2023. jan 16.

Zádor-vár

írta: DDQ
Zádor-vár

imgp3075.jpg

Mielőtt rátérnénk az idei év utazásaira, még akad nem közzétett tavalyi felfedezés is. A most bemutatott kirándulásunk egy viszonylag ismeretlen, és ritkán látogatott várhoz vitt el minket. Zádor-vár létezéséről az egyik turisztikai kiadványból és az itthoni várainkat bemutató térképről szereztem tudomást. A vár a Balaton-felvidéken lévő Pécsely településhez tartozik, vele együtt szokták emlegetni, s a Balatontól 5 kilométerre található. Bár közel van az igen népszerű tóhoz, és a körülötte elterülő vidék is csalogató, mégsem ostromolják turista hadak a látványosságot. Az erőd, amelyet Himfy-várnak is hívnak, a település feletti Zádor hegyen található. Több útvonalon is eljuthatunk hozzá, van kalandos és van kényelmes sétaút is. Az általunk választott út, előzetes ismeretek híján a kalandosabbnak bizonyult. A Zádorvár úton a Tiszta –forrás Vendégházig mentünk autóval, onnan pedig a jelzések nyomán felkaptattunk a várhoz. Bár a meredek úton korábban lépcsős feljáró épült, ez mára erősen megviselt lett. A tetőre felérve szinte egyből a várban találjuk magunkat, körben látszanak a falmaradványok a tisztás körül. Van itt pihenőhely és ismertetőtábla, valamint tűzrakóhely is akad.

imgp3065.jpg

imgp3073.jpg

A falmaradványok könnyen bejárhatók, és a bástya megkerülésével egy tisztásra jutunk. Innen csodaszép kilátás nyílik a vidékre. A vár környezete csendes, ritkás erdő veszi körül. Ha más útvonalon jövünk, egy gazdasági utat követve, könnyű sétában lehet részünk.

imgp3078.jpg

A vár megtekintése után Nagyvázsony felé indultunk el, Barnag és Vöröstó érintésével. A települések nagyon tetszetősek, rendezettek. Számtalan a régi, de jó állapotban lévő ház, szép útszéli kápolnák is akadnak. A buszmegállók is különlegesek, érdemes benézni a belőlük formált közösségi terekbe. Vöröstón egy igazi meglepetést is találtunk, egy elhagyatottnak tűnő művésztelep képében.

 imgp3063.jpg

imgp3062.jpg

 

imgp3067.jpg

  imgp3080.jpg

imgp3088.jpg

imgp3089.jpg

imgp3090.jpg

Szólj hozzá

Utazás Pécsely Zádor-vár