2022. már 07.

Gerencsérvár, Cserépvár

írta: DDQ
Gerencsérvár, Cserépvár

imgp2419.jpg 

Gerencsérvár a pihenő felől

Sokszor barangoltunk már a Vértes csodálatos vidékén, legutóbb akkor bújtunk a rengeteg mélyére ezt megelőzően, amikor a Vértesszentkereszti Bencés Apátságot kerestük fel. Egészen mostanáig váratott magára, hogy az apátság szomszédságában lévő romokat felkeressük.

imgp2421.jpg

A várfal

Gerencsérvár annak ellenére nem kifejezetten látogatott hely, hogy autóval is könnyen megközelíthető. Az út a vár alatt fut, s a szélén megállva, szinte már ott is vagyunk. Találunk itt egy kis pihenőt padokkal, és egy információs táblát is a várról. A vár maradványa, amely inkább erősített lakótorony volt fénykorában, egy rövid kaptatót leküzdve elérhető. Sok nem maradt belőle, a falak töredékei és a várárok viszont jól látható. Bár maguk a romok sokat nem mutatnak, de hely hangulata mégis kivételes. Ha hozzávesszük, hogy az apátság csodás maradványai csak egy kőhajításra vannak, még érdekesebb megvilágításba kerül minden. A Vértes erdői amúgy is vadregényesek, így vonzó lehet egy kirándulásnak, túrának.  

20220210_162509.jpg

Magáról a várról annyit tudni, hogy sok más várral egyetemben a tatárjárás után épülhetett. Első említése egy végrendelethez köthető, s főúri lakótoronyként szolgált. Az erdőség kedvelt vadászterület is volt, ennek okán I. Lajos király vadászházként használta. Később jelentős történelmi események is érintették, volt itt követi találkozó, és még a Szent Korona történetében is szerepel. ( A koronát ellopó Luxemburgi Erzsébet, és a bizalmasa a korona megszerzése után, útja során megszállt a várban.) Feltehetően a török dúlás okozta vesztét, s mára csak némi falmaradvány maradt a főúri lakból.

imgp2426.jpg

Várárok

Pár hétre rá, hogy felkerestük az említett erősséget, egy másik olyan vár felé vettük az irányt, amely szintén kevesebb figyelmet kap. Cserépvár meghódítását tűztük ki célul, de már előtte is sok érdekeset láttunk. Eger felől közelítve szinte egymást érik a csodás látnivalók, mint Noszvaj a kastéllyal és barlanglakásokkal, valamint Szomolya és a  kaptárkövek. A táj is csábító, a domborzat változatos: minden együtt van egy jó kiránduláshoz.

psx_20220214_194314.jpg

A kilátó

Cserépfaluba behajtva egy különleges, zegzugos, apró házakkal teli, kanyargós szűk utcákkal átszőtt településre érkezünk. Érdemes egy kicsit barangolni a településen, és hagyni, hogy hasson ránk, a pincesort is érintve. Természeti látnivalók is vannak a környéken bőven, de a Millenniumi kilátó is megéri a rászánt időt.

imgp2470.jpg

Cserépvár

A településen belülről is fel lehet sétálni, de autóval is megközelíthető a kilátó, ahonnan pazar a kilátás a  környékre.

Az úton tovább haladva egy kis kanyargás után megérkezünk Cserépváralja településre, ami hasonló az előbbihez. Egy szűk völgyben bújik meg erdőkkel határolva. A vár megközelítése nem bonyolult, egy elhagyott üdülőig visz az út, onnan egy kis sétával elérhetőek a romok. Az elhagyott üdülő mellett rögtön egy kápolnába botlunk, majd egy elhagyott üzem tűnik fel. A kerítés szomszédságában van pár barlanglakás, ami mostanra már szeméttel és lomokkal van telerakva. Tovább sétálva pár veremre figyelmeztet a kiírás, s innen erősebb kaptatóval érhető el egy falmaradvány.

psx_20220213_190326.jpg

Cserépvár építéséről nem maradt fent semmilyen adat, a tatárjárás utáni időszakra teszik. Bár nem szerepel nevesebb váraink között, azért történelmünk fontosabb eseményei érintették. Volt királyi és királynéi birtok is, csatáztak érte a törökök is többször, amig el nem foglalták. A későbbiekben a Rákóczi-szabadságharc idején játszott még szerepet, itt tartották fogva az egri püspököt. A várról hiteles ábrázolás nem maradt fent, a kőből épült belső várat palánk vette körül.

 imgp2493.jpg

Tibolddaróc

A vár meghódítása után átmentünk Tibolddarócra, itt megnéztük a kálváriát, és a barlanglakásokat. Itt található még egy kilátó is, ahonnan belátni a környéket. Tibolddaróc is érdekes település, ha erre járnak érdemes megnézni.     

psx_20220213_185647.jpg

Régi vegyesbolt 

psx_20220214_194644.jpg

Cserépfalu temploma

imgp2459.jpg

Törökkút

psx_20220214_194423.jpg

psx_20220213_190530.jpg

psx_20220214_195003.jpg

Szólj hozzá

Utazás Cserépváralja Cserépfalu Tibolddaróc Gerencsérvár