Az idei pécsi kiruccanásunkat sikerült úgy időzíteni, egybe essen a Zsolnay Fényfesztivállal. Régóta szemezgettem az eseménnyel, így nagyon örültem, hogy megvalósult ez a terv is. Természetesen kedvenc városunkba nem nyílegyenesen mentünk el, hanem a hátsó úton, Komló érintésével. Eddig a régi bányászvárosnak nem szenteltünk túl sok időt, leginkább csak áthaladtunk rajta. Néha benéztem a vasúthoz, de rendszerint üres állomást találtam. Most, hogy felfüggesztették a személyszállítást, még ritkábban fogok ott érdekessége bukkanni, igaz a teherforgalom még kitart.

A Szent Borbála templom már messziről vonzza a tekintetet, az épületegyüttes hófehéren ragyogja be a környéket. A templom 1937-ben épült, Art Deco stílusban, a bányászok védőszentjének tiszteletére. Komlón barangolva számos szépség és érdekes látnivaló akad, például az amúgy nem túl szép bányászlakások között burjánzó, mesés szépségű hortenziák.

Pécsre befutva aztán tettünk egy szokásos köszöntő kört az ismert utcákon, elfoglaltuk a szállásunkat és vártuk az esti programokat.

A Zsolnay Fényfesztivál több napon át tartott, és város számos helyszínén kínált látványos kulturális programokat. Olyan bőséggel, hogy okozott némi fejtörést kiválasztani, hova is menjünk. A fesztivál ingyenes, de aki szeretne egy kis plusz látnivalót is, az egy karszalag megvásárlásával bejut a „fizetős helyekre” is.

Sosem voltunk még ezen a fesztiválon, s nincs információm az eddigi látogatottságról, de úgy éreztük, ez kicsit túl nőtt már a belváros keretein. A programokra már jó előre özönlöttek a kíváncsi látogatók, és amikor beindult az igazi „nagyüzem” a Barbakán-Székesegyház- Városárosháza  útvonalon, a tereken és utcákon összefüggő embermassza örvénylett folyamatosan. S ez még csak a pénteki nap volt, amikor azt hittük, nagyon sokan vannak. Erre a szombat rácáfolt, mert a pénteki sokadalom a nyomába sem ért a szombatinak…

Megnéztük a Dzsámira vetített pompás fényjátékot, majd a fényekkel változatosan megfestett utcákon átvágva benéztünk a Rózsakertbe. Innen a tömeggel sodortatva magunkat eljutottunk székesegyházig. Alaposan megtervezett és színvonalasan kivitelezett látványban volt részünk, majd kerülő úton a szállásunkra tértünk, pihenni és feldolgozni a látottakat.

Másnap a Kodály központba mentünk kezdésnek, hogy megtekintsük a Gaia kompozíciót. A központi hangverseny terem tetejéről belógatott hatalmas, megvilágított földgömb lassan forogva mutatta meg magát. A közben játszott zene és hangegyveleg együttese nagyon megfogott minket, s hosszú percekig ültünk csodálva a felettünk forgó, kék bolygót.   

Nehezen váltunk meg a látványtól, de egy kis időre elhagytuk a nyüzsgő várost. Leautóztunk a Dráváig, korábbi látogatásunk emlékére tettünk egy körutat az Ormánságban. Felkerestük a Sellyén lévő arborétumot, amely szabadon látogatható. Az arborétum a barokk Draskovich- kastély kertjében van, s jelenlegi halódó állapotában is látogatásra érdemes. A kastély üresen, bezárva áll, nem tudni mi lesz vele.

Bogdása határában felkutattuk az ország legnagyobb törzskerületű tölgyfája címet viselő fát. A fa igen impozáns, hatalmas a lombkoronája is, a környezetét pedig szépen rendben tartjak. Felkerestük Révfalva kápolnáját is, ami tulajdonképpen csak egy harangláb.

Este újra nekivágtunk a pécsi programoknak, és a Dzsáminál ismét megcsodáltuk a fényjátékot. Az előző naptól eltérő útvonalat választva jutottunk el a Barbakánhoz , ahol pezsgő élet fogadott.  A bástya kívül fény-festve volt, belül pedig egy világító installáció kapott helyet, melynek meghatározása mindenkinek a saját fantáziájára volt bízva. A várárokban tűzzel, fáklyákkal szórakoztatták a mutatványosok a tömeget, különböző zenei aláfestéssel. Kellemesen elfáradva fejeztük be a napot.

Vasárnapra már nem volt más hátra, minthogy szépen lassan, a tájban gyönyörködve hazautazzunk.