2020. ápr 07.

Három helyszín, három kápolna

írta: DDQ
Három helyszín, három kápolna

psx_20200130_173936.jpg

Mai visszatekintő írásban három kápolnáról lesz szó. Kirándulásaink során időnként felkeressük a településektől távol, vagy azok határában lévő kálváriákat, kápolnákat. Ezek mindegyike szinte festőien szép és hangulatos. Az első, ami belekerült a válogatásba, az a Márianosztrai Szent Sír- kápolna. Márianosztrát már többször felkerestük, hol csak arra járva, hol a kisvasút okán. A börtönön kívül akad itt még érdekesség bőven, érdemes ellátogatni ide. Bár amikor ott jártunk, nem volt éppen kiránduló idő, de a látvány miatt megérte! A falu mellett található kálvária egy magas dombra vezető fasorral van övezve.

imgp6382.jpg

Ezt a fasort, vagyis egy részét, egykor a pálosok ültették, csodás látvány. Korábban kedvelt kirándulóhely, zarándokhely is lehetett. Erre utalhat a fasor kezdeténél lévő nagy rét, a pihenőhelyekkel. Ez egy kicsit elhasználódott már, de a terület rendezett. Az autót a rét szélén hagyva, felsétáltunk a kanyargó, és nem megerőltető sétányon. A kilátás csodás, s mivel senki sem volt ott éppen, nagyon nagy volt a csend is. Biztosan visszajövünk ide majd tavasszal, vagy nyáron, hogy igazi pompájában is lássuk a vidéket.

psx_20200130_173014.jpg

psx_20200130_173226.jpg

A következő kápolna innen egészen messze található, Abasár büszkélkedhet a Szent Anna-kápolnával. Abasár igen különleges hely, érdemes felkeresni. Egyrészt híres bortermő vidék, s ez a legmagasabban található bortermő terület. E mellett régóta lakott, és sok építészeti emléke is van. Több kápolna, kastély, régi templom, szobrok, romok is akadnak erre felé. A településről fut fel az út, szőlők között kanyarogva. Itt ott pihenőpadok vannak az út szélén, egészen a természet védelmi terület határáig fel lehet menni kocsival. Ameddig lehetett mi kocsival mentünk fel, de személyautósoknak nem ajánlom az utat. Egy kis séta az utolsó szőlő után, s már ott is vagyunk a kápolnánál. A kápolna hátsó részénél találunk egy tavacskát, és egy remete barlang is van itt. A kilátás innen is szép, bár amikor itt voltunk, eléggé lógott az eső lába.

psx_20200407_121825.jpg

Borongós időben is szép, a környezete rendezett

psx_20200407_122649.jpg

Van itt egy remetebarlang is

psx_20200407_122710.jpg

A kápolna mögötti apró tó

Nem maradt más hátra, mint a Pusztaszikszón található Szent Vendel-kápolna. Füzesabonytól nincs messze, a 3-as útról könnyen megközelíthető, ez a mára már teljesen elhanyagolt kápolna. Nyílászárói eltűntek, belseje kifosztva, egyetlen dísze a a bejárat felett látható Barkóczy címer. Építését Barkóczy Ferenc kuruc tábornokhoz kötik, 1732-ben már említik az írások. Nagyon szép dísze lehetne a vidéknek, de semmi nyomát nem látni, hogy lenne szándék a megmentésére. Amikor erre jártunk, a nap néha már kisütött, de az igazi tavasz még váratott magára.

psx_20200407_122810.jpg

imgp7231.jpg

imgp7226.jpg

psx_20200407_124512.jpg

Szólj hozzá

rom kápolna Márianosztra Utazás Abasár Pusztaszikszó