Megbékélés kápolna, a határon túlra néz. A két harang közül az egyik hangja Horvátország felé száll, a másik pedig Magyarország felé szól

Amikor kirándulás-tervező üzemmódba kapcsoltam január végén, megakadt a szemem Magyarbóly településen. Eszembe jutott, hogy annak idején a Honvédségnél erre a környékre vittek minket kukoricát törni. Traktor húzta pótkocsin utaztunk a földekre, lajtos kocsiból ittuk a vizet, s izzadtunk a napon. Azóta sem jártam ezen a vidéken, bár a tágabb környékén igen. Gondoltam, érdekes lesz újra ezen a tájon autózni.
Így aztán adta is magát a január végi utazás helyszínéül a délvidék. Az autópályán hasítottunk egészen Bólyig. Az első meglepetés nem is váratott magára sokat, hiszen alig hagytuk el az autópályát, máris a szemünk előtt magasodott a Mountenuovo hercegek Mauzóleuma.

A neoromán épület impozánsan magasodott elénk a napsütésben. Az úton haladva könnyen megnézhető autóval is, de előtte van egy parkoló, s körbe is lehet sétálni, ha nyitva van a kapu.
Bólyon több építészeti emlék található, mi a Batthyány-Mountenuovo kastélynál álltunk meg nézelődni. Jelenleg egészségügyi intézmény van a falai között, s csak a park egy része látogatható. A távolból szemlélve is szemet gyönyörködtető az épület.

Bólyt elhagyva Villány felé mentünk, a Templom-hegyi kilátót célozva meg. A kilátóhoz vezető út mellett egy szurdok található, melyre a kilátóból szépen rálátni. A kilátóból feltérképezhető Villány is, de bármerre nézünk, csodás a látvány. Ahogy nézelődtünk, feltűnt egy hatalmas gyárkémény, majd kicsit távolabb apró, egymásnak támasztott házikók ragyogtak a napsütésben. Úgy határoztunk, felkeressük ezeket a házikókat!

Nagyon jól tettük, ugyanis egy nagyon hangulatos pincesorra akadtunk Villánykövesden. Színes, egymáshoz épült pincék között kellemes séta tehető, s gondolom ízletes borok is kóstolhatók. Sajnos, most nem voltak nyitva a pincék, de így is páratlan élményt nyújtottak. Innen átautóztunk a Villányba, s megnéztük az itteni különleges pincéket is.

Villánykövesd, pincesor

Felső pincesor, Villánykövesd

Nagyharsány következett soron, régebben voltunk a szoborparkban, akkor nagyon tetszett. Úgy gondoltuk, hogy a szobrok között fogyasztjuk el a magunkkal hozott elemózsiát. Legutóbbi látogatásunk óta nagyot változott itt minden. Körbe lett kerítve, kiépített parkoló, épített sétány várja a látogatókat, s tömeg. A régi, csendes, elhagyatott hangulat sehol sincs már, amikor csendben lehetett sétálni a szobrok között, átadva magunkat a művészetnek…

Nagyharsány közelében egy szántó, itt ebédeltünk

Be sem mentünk, inkább ránéztünk a közeli bányára és a katonai temetőre. Boszniai katonák állomásoztak erre, s az elhunytakat itt temették el. Az ismertetőtábláról megismerhetjük tragikus történetüket, s a fejfákról számtalan név tekint vissza ránk.

Innen már nem volt messze Siklós, melyet mindenki ismer. Többször jártunk már itt, de sosem mulasztunk el megállni kedvenc váramnál, mely – tekintettel a jelenlegi helyzetre - zárva volt, így csak falai alatt tettünk egy sétát.

Máriagyűd sem volt ismeretlen számunkra, s mivel korábban is tetszett, most sem hagytuk ki. Rövid sétát követően Beremend felé indultunk, mely a legdélebbi településünk, s a legdélebben fekvő kápolna is itt található. Beremenden található egy hatalmas cementgyár, látványa uralja a környéket. Mellette vezet az út a településre, s azon keresztülvágva jutunk el a Szőlőhegyre. Itt van a Megbékélés-kápolna, mely egy kis dombocska oldalában áll. Mögötte bánya terület található, szembe pedig a szomszédos országba láthatunk át.

A kápolnánál egy helyi idegenvezető tartott számunkra tárlatvezetést, melyben elmondta, hogy a kápolna a szomszédos háború emlékére épült. A legenda szerint a menekültek innen néztek vissza elhagyott otthonaikra. A kápolnában szobrok vannak kiállítva, a pincében meg egy kis tárlat van. Itt a bányaművelés során előkerült leletek vannak bemutatva, illetve a környező barlangokról is megtudhatunk pár dolgot. A kápolnánál szintén tettünk egy kis sétát, de az idő előrehaladtával már gondolnunk kellett a hazaútra is.

Tettünk még egy kis kitérőt Magyarbólyba, és onnan Mohács érintésével Szekszárdra mentünk. A kedvenc pizzériánkban szereztünk vacsorát, melyet a főtéren, kocsiban ülve fogyasztottunk el. Jóllakva már csak arra volt gondunk, hogy időben hazaérjünk.