Január elején az agglomerációban tettünk egy kis utazást: Diósdon indítottuk a napot. Diósd fennállásának 1000. évfordulóján országzászlót állított a település, mely a Makovecz – Dárdai építészpáros tervezése. A zászló 18 négyzetméteres és egy 33 méter magas rúdon lengedezik, amikor épp nem szakadt és rongyos, mint mostanában. Egy lakópark szélén, hét méter magas kunhalmon magasodik, s már messziről látszik.

Innen elgurultunk a Rádió és Televízió Múzeumhoz, de ez csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható, így ide majd visszatérünk. Tovább mentünk a számunkra eddig ismeretlen kőfejtőhöz. A kedvelt kiránduló és pihenőhely egy zegzugos bányát rejt, amelynek köveit felhasználták házak építéséhez, de készültek belőle szoborok és sírkövek is. A bánya bejárata mellett van egy kis parkoló, innen visszasétálva, a sorompón átkelve magas köfalak által kerített térre jutunk. A jobb oldalon felkapaszkodva a felső bányában a falba vájt üregeket is megnézhetjük.

S ha már köveket néztünk, felkerestünk egy kaptárkövet is. Az Árvalányhaj utcában az egyik kocsibeállónál található egy kaptárkő, benne fülkékkel. Az országszerte ritka természeti képződmény, népi kultúrtörténeti alkotás, melynek eredete is, funkciója is rejtélyes, csak Érdligeten, Diósdon, Sóskúton, a Bükkben és a Pilisben találhatóak meg. A Szomolyai kaptárköveket egy tanösvény mutatja be, érdemes felkeresni! Itt csak magában áll a kerítések között, védelmet élvezve.

Bár Diósdon akad még látnivaló, átmentünk Érdre. Itt az úgynevezett Kutyavárat kerestük fel, ami a település legrégebbi gótikus építménye. Eredetileg vadászkastély lehetett, de ma ebből semmi sem látszik. Egy dombon magasodó kőfalon kívül semmi sem mutatja, hogy itt egykor egy kastély lehetett. A legenda szerint maga Mátyás király építette!

Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit szüneteltetjük a környék felfedezését, s kihasználjuk a napsütést egy kis tóparti sütkérezésre. Leugrottunk a Velencei-tó partjára friss levegőt szívni.