes emelkedés (m): 337

Összes ereszkedés (m): 348

 

5. nap (vasárnap)

Hont – Tésa – Nagybörzsöny – Szob – Zebegény

 

Miért ma robbantanánk fel a megszokottakat? Ma sem keltünk extra korán. Reggelinket a szálláson fogyasztottuk el, majd úgy 8 körül el is indultunk.

 

(Mivel ezen a napon Nagybörzsönyig nem igazán volt kitűzött látnivaló, amit meg akartunk nézni, így kissé összefoglaló jellegű lesz ennek a napnak a leírása.) A lakástól, bemelegítés gyanánt, egyből jó kis emelkedővel kezdtünk.. na nem volt sok, csak 9,5 km, kb. És ha már így kezdtünk, folytassuk is így! Ez a nap extrán a fel-le, le-fel-ről szólt.

 

Bernecebarátiban bedobtuk az elengedhetetlen reggeli kávénkat. Ezt követően elfordultunk… nem!! Pontosabban „felfordultunk” Tésának, mert az út még mindig csak emelkedett. A „már megszokott” varázslatos tájakon, óriásinak tűnő hegyek alatt tekertünk, melyek feledtették velünk a domborzati viszonyokat. Balra néztél a Börzsöny, jobbra néztél a Szlovák hegyek, és a kettő közt maradtál te… elárvultan, és csak a szádat tátod erre a csodára…

 

Tésáig a „senki földjén tekertünk”. Itt maga az út volt a határ. Hol magyar határkövek, hol szlovákiai határkövek szegélyezték utunkat. A tekerés továbbra is a fel-le jegyében telt, de a látnivaló, a hegyek feledhetetlen élményt adtak ezért cserébe. Csodás látvány, csodás panoráma!

 

Az ember a kegyek közt érzi igazán, milyen pirinyó is a monumentális természeti képződményekhez képest! De ezt az érzést már fent is olvashattad, így nem ismétlem meg. Persze, hogy fotózás ahol csak erre lehetőség adódott. Szamival jól meg is beszéltük, hogy a Bernecebaráti-Tésa-Vámosmikola szakasz az egész túránk egyik legszebb részének volt mondható. Körülöttünk a már korábban is magasztalt hegyek, keskeny, kisforgalmú utak, az összeboruló lombkoronák alkotta alagutak.. és mi itt tekertünk. Csend, béke, meghitt nyugalom! De jó ez a rész, ide még vissza kell jönni és újra bejárni, átélni ezt az érzést!

 

És ha már Ipoly túra, néhol azért meg-megnéztük az Ipolyt is. Nehogymá’ ipolyi emlékek nélkül menjünk haza, készült is fotó rendesen. Az egyik ilyen pihenőnél vettem észre, hogy a bicajgumim egyre szarabb állapotban van. Ismét egy halk fohász, „csak bírja ki hazáig”.

 

Majd jött Nagybörzsöny (ezt is Szami találta ki, hogy ide be kell mennünk! J). Egyből egy 2,5 kilométeres meredeknél is meredekebb emelkedővel (vagy inkább negatív lejtővel?) kezdődött a „feltekerés”.   

 

A község határát elérve egyből kiszúrtuk, és meglátogattuk a bámulatba ejtő Szent István templomot. „A templom hajója és szentélye a 13. század elején épült, majd a tatárjárás után egészült ki a díszes főpárkánnyal és toronnyal. A 15. században bányavárosnak számító Nagybörzsöny település központjától távol, dombtetőn emelkedik a tökéletes arányú román stílusú falusi templom, amelyet 17. századi kőfal övez. …” Stb., stb., akit érdekel a további történet, keressen rá a neten. J A templom megfogott minket a maga egyszerűségével, hangulatával. Már ezért megérte ide feltekerni! És nem beszélve az idegenvezetésről!!! Na, ez nem olyan összeszedetlen volt, mint a balassagyarmati Zsidó múzeumban. Klasszisokkal jobb!

 

Ha már itt jártunk, nem hagytuk ki a település másik nevezetességét sem, vagyis jól megnéztük a Vízimalmot. Ha ezt osztályozni kéne. Látvány: 3-as. Idegenvezető: 5-ös. Nem volt rossz, de… vagy én láttam már ennél jobb, szebb vízimalmot (pl. Örvényes), vagy az én elvárásaim voltak nagyok! J Mivel itt ért minket az ebédidő, úgy döntöttünk, hogy nem a málhánkban található hideg kaját választjuk, hanem a közelben található, ínycsiklandozó  „Börzsönylepényt” kóstoljuk meg. (Oválisra nyújtott langallószerű kaja.)

 

Kíváncsi vagy rá hogy is készül ez a cuccos? Csak most, csak neked! Megszereztem számodra ezt a receptet! Hogy én mit meg nem teszek érted!!!! J

 

„Kemencében sült börzsönyi lepény

Tészta: 1,5 kg liszt, 8 dl víz, 5 dkg élesztő, 1 ek. só, 1 dl olaj,

 

Feltét: 5 tojás, 50 dkg kolbász, 20 dkg szalonna, ízlés szerint hagyma.

 

A tésztához valókat a szokásos módon bedagasztom, majd 30 percig kelesztem. Ha letelt a 30 perc öt egyenlő részre osztom, és kis cipókat formázok belőle. Lisztel meghintem és letakarva a duplájára kelesztem. Míg a tészta kel addig a kolbászt karikára a szalonnát apró kockára, a hagymát szeletekre vágom.

 

A tésztákból 30 cm átmérőjű kerek (ovális) lapokat nyújtok. A tojásokat egyenként a tésztákra ütöm és egy kenőtoll segítségével elkenem a tésztákon. A kolbászkarikákat elosztom az öt tésztán, végül megszórom a szalonnával és a hagymával. Forró kb. 200 fokos kemencében készre sütöm. Ezt a hagyományos ételt nyáron a hozzánk látogató „turistáknak” hétvégeken kínáljuk, de otthon a sütőben elkészítve is nagyon finom.”

 

Visszafelé is volt emelkedő, a fene egye meg, hogy itt mindig ez megy! Szobig semmit nem változott a domborzati viszony, sem a fotózási kedv! Útközben hol fotóztunk, hol nem. Valahol ezen az útszakaszon erősödött meg bennünk, egy érzés: lassan elérjük a Dunát. A Dunától már csak egy út van előttünk… az pedig irány haza! És ezzel véget is ér majd ez a jó kis túra! LLLL

 

Szobnál még lefotóztuk immár a „Nagy Ipolyt”. Miután kiderült, hogy erről az oldalról nem igazán lehet a Dunába való befolyást jól lefotózni, így ezt áttettük holnapra, amikor is már a túlparton folytatjuk utunkat, majd onnan jól „visszafotózunk”! Szob és Zebegény között lenyűgözött minket a „pazar” Dunakanyar látványa. Persze, hogy nem csak egy fotó készült erről! Zebegényben megkerestük szállásunkat. Míg ide elértünk a Duna-parttól, egy meredek hegyen kellett feltolni a málhával megrakott bicajt. Szerencsére csak 3-400 méter volt ez a szakasz.

 

Szobánkat elfoglalva, erkélyre kilépve… leesett az állunk! (Igen, az koppant akkorát!!) A Dunakanyar pazar látványában gyönyörködve mondhatnánk úgy is, hogy épp egy randevút láttunk magunk előtt! Egy óriási folyam, természeti szépségek, illetve a hegyek, festők által megtervezett randevújának lehettünk itt tanúi! Úgysem hinnéd el, ha azt mondanám, hogy egy fotó sem készült itt. Na jó nyertél, persze, hogy fotóztunk!

 

Vacsorázni le kellett menni a hegy lábához. Ezt az utat házigazdánk ajánlása alapján egy vízmosásban teljesítettük. A kaja elfogyasztása után már másik úton, egy lépcsősoron tettük meg a szállásra vezető távot.  Mivel még mindig izgalmas volt a dunai látvány, fotózás, majd hegyek bámulása, társas, fekvés. A mai napon megérdemeltük a pihenőt. Húzós nap volt!   

 

Megtett táv (km): 58,82
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 3:58:05
Átlagsebesség (km/h): 14,7

Összes emelkedés (m): 460

Összes ereszkedés (m): 435

 

6. nap (hétfő)

Zebegény – Visegrád – Szentendre – Budapest

 

Éjjel esett! Amikor a „valós” ébredésre került a sor, addigra elállt az eső, csak rohadt borult volt az ég. Ebből még bármikor lehet eső! Már előző nap megbeszéltük, hogy a mai reggelinket Zebegény főterén lévő boltból prezentáljuk a meglévő maradékok mellé.

 

„Tisztába tevődés” után összepakoltunk, majd reggeli előtt még elgurultunk egy közeli kocsmába, hogy intravénásan betoljunk 1-2 kávét. Szigorúan csak ezt követően indultunk el a bolthoz, hogy valami harapnivalót szerezzünk be a mai napi tekerés előtt. (Gondolatváltás következik! Csak, hogy tudd a pontos részleteket is! A hátsó gumimon a külső, egyre ramatyabb állapotban van! Már vagy 10 centin kilátszik a vászon! Csak bírja ki hazáig! Bár abban bíztam, hogy ha a gumi le-leválik is a defektmentesítő szalag még mindig tart valamit.) Hurrá, szemerkélni kezdett!  Csak nehogy nagyobb eső legyen ebből, hisz éjjel már (szerintünk) leesett a mai napra ígért mennyiségű csapadék.

 

Boltban bevásároltunk, az előző napról még „külföldről” hozott kaja maradékához. A vásárlótérből kiérve már esett. Még nem nagy, de ez már igazi eső volt kérem!!! Kerestünk egy fedett helyet, ahol éhségünket elverhetjük, „cseppmentesen”. Mit ad isten, ez az előző nap már kipróbált cukrászda kültéri ernyői alatt adatott meg. Ahogy befejeztük a kajálást, eleredt az eső, de úgy rendesen! Ennek már fele sem tréfa! Mondtam is Szaminak, hogy szerény véleményem szerint (nem ér kinevetni, igenis szerény vagyok!!!), vegyük elő a vízhatlan cuccost. Ha elállna, majd jól levetjük. (Előre szaladok, egész nap nem kellett levetni, csak otthon. L)   

 

Miután felruháztuk magunkat, és a bicajon lévő értékeinket is „vízhatlanná” tettük… többször felajánlottam Szaminak, hogy gondolja át a mai napot! Maradtunk az eredeti verziónál: tekerünk hazáig (feltehetőleg egésznapos esőben), vagy itt és most vonatra szállunk, így elérjük azt, hogy viszonylag szárazon hazaérhetünk. Persze, hogy a vízözönt és a tekerést választotta! Nem tudtam erről lebeszélni! Lehet nem is akartam? J

 

Irány a Szobon található komp, ahová akaratunkon kívül, szinte percre pontosan érkeztünk! Volt kinyomtatott menetrendünk, de kit érdekelt? Majd érünk, amikor érünk, ha kell még várunk is. De nem így történt, ahogy befutottunk, egyből feltessékeltek minket a kompra és már indultunk is. Az eső ellenére, a kompon „telt ház” volt. Vagyis voltunk mi, a sofőr (kapitány, vagy kormányos), és a jegyszedő… ja és Szami és én! Ez az embermennyiség egy 200 főt befogadó kompon már igazi tömeg! A túloldalra átérve szinte „lelöktek” minket, és a komp már ment is vissza… üresen! (Emlékszel? Fertő-tónál nem akartak minket átvinni, mert „CSAK 4-en” voltunk fizető kuncsaftok. Itt meg? Üresen elindul, mert a menetrend az menetrend!)

 

Összekészülődésünk után gyors fotó a szakadó esőtől alig látszó Ipoly-Duna találkozóról, majd utunkat a pilismaróti hajótemető felé vettük. A faluban kértünk egy kis segítséget, aminek köszönhetően meg is találtuk a roncsokat. Csak két bajom volt ezzel, (vagy kettő a négyzeten?):

• A hajótemetőben alig volt roncs.
• A sok csapadék.
• Az esőtől alig tudtam érdemi fotót csinálni.
• Mire letöröltem a lencsét már újra folyt rajta a víz! Még szerencse, hogy maga az alapgép vízálló!

 

Mindegy, valami emléket csak összehoztunk a fotók terén! Érdekes volt a látvány, eső nélkül még tán áradozni is tudtunk volna erről! J 

 

A roncsok után, ami tutira megmaradt mind a kettőnkben: a folyamatos égi áldás, illetve az, hogy most is úgy tűnt egésznap csak felfelé tekerünk! Mivel erre a napra nem terveztünk igazán nézelődést, hisz (részben) már az általunk ismert útvonalon tekertünk... csak nyomtuk a kilométereket az egész nap kitartó  zuhéban!

 

Dömöstől utunk a Duna mellett vezetett, bónuszként a dunai panorámával kiegészítve, ami mégis „tudott valamit”! Az eső ellenére hol Szami, hol én mutattam rá egy-egy szebb tájrészre, érdekesebb látnivalóra. Hogy lehet ezt még ilyenkor is élvezni? Nem tudom, de nekünk sikerült most is, mégha a fogunk közt halk szitkok törtek is elő a „fenti víz” miatt néha. J

 

A Duna mellett egészen Dunabogdányig tudtunk tekerni úgy, hogy a Dunát láttuk magunk mellett. Itt, ahogy a „dunai látnivaló” véget ért… bánatunkban bementünk egy útszéli kocsmába… egy kicsit átmelegedni, és bútfelejteni. Hogy ehhez volt-e köze annak a kétcentesnek, amire Szami rábeszélt? Nem tudom, de sikerült átforrósodni, és felvidulni! :-P Így máris jobb kedvvel fogadtuk a szakadó égi áldást, és a még hátralévő közel 50 km-t. Csak nyomtuk, és küzdöttük magunkat előre a Dunabogdánytól (szinte) Tahiig vezető kerékpárúton.

 

Tahitól a már többször bejárt, ismerős, útvonalra értünk. Itt ismét tudatosult bennünk… a fenébe.. mindjárt otthon vagyunk… mindjárt vége a túrának! Ezt a tényt a 11-es főúton mutatkozó forgalom is jelezte… megnövekedett az autós invázió, vagyis közeledünk Budapesthez!

 

Leányfalunál letértünk a Duna mellett vezető kerékpárútra. Ezzel nem is volt gond, a Szentendre végétől induló kb. 5 km-es „Balkán-Veló” szakaszt leszámítva. (Basszus! És erre merik nagy táblával kitenni, hogy „EuroVelo 6”-os.) Az esőtől, nem kicsit átáztatott, sáros, ku…va kátyús úton egy élmény volt a tekerés! Még szerencse, hogy Szentendre végén Szami ismét belém diktált egy kis búfeljetőt! Kit érdekel ez az út! Kérek még egyet!!! Tekerjünk… le még egy két centest. Nyugi ez már elmaradt!

 

Útközben megbeszéltük, hogy ne csak nekünk legyen jó! Szegény, leharcolt gépeink is megérdemlik a törődést! Ezért a megkopott külső gumikat soron kívül lecseréljük, mind a két gépen, még a következő tekerés előtt. Az enyémen a fékpofát is ki kell cserélni... a sok fel le megtette a magáét, kissé nagyon megkopott. Az út végén a vizes felnivel, a kopott fékpofával volt, hogy alig tudtam megállni ott, ahol kellett. Bele sem merek gondolni mi lett volna, ha egy vészfékezést kellett volna produkálni! A fentiekre tekintettel, még a hazaérkezés előtt meg is vettük az új külsőket. Mivel erősen benne voltunk a délutánban, ezért javában megéheztünk. Úgy döntöttünk, hogy a gumikat meleg helyre visszük (haza), és utána jól elmegyünk és megkajálunk valahol, valami jófajta meleg ételt. (Hidd el megérdemeltük az egésznapos eső után!)

 

Így kötöttünk ki a Pléh Csárdánál. Aki ismeri, az tudja, mi is az egység. Aki nem, az nézzen utána… csak halkan jegyzem meg.. ez egy olyan talponálló, ahol a legnagyobb étkű ember is jól lakik… fillérekért.

 

A kajának is, és a túrának is vége lett egyszer, így az utunkat hazafelé vettük, ahol a gépeket is, illetve magunkat is lemálháztuk. Kissé szomorúan vettük tudomásul, hogy mint minden jónak, ennek a nyaralásnak, túrának is vége lett. Utólag is örülök, hogy engedtem Szami nyomásának és vállaltam az előkészületekkel járó adminisztrációs, szervezési, tervezési nehézségeket, illetve magával a túrával járó fáradalmakat. J (Mikor is megyünk vissza?)  

 

Mivel is lehetne ezt a túrát kiegészíteni, módosítani? Talán érdemes lenne ezt az Ipoly-túrát kiterjeszteni Szlovákiára is, pl. várnézésekkel megspékelni. Szlovák oldalon közelebb vannak a települések. Az élelmiszer olcsóbb. Nyelvi gondok sincsenek. Viszont vannak várak és még sok-sok egyéb látnivaló. Itthon pl. Drégelypalánkig egy rövid szakaszt teljesíteni, majd a bicóról átváltani az apostolok lovára... és irány a vár! És még mennyi lehetőséget, ötletet bele tudnék tenni ebbe a kirándulásba, ha még egyszer erre járnék, ide terveznék túrát. Például ott van még Hollókő, Csesztve, kajak túrák az Ipolyon, hogy a többi nevezetességet, lehetőséget ne soroljam.

 

Az Ipoly kerékpáros-túrák szempontból kevésbé látogatott „vizes terület”, mint pl. a Balaton, a Fertő-tó, a Velencei-tó. Ennek ellenére remélem, hogy az Ipolyt, annak környékét egyre többen beiktatják terveikbe, mert nagyon is megéri erre venni az útirányt.  

 

Elsősorban azoknak ajánlom ezt a túrát, akik szeretik az újat, az ismeretlent felfedezni. Azoknak, akiket az sem riaszt el, hogy esetleg magányosan, kis csapattal kell tekerni, mivel erre a dimbes-dombos részre nem talál túratársakat. Az utak egyáltalán nem igényelnek komolyabb technikai felkészülést (csak üzembiztos, többfokozatú kerékpárt, és jó fékeket), viszont a domborzati viszonyok miatt (a folyamatos fel-le, le-fel) jellegéből adódóan: gyakorlott, fizikailag felkészült túrázók számára ajánlott. (Tudom! A beszámolóban sokat írtam a terepviszonyokról. Hidd el, nem azért, hogy magunkat fényezzem, inkább, hogy bemutassam, mi vár arra, aki egy ilyen kalandra adná a fejét. Igaz, eddigi túráink közül ez volt fizikailag az egyik legnehezebb, de a látottak, a természeti szépségek százszorosan feledtették velünk ezeket a fáradalmakat.) Ha számadatokkal kellene a nehézségi fokot megjelölnöm egytől-ötig terjedő skálán, akkor a teljes túrára 3-ast adnék, több helyen megspékelve 4-es minősítéssel.

 

És nem utolsó sorban meg kell említeni az emberek közvetlenségét, az emberkéz alkotta építményeket, szobrokat, amelyek szintén nehezen feledhetővé varázsolták ezt a túrát, ami utunk során végigkísért.

 

És mindezért mit kapsz cserébe? Vadregényes, szép, természeti ritkaságokkal teli tájat, várakat, kilátókat, kisvasutakat, tanösvényeket, letűnt korok emlékeivel megtűzdelve és mindez csodálatos hegyekkel körülvéve.  

 

Hogy megéri-e erre a tájegységre bármiféle kirándulást szervezni?

1. Nekünk megérte. Kell ennél több?
2. Szervezz ide túrát, és fedezd fel magad, döntsd el, hogy igazat írtam-e? J

 

Vállalkozó kedvet, lelkes kirándulást, és hasonló élményeket kívánok párom, illetve a magam nevében minden túrázónak, aki saját kútfőből, vagy netán a fenti iromány kapcsán kedvet kap és bejárja ezt a feledhetetlen, csodálatos tájat! Szép élményeket, jó kalandokat!     

 

Megtett táv (km): 76,71
Tekeréssel töltött idő (óra:perc:mp.): 5:00:25
Átlagsebesség (km/h): 15,3

Összes emelkedés (m): 450

Összes ereszkedés (m): 487

 

Budapest, 2016. augusztus 28.

 

Amennyiben tetszett a fenti élménybeszámoló, és szívesen olvasnál erről a túráról egy másik „Nézőpontból” készült leírást, akkor Feleségem túraélményeibe az alábbi linken kaphatsz betekintést:

http://nezopontjaink.gportal.hu/gindex.php?pg=37019246

 

Budapest, 2019. november 11.

 

 

                                                                                              Hege és Szami